Pesti Srácok

Előzetesben az MSZP egykori fenegyereke: Zuschlag János és társai százmilliós kampánytámogatást akartak lenyúlni

Előzetesben az MSZP egykori fenegyereke: Zuschlag János és társai százmilliós kampánytámogatást akartak lenyúlni

Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni Zuschlag János volt szocialista képviselő és társai - tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a NAV nyomozói néhány napja a börtönviselt politikust és két társát őrizetbe vették. A gyanú szerint a bűnszövetség az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akart indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, és magas támogatást kapott volna az állami költségvetésből. Csütörtök délután Zuschlag Jánost és bűntársát a bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozás adatai szerint Zuschlag és bűntársai több embert is megkerestek, hogy a pártok nevében induljanak a választáson. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezniük. A választásra jogosult személyek adatait az elkövetők illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából csaknem kilencezer választópolgár adatait szerezte meg, és ebben a cég egyik alkalmazottja is segítette.

Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven fel kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták. Ezért különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres nőkkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket és megpróbálták kicsalni adataikat.

A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban a volt politikust és két társát vették őrizetbe (a harmadik férfinál a kényszerintézkedés feltételei végül nem álltak fent), négy embert pedig - köztük a telefonon adatot szerző nőket is - bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták.

PestiSracok facebook image

Zuschlag előzetesben

A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik, amely Zuschlag és egy 24 éves férfi előzetesét indítványozta, mert a bűncselekmény szervezettsége és társadalomra veszélyessége miatt tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak a hatóságok elől megszöknének, elrejtőznének, így a jelenlétük csak az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható Ezen kívül attól is tartani kell, hogy a gyanúsítottak tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével meghiúsítanák, megnehezítenék, vagy veszélyeztetnék a bizonyítást. Az ügyészség szerint a bűnismétlés veszélye is a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indokolja. Úgy tudjuk, Zuschlagot és bűntársát a Kecskeméti Járásbíróság csütörtök délután harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte. A döntés nem jogerős.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.