Pesti Srácok

Gyurcsányné szerint óriási veszélyt jelentenek a határon túli magyarok (PS-videó!)

Már nem csak az üzleti ügyeket, hanem a politikát is családi vállalkozásban űzi Gyurcsány Ferenc. Erről mi sem árulkodik jobban, mint hogy a pártelnök felesége személyesen is bevetette magát a kampányba. Dobrev Klára csütörtökön este Kaposvár belvárosában egy sörözőben tartott fórumot, ahol egyébként időnként férje retorikáját, manipulatív előadásmódját lekörözve szónokolt fel-le rohangálva, két kézzel hadonászva a teremben. Ahogy azt saját magáról többször is megjegyezte: „úri nő módjára” becsmérelte a jobboldali kormány elmúlt nyolcévi munkáját, és szidta a határon túli magyarokat, ecsetelve, mekkora veszélyt jelentenek ők a demokráciánkra.

Gyurcsányné mintegy egyórás előadásában beszélt harácsoló politikusokról, a „kisgömböc” miniszterelnökről, akinek semmi nem elég, miközben pont az ő férje, Gyurcsány Ferenc az, akinek az elmúlt egy évben is a legnagyobb mértékben emelkedett a vagyona a parlamenti pártok vezetői közül. Ráadásul ebben még az a 150 millió forint benne sincs, amit egy osztrák bankban parkoltat, és „elfelejtett” feltüntetni a vagyonnyilatkozatában.

De a fórum témája volt „Orbán ördögi választójogi törvénye” is, amely „taktikai együttműködésre kötelezi a demokratikus ellenzéki pártokat”, valamint a határon túli magyarok, akikbe Gyurcsány után muszáj volt az asszonynak is belerúgnia egyet-kettőt... Dobrev szerint a határon túli magyarokat a Fidesz megvásárolta, és tavasszal aljas módszerekkel próbálják majd elcsalni a választást. A veszély óriási, mert hetente újabb és újabb tízezrek regisztrálnak, hogy szavazhassanak áprilisban. A pártelnökné nem feledkezett meg az egyházi iskolákról sem, amelyek szerinte igazságtalanul magasabb támogatást kapnak, és mindez szegregációhoz vezet, mert az elitet szolgálják ki, a szegény állami iskolák pedig maradnak a társadalom aljának. Dobrev az Orbán-kormány szemére vetette, hogy elzárják az utat a tehetséges fiatalok elől. Azt állította, már nincsenek államilag finanszírozott helyek a felsőoktatási intézményekben, és milliókba kerül egy diploma megszerzése. (Ezzel szemben a valóság: az Orbán-kormány tette lehetővé az első diploma, a nyelvvizsga, sőt már a jogosítvány ingyenes megszerzését is.)

PestiSracok facebook image

– lovalta bele magát egyre jobban saját fantazmagóriáiba Dobrev Klára. Majd kijelentette:

Macskaasztal

Megjegyezte, hogy ez szerinte már nem is korrupció, hanem törvényhozással rendszerbe iktatott lopás. Dobrev Klára számításai szerint ezermilliárdok tűntek el az államkasszából, amivel szerinte lehetett volna javítani az egészségügy helyzetén. Azt is kijelentette: ha a Fidesz nyeri meg a választást, 2018 után a kormány ki fogja léptetni Magyarországot az Európai Unióból, vagy elérik, hogy kidobjanak minket, enyhébb esetben „macskaasztalhoz” ültessenek.

De van megoldás Gyurcsány felesége szerint arra, hogy Orbán Viktor ne tehesse tönkre még jobban az országot. Mégpedig az, hogy Orbán Viktort nyugdíjba küldik.Nem kicsit nyernek, hanem nagyon. Ennek feltétele a demokratikus ellenzéki pártok taktikai együttműködése Orbán ördögi választójogi törvénye kijátszására, amivel az bebetonozta a hatalmát. Azt a luxust nem lehet megengedni például, hogy az LMP jelöltjei külön induljanak egyéniben. 2014-ben Gyurcsányné szerint 11 körzetet azért veszített el a baloldal, mert volt LMP-s jelölt, aki elvitte a szavazatok 5-8 százalékát. A kormánypártok kétharmados győzelmééért pedig a határon túli magyarok hibáztathatók szerinte. Figyelmeztetett, nem elég, hogy „lejt a választási törvény, lejt a média”, óriási veszély fenyeget a határon túli magyarok által, akik hetente tízezrével regisztrálnak a választásra. Ők ezért figyelmeztetettek a kettős állampolgárság megadása előtt, hogy ez csapda.

– hergelte tovább a jelenlévőket Dobrev Klára. Meg aztán itt vannak az „ukránok” is (mármint a kárpátaljai magyarok – A szerk.): ha nem is ők teszik tönkre a magyar nyugdíjrendszert, milyen igazságtalan és aljas dolog, hogy a magyar nyugdíjjal vásárolja meg a Fidesz a szavazataikat csak azért, hogy tovább maradjanak hatalmon. De nem csak a határon túli magyarok fognak csalni, csalni fog mindenki a kormánypárti oldalon, ezért ezeknek „nézni kell a kezét”. Dobrev nem csak arra buzdította szimpatizánsaikat, hogy kampányoljanak mindenhol, ahol csak lehet – utcán, közértben –, hanem arra is, hogy jelentkezzenek szavazatszámláló biztosnak, és mindenkinek nézzék a kezét... Ám minderre nem lenne szükség, ha még mindig kétfordulós lenne a választás, mert akkor azt Orbán Viktor és pártja úgy elveszítené – legalábbis Gyurcsányné szerint – mint a pinty.

A fórum végén kérdéseket is lehetett föltenni, így lehetőségünk volt, hogy a Gyurcsány család vagyonáról, arról a bizonyos osztrák számláról, a vagyonnyilatkozatról és Czeglédy Csaba támogatásáról kérdezzük Dobrev Klárát. Hogy mit válaszolt, kiderül videónkból!

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.