Pesti Srácok

Vádat emeltek a rendőrre támadó, agresszív CEU-tüntető ellen

Vádat emeltek a rendőrre támadó, agresszív CEU-tüntető ellen

Vádat emelt a ügyészség az ellen a férfi ellen, aki a tavaly áprilisi, Parlament előtti CEU-párti tüntetésen megütött egy rendőrt. Az esetről videófelvétel is készült – ez lett az agresszív férfi veszte, akit hónapokkal a bűncselekmény után, tavaly nyáron sikerült elfognia a hatóságnak. Az ügyről korábban portálunk is többször írt.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy 43 éves férfi ellen, aki a tavaly április 4-ei, Parlament előtti, CEU-párti tüntetésen nekitámadt egy rendőrnek, és megütötte őt – derül ki a Fővárosi Főügyészség pénteki közleményéből. A vádirat szerint a Parlament IX. kapujánál lévő lépcsősor előtt, az épületet védő rendőrsorfalban állt a sértett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában szolgálatot teljesítő törzszászlós, aki egyik kezét előre nyújtva igyekezett visszatartani a lépcsősor felé meginduló, lökdösődő tömeget. Ekkor a vádlott a vele szemben álló, szolgálati feladatait ellátó rendőrt egy alkalommal, tenyérrel szem-, illetve járomcsont tájékon ütötte, eltalálva a szemüvegét is. A férfi ezzel a rendőr törzszászlóst jogszerű eljárásában erőszakkal akadályozta – olvasható az ügyészségi közleményben.

Át akart törni a rendőrsorfalon

Arról, hogy a kékinges férfit keresik a nyomozók, a PestiSrácok.hu számolt be elsőként még tavaly áprilisban. A Kettős Mérce Facebook-oldalán közzétett felvételen jól látszott, amint egy világoskék inges, uniós zászlót lobogtató férfi minden ok nélkül megütött egy rendőrt a Parlament főbejáratánál. (Az eredeti felvételen2:53-nál látható ez a jelenet.) Cikkünk megjelenése után Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya feljelentést tett, a Budapesti Nyomozó Ügyészség pedig eljárást indított. Egyébként az agresszív, zászlós férfi megpróbált áttörni az épület főbejáratát védő rendőrsorfalon, és azt üvöltötte hátra a tömegnek, hogy „Toljatok, toljatok!”. Az áttörés viszont nem sikerült neki és társainak sem. A felvételen egyébként az is hallható, ahogy egy másik tüntető az alábbi szöveggel próbált „barátkozni” az épületet védő egyik rendőrrel:

PestiSracok facebook image

Portálunk számolt be elsőként arról még tavaly júniusban, hogy a férfit sikerült megtalálniuk a nyomozóknak. Bár a történtekről videófelvétel készült, a férfi nem tett beismerő vallomást, és szabadlábon védekezhetett.

Ugyanezen az április 4-ei tüntetésen ez a piros felsős férfi is elég agresszíven nyomakodott; fotó: Blikk.hu

Azt is megírtuk, hogy a CEU-tüntetéseken történt rendőrök elleni támadások, dobálózások miatt összesen négy büntetőeljárás indult, de ezek közül háromban a nyomozást felfüggesztették, mert az elkövető(ke)t nem sikerült beazonosítani és/vagy megtalálni.

Vezető képünkön, kék ingben az ügyészség által megvádolt férfi látható; fotó: Borsonline.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.