Pesti Srácok

Kövesse élőben a választási bizottság döntését, amely alapján eldől, képviselőjelölt marad-e Czeglédy Csaba ( Élő 16 órától)

A Nemzeti Választási Bizottság délután négy órakor ül össze, hogy az országgyűlési képviselő-jelölt állításokkal kapcsolatos jogorvoslati kérelmek elbírálásáról tájékoztassa a sajtót. Ezek között a leginkább érdekes a Vas megye 1-es számú körzetben független jelöltként induló, egyébként pedig több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba esete, akit a helyi választókerületben nyilvántartásba vettek. A döntés ellen Tényi István jogász jogorvoslattal élt, amit a Vas megyeiek első fokon elutasítottak. Tényi azonban megfellebbezte a határozatot, így került az országos grémium elé az ügy. Ha a bizottság úgy dönt, hogy a jelölt indulhat az áprilisi országgyűlési választásokon, azonnal mentelmi joga lesz Czeglédynek, így ki kell őt engedni az előzetes letartóztatásból is. A döntést élőben közvetítjük oldalunkon!

Ismert, az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz. Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Azoknak a tisztelt olvasóinknak, akik Chrome-böngésző segítségével szeretnék megtekinteni a PolBeat aktuális adását, javasoljuk, hogy a böngésző Beállítások menüpontjában válasszák ki a Tartalombeállítások-at, majd keressék meg a Flash almenüpontot. Itt az Engedélyezés sorban adják hozzá a pestisracok.hu –t az engedélyezettek listájához. A műveletek elvégzése után a Chrome-böngészőben is követhetővé válik az adás. – SM

PestiSracok facebook image

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.