Pesti Srácok

Összes vallomását visszavonta a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)

Összes vallomását visszavonta a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)

Visszavonta eddigi vallomásait perének szerdai kezdetén a Teréz körúti robbantás vádlottja, a laikusok számára is láthatóan zavartan viselkedő P. Lászlóra a Fővárosi Törvényszék döntése alapján újabb elmeorvosi vizsgálat vár. A huszonöt éves férfi korábbi állítása szerint azért követett el merényletet két rendőr ellen, mert meg akarta szerezni a fegyvereiket, amelyekkel a gyermekkora óta őt megfigyelő titokzatos embereket akarta visszatartani. A komoly viselkedési zavarokkal küzdő fiatalember korábban migránsok Nyugat-Európába csempészéséből tartotta fenn magát, miközben folyamatosan küzdött üldözőivel. Ha a vádlottról kiderül, hogy nem épelméjű, akkor nem büntethető, és a rá jelenleg váró, életfogytig tartó fegyházbüntetés helyett kényszergyógykezelésre kötelezheti a bíróság.

Az összes korábban tett nyomozati vallomását visszavonta a Fővárosi Törvényszéken kedden kezdődött büntetőperében P. László, aki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vádirata szerint a 2016 szeptemberi Teréz körúti robbantás egyedüli elkövetője. A két rendőr életveszélyes, illetve súlyos – és várhatóan maradandó –, valamint egy járókelő könnyebb sérülését okozó huszonöt éves fiatalember számláján egyebek mellett több emberen, sokak életét veszélyeztetve, hivatalos személy ellen előre kitervelten aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete, emellett terrorcselekmény előkészülete szerepel. A minősítések miatt a vádlott az eljárás jelenlegi állása szerint életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat, ezt azonban döntően befolyásolhatja, hogy a védelem indítványának megfelelően a Kalina József vezette büntetőtanács új, független orvosszakértőt rendel ki P. László elmeállapotának vizsgálatára.

Már a büntetőper keddi kezdete sem volt zökkenőmentes, amikor Kalina bíró a lakcíméről kérdezte P. Lászlót, a vádlott közölte, hogy előzetes letartóztatása miatt már rég nem járt otthon. A látható magatartászavarokkal küzdő fiatalember hangulatingadozásai miatt hol „arcoskodóan” fitymálta az újságírókat és a hallgatóságot, hol görcsösen nevetgélni kezdett, máskor pedig ideges vakarózásba kezdett. Ezeket a jelenségeket már a nyomozati jegyzőkönyvekben is részletesen taglalta az ügyészség, és a hatóság magyarázatot is kért erre a terhelttől, de valódi válasz nem született. A 2016 szeptember 24-én elkövetett merénylet után alig egy hónappal elfogott P. László sokáig a teljes hallgatás taktikáját választotta, majd fél év után teljes, részletes beismerő vallomást tett. Ebben elmondta, hogy az interneten fellelhető adatok alapján kezdett robbanószerkezeteket készíteni, elvégzett egy műszerészképzést is. A vallomásaiból kitűnik, hogy hosszú ideig szinte csak a bombák összeállítása foglalkoztatta, és szinte szakértővé képezte ki magát a témában, kísérleteinek leírásai egy vegyész szakember hozzáértéséről tanúskodnak. P. László több próbarobbantás is elvégzett Zala megyei birtokán, amikor a pokolgépeinek távvezérlését tökéletesítette.A bíró által ismertetett elmondásaiból kitűnik, hogy gyermekkora óta komoly üldözési mániával küzd, amelyet vallomásai szerint az apja okozott neki. A vádlottat a húgával együtt kisfiú korában elszakította anyjuktól az édesapjuk, majd évekig Urugayban bujkáltak. P. László szerint apja keze van abban, hogy kiskora óta megfigyelik őt nem azonosított titkosszolgálati emberek, akik Magyarországra történt visszaköltözésük után is mindenhova követték őt, bárhogy próbált menekülni előlük. A fiatalember egy olyan elméletet is felvázolt a nyomozóknak, hogy a titokzatos emberek földönkívüliekkel szövetkezve chipet ültettek a testébe, hogy folyamatosan az ellenőrzésük alatt tudják tartani a gondolatait.

Újabb elmeorvosi vizsgálat vár P. Lászlóra
PestiSracok facebook image

Meg akarta szerezni a felrobbantott rendőrök fegyvereit

Vallomása szerint a fiatalember azért eszelte ki a rendőrök felrobbantását, mert így akarta megszerezni azok fegyvereit, amelyeknek birtokában aztán biztonságban érezhette volna magát az őt állítólag üldöző titokzatos emberektől. Korábbi beszámolói szerint a merényletre készülve tudta, hogy a támadás akár a járőrök halálával is végződhet, de azt is állította, hogy nem akarta megölni őket. Ismert, a merénylet után végülis nem vette el a rendőrök pisztolyait, erre pedig valami olyan homályos magyarázatot adott, hogy a robbantás nem úgy sikerült, ahogy tervezte, a hangja nagyobb, de a hatása kisebb volt, mint amire számított. A támadást az este is forgalmas Teréz körúton követte el, így az ügyészség szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy a történtekből nem lett nagyobb tragédia. A vádiratban szerepel, hogy P. László a merénylet után emailben üzenetet küldött a hatóságoknak, amelyben részletezte bombája tervezését, összetételét és a támadás kivitelezését. A nyomozók egy másik, el nem küldött levelet is találtak a számítógépén, amelyben a Belügyminisztériumnak címezve azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kap a tárcától egymillió eurót, akkor további hasonló támadásokat fog elkövetni, és sok embert fog megölni. P. László szerint az üzenetet nem ő írta, és lehet, hogy azt a titokzatos követői tették fel a laptopjára.

Migránsok csempészéséből élt a robbantó

Bár korábban nem volt tisztázott, hogy a munkanélküli, semmilyen családi támogatásban nem részesülő P. László miből vett autót, birtokot, miközben éveken át folyamatosan járta az országot, nyomozati vallomásából ez is kiderült: a fiatalember sokáig rendszeresen utazott el kocsijával Röszke környékére, ahol a szerb határon át már Magyarországra illegálisan átjutott migránsokat gyűjtötte össze, és csempészte őket Nyugat-Európába. Ebből finanszírozta a bombagyártást, a nála tartott házkutatáskor pedig a készülő pokolgépek mellett nagyobb mennyiségű valutát is lefoglaltak tőle a nyomozók.

Komoly hatása lehet az újabb elmeszakértői vizsgálatnak

Bár az életellenes bűncselekmények elkövetőihez hasonlóan P. Lászlót is megvizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), a szakemberek nem találtak nála kórós elmeállapotra utaló jeleket. A fiatalember később visszakerült az intézetbe, miután szétverte zárkáját a Venyige utcai börtönben, emellett ön és közveszélyes magatartást tanúsított. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy az első alkalommal azért nem lehetett teljes kórképet felállítani a vádlottról, mert szinte senkivel, semmiről nem kommunikált elfogása után. A Venyige utcában történtek után ugyanazok a szakemberek vizsgálták meg, akik először, így érthető, hogy nem bírálták felül saját korábbi szakvéleményüket. E körülmények miatt a keddi tárgyaláson védője, Cseterics Krisztián indítványozta, hogy újabb, független, a nyomozati szakban el nem járt szakemberek vizsgálják meg védencét, aki a jogász szerint az Asperger-szindróma tüneteit mutatja. Bejelentése szerint a KNYF ez nem támogatja, de nem is kívánja megakadályozni, így Kalina József tanácsa újabb szakértőket rendel ki a perben, Ha a szakemberek bizonyítják, hogy a laikus számára is zavart állapotú P. László valamilyen elmebajban szenved, akkor nem büntethető, a bíróság pedig fegyházbüntetés kiszabása helyett kényszergyógykezelésre kötelezheti, amelynek időtartama korlátlan is lehet.

Titokzatos erők üldözik gyermekkora óta a vádlottat

A tárgyalóteremben találkozott az áldozataival a merénylő

A per keddi kezdetén megjelent a tárgyaláson a Teréz körúton felrobbantott két rendőr, akiket hétfőn tanúként fog meghallgatni a Fővárosi Törvényszék. Az ügyészség jelezte, hogy az egyik járőr halláskárosodása maradandónak bizonyult, így a hatóság ennek megfelelően súlyosítja a vádat. A két egyenruhás nem vagyoni kártérítésre is igényt tart, a könnyebben sérült civil nő ettől eltekintett. A vádirat részletezte, hogy a bomba felrobbanásakor megsérült rendőrök életét csak az mentette meg, hogy szinte azonnal a helyszínre értek a mentők, a fiatal rendőrnő állapota azonban még így is sokáig válságos volt. A Fővárosi Törvényszéken megjelent P.László apja is, akit nem engedtek be a tárgyalásra, mert az ügyben később tanúként szerepel majd. A férfi újságírók előtt elmondta, hogy – szerinte – fiával korábban nem voltak gondok, nem tűnt zavartnak, bár azt hozzátette, hogy a merénylet előtt hosszabb ideig nem voltak szoros kapcsolatban, így nem tudja, hogy akkor mi történhetett a vádlottal.

Egyedülálló ügy, amelyről a gyíkemberek leleplezői sem hiányozhatnak

A Magyarországon eddig példa nélküli merénylet büntetőperének kezdete mágnesként vonzotta az alternatív gondolatok lelkes híveit is, akik szerint a vádlott nem azonos azzal a titokzatos emberrel, aki a merénylet után a rendőrség által közzétett, térfigyelő kamerák által készített felvételeken szerepel. Egy másik elmélet terjesztői szerint a valódi tettest fogták el a támadás után, de az nem P. László, mert kettejüket titokban kicserélték az háttérhatalmak összeesküvői. Egy magát nyomozónak aposztrofáló nő előadta, hogy ő a hatóságok által közzétett adatok alapján igyekezett rekonstruálni a támadás után az akkor még ismeretlen elkövető útvonalát. A kamerák elhelyezkedését tanulmányozva olyan hasmenést kapott, hogy az öt hónapig tartott, miközben szűnni nem akaró viszketés is úrrá lett rajta. Az asszony szerint ez is annak a bizonyítéka, hogy P. Lászlóhoz hasonlóan az ő testébe is chipet ültettek a földönkívüliek, akiknek szándákával azonban nincs tisztában.

A 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás vádlottja az ellene előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult per első tárgyalási napján a Fővárosi Törvényszéken 2018. január 31-én. Fotó: Horváth Péter Gyula

Sértettek a 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás tárgyalásán Fotó: Horváth Péter Gyula

TeréA 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás vádlottja az ellene előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult per első tárgyalási napján a Fővárosi Törvényszéken 2018. január 31-én. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.