Pesti Srácok

Gyurcsány: „Ezekhez a gazemberekhez képest mi olyan tiszták vagyunk, mint a ma született bárány.”

null

Orbán előtt jobb volt és Orbán után újra jobb lesz – mondta Gyurcsány Ferenc pártja kampánynyitóján, s ezzel nagyjából össze is foglalta 45 perces beszédének a lényegét. A bukott miniszterelnök olyan, korábban már hallott mondatokat puffogtatott, mint „az orbáni diktatúra halálra van ítélve”, vagy „a DK az egyetlen demokratikus ellenzéki erő, amelyik soha nem alkudott meg Orbánnal”. Miután a korábbi felszólalók már elmondták a „kötelezőt” – az „oktatásegyészségügyet” és a korrupciót –, a pártelnöknek nem maradt más dolga, mint kihirdetni a DK első 12 pontját.

Szombaton tartotta VIII. Kongresszusát a Demokratikus Koalíció, amely egyben a párt hivatalos kampánynyitó nagygyűlése is volt. Gréczy Zsolt szóvivő többször is kiemelte, hogy mennyire hálás azoknak a tagoknak, akik hajnali 3-4-kor keltek azért, hogy felérjenek Budapestre a 9 órás kezdésre. Az eseményt egyébként élőben lehetett követni a Facebookon. Az elhangzott politikusi beszédek mind a DK szlogenjére épültek, miszerint

Míg Gy. Németh Erzsébet elsősorban az oktatás, addig Oláh Lajos az egészségügy helyzetéről szónokolt. Ráczné Földi Judit a TAO-pénzeket firtatta, Nemes Gábor pedig a közlekedési munkavállalók szerinte nehéz helyzetéről panaszkodott. Molnár Csaba feltette a szokásos lemezt: a határon túli magyarok szavazati joga ellen emelt szót, Székely Sándor önvallomásából pedig kiderült, azért alapították meg 2011-ben a Magyar Szolidaritás Mozgalmat – és a DK-val is azért kötöttek szövetséget –, hogy leváltsák a Fidesz-KDNP-t. Vadai Ágnes arról beszélt, hogy Magyarország sok mindent látott már: volt önkényuralom, diktatúra, majd a rendszerváltozást követően liberális demokrácia is, egy valamit azonban még sohasem láttunk:

PestiSracok facebook image

Éppen ezért szerinte „ideje visszavenni hazánkat a luxuspolitikusoktól”. A beszédek után némi hatásszünet következett, hogy annál nagyobb üdvrivalgás fogadhassa Gyurcsány Ferenc pártelnököt, aki azzal kezdte beszédét, hogy egyes diktatúrák ideig-óráig fent tudnak maradni, mert ezernyi praktikával, fenyegetéssel és csellel” tudnak némi támogatást szerezni maguknak. De ha ránéz „Orbán diktatúrájára”, akkor se jólétet, se biztonságot nem talál.

– fogalmazott, s egyúttal arra biztatta közönségét, háborodjanak fel, lázadjanak, menjenek el szavazni április 8-án és válasszák a Demokratikus Koalíciót, mert ők az egyetlenek a demokratikus ellenzéki pártok közül, akik sohasem alkudtak meg Orbán rendszerével.

- mondta Gyurcsány, aki kitért arra is, hogy „Gutenberg világába az elmúlt években beköltözött Bill Gates és Mark Zuckerberg”: a gyerekek kezében ma már könyvek helyett okostelefont és tabletet látni, levelek helyett sms-t küldenek, könyvtár helyett a Google-t használják, újság helyett pedig a Facebookon „lógnak”.

Ezért a jövő pártja a Demokratikus Koalíció - tette hozzá. Az egykori miniszterelnök szerint Orbán Viktor elüldözte az igazságot Magyarországról, hiszen előfordulhat az az országban, hogy kórházak sürgősségi osztályain meghalnak betegek, hogy végeláthatatlan hosszúak a várólisták, hogy elmarad a tanóra, mert nincs tanár, hogy a szülőknek kell összefogniuk ahhoz, hogy felújítsanak egy mellékhelyiséget az iskolában, hogy munkások százezrei vannak kiszolgáltatva főnökeiknek, a közmunkások pedig a polgármestereknek.

A DK elnök a többi közt arról is beszélt: ők nem harcolnak Soros György és az Európai Unió ellen, mert hisznek az „Európai Egyesült Államok” történelmi víziójában, az „orbáni világ urizálását” pedig nem akarják megszokni.

sorolta Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor családtagjait, hozzátéve, hogy ha a választópolgárok nem akarnak bűnösök lenni, akkor „le kell rázniuk magukról a bűn hordozóját, annak legnagyobb urát és támogatóját, a magyar miniszterelnököt”.

A több mint félórás „bevezető” után Gyurcsány Ferenc eljutott odáig, hogy felsorolja, hatalomra kerülésük esetén mi lesz a DK első 12 intézkedése – amit a szokásokkal ellentétben nem az első 100, hanem már a legelső napon kívánnak végrehajtani:

  1. Leváltják Polt Péter legfőbb ügyészt, különleges ügyészi hivatalt állítanak fel és csatlakoznak az Európai Ügyészséghez.
  2. A költségvetés átcsoportosításával másfélszeresére növelik az orvosok és ápolók bérét, megduplázzák a CT-k és MRI-k számát.
  3. Törvénybe foglalják, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon.
  4. Megemelik a béreket és törvényben garantálják, hogy a minimálbér érje el a mindenkori létminimumot.
  5. Megszüntetik „az ukrán nyugdíjbizniszt és a szavazatvásárlást”.
  6. Nyugdíjkorrekciós programot indítanak és megfelelő gazdasági növekedés esetén infláció felett emelik a nyugdíjakat.
  7. Zárolják „a fideszes oligarchák” vagyonát, melyből kárpótlási alapot hoznak létre mindazok számára, akiket „meghurcolt” ez a rendszer.
  8. Alapjoggá teszik az internethozzáférést és ingyenessé teszik az alapvető internetszolgáltatásokat.
  9. Újra 18 évre emelik a tankötelezettség határát, visszaállítják a négy évfolyamos szakközépiskolát, kéttannyelvű oktatást és digitális iskolát vezetnek be.
  10. Megszüntetik az egyházak kiváltságait és kiemelt állami támogatását, kivizsgálják a papok gyermekmolesztálási ügyeit.
  11. Jelentősen emelik a családi pótlékot és a kötelező napi háromszori étkezéssel felszámolják a gyermekéhezést.
  12. Ingyenessé teszik az alapvető áram-, víz- és gázhasználatot, leállítják Paks II-t és támogatják a megújuló nap- és szélenergiát.

Hozzátette: nem a múlttal kívánnak foglalkozni, hanem azzal, hogy visszavigyék Magyarországot egy nyugodt, európai, polgári lét világába.

Gyurcsány Ferenc beszédét azzal zárta:

Cserébe viszont azt kérte a választóktól: a maguk módján segítsék, hogy az ország megértse, „ha az ország lakói nem veszik birtokba az országot, akkor az ország urai fogják birtokba venni az országot, és mi az ő cselédjeik és kiszolgálóik maradunk”.

A Fidesz közleményben reagált a Demokratikus Koalíció elnökének beszédére. Ebben azt írják: „Gyurcsány Ferenc egyszer már tönkretette az országot. Minden idők legkorruptabb kormányzása fűződik a nevéhez, sorozatos megszorításokkal sújtotta a családokat, növelte az adókat, és elvett egy havi bért a közszféra dolgozóitól. Mindenben feladta a nemzeti szuverenitást: a gazdaságpolitikában, az energiapolitikában, és most feladná a bevándorláspolitikában is. Ugyanott folytatná, ahol abbahagyta, csak most már a Soros-tervet is végrehajtaná és betelepítené a migránsokat.”

Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala