Pesti Srácok

Diáktünti vol. 2 – Az ellenzék is beszállt az iskolások kudarcos politizálásába (PS-videó!)

Ismét összeverbuválódott a diákság színe-java, reprezentálva magukat az elnyomó orbanisztáni diktatúra ellen, ami majd ellehetetleníti őket a életben, ha egyszer kikerülnek az iskola padjaiból. A Deák térről indult meg körülbelül 1000-1500 ember a Parlament felé, két, már megszokott panelt skandálva: "Semmit rólunk, nélkülünk", valamint "Szabad ország, szabad oktatás". A tüntetők között nem csupán diákok, idősebbek is felvonultak, illetve az elmaradhatatlan Ligetvédők, és Deviza-hitelesek is felütötték a fejüket, mondván, vagy együtt buktatják meg az Orbánt, vagy sehogy. A Kossuth térre érkezve a teret majdnem félig ellepő "gigatömeg" a színpad köré gyűlt, és hallgatták az újdonságokkal érdemben nem szolgáló felszólalók buzdító beszédeit, amik leginkább azt sérelmezték, miért nem képes őket komolyan venni a kormány. Az FDP porondmestere egyébiránt beszédeivel és lelkesedésével inkább hasonlított egy kirekesztett figyelemhiányos kisiskolásra, aki bár nem dohányzott, a tanórák közti szünetekben mégis kisurrant az osztály krémjével, hogy a háttérből hallgathassa, miről beszélgetnek a "menő cigisek". Persze mindig kiemelik, fontos, hogy ne vigyék bele a politikát az oktatásba, ennek ellenére március 12-ére vitaestet szerveztek Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely képviseletével az oktatási rendszerről. Kasszandraként megjósolták, valószínűleg a kormány erre a tüntetésre sem fog érdemben reagálni, így következő tüntetésük időpontját is bejelentették március 15-ére, az Operaháznál.

Nézze meg a PS-Videót!

Résztvevők a Váltsunk rendszert közösen az oktatásban címmel meghirdetett diáktüntetésen Budapesten 2018. február 23-án. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.