Pesti Srácok

Elsődleges a dolgozók védelme: balesetmegelőzési programot indítanak a gumiiparban

Negyven éve nincs kifejezetten a gumiiparra vonatkozó munkavédelmi tananyag, miközben az ágazatban az elmúlt hat évben negyven százalékkal nőtt a munkahelyi balesetek száma – hangzott el a Magyar Iparszövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Gumiipari Szövetség közös sajtótájékoztatóján. Ennek a negatív tendenciának a felszámolása érdekében mintegy hatvanmillió forintos uniós pályázatból készülnek szakmai anyagok, oktatási segédletek, amelyeket gondos feltáró munka előzött meg. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, elsődleges szempont a dolgozók védelme.

A Magyar Iparszövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Gumiipari Szövetség (MAGUSZ) konzorciuma „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése” pályázaton kifejezetten a gumiipari ágazat tekintetében több mint 60 millió forintos uniós támogatást nyert el az Európai Unió szociális alapjából. A projekt augusztus végi lezárultáig három régióban, a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön valósul meg. A pályázók célja a gumiipari ágazatban dolgozók munkakörülményeinek javítása, ismereteik bővítése és az általános szemléletformálás. Emellett olyan képzési tananyag összeállítása, amely kifejezetten a gumiipari ágazat speciális munkaterületére vonatkozik. A projekt fontosnak tartja a helyzetfeltárást és a folyamatos ismeretbővítést is. Az eredményekről az érintett szervezetek képviselői kedden tartottak sajtótájékoztatót

Elsődleges szempont a dolgozók védelme

Dr. Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke elöljáróban felidézte, a magyar gazdaságnak a rendszerváltás után szüksége volt a külföldi tőkére, ugyanakkor a hazai kis- és középvállalkozói (kkv) szektor volt a foglalkoztatás igazi motorja, az ágazatban foglalkoztatottak kiemelt száma is ennek bizonyítéka. Arról is beszélt, amikor az Európai Unió a gazdaság felzárkóztatását anyagilag is támogatni kezdte, a három partner, a munkavállalók, a munkáltatók és a kormány egyaránt fontosnak tartotta egy olyan pályázat kiírását is, amely kifejezetten a közvetlenül munkát végzők, a termelésben dolgozók munkakörülményeinek feltárására irányul. Mint hozzátette, elsődleges szempont a dolgozó emberek védelme, egészségének megőrzése.

PestiSracok facebook image
Dr. Vadász György; fotó: PS

Dr. Vadász György kitért arra is, véleménye szerint jó irányba indult el a kormány, amikor adópolitikájában arra törekedett, hogy lehetőség szerint csökkenjenek a magas bérterhek. Hangsúlyozta, a kkv szektor bővüléséhez a magasabb bérekre is szükség van, a magasabb bér és a versenyképesség ugyanis mára szoros kapcsolatban állnak.

Szükséges a szemléletformálás a munkaadói és a munkaválallói oldalon egyaránt

Balogh István, a MAGUSZ elnöke felidézte, a huszonhét éve működő szövetség jelenleg 68 bejegyzett tagot számlál a kis- és középvállalkozásoktól kezdve a multicégekig bezárólag. Céljuk a kommunikáció és a képzések révén hozzásegíteni az ágazat szereplőit, hogy céljaikat elérhessék. Hangsúlyozta, negyven éve nincs kifejezetten a gumiiparra vonatkozó munkavédelmi tananyag, amelyet most az uniós pályázatnak köszönhetően pótolni tudnak majd. Megjegyezte, hogy a törvényi szabályozás tekintetében is változások mutatkoznak, hiszen húsz fő fölött már kötelező munkavédelmi felelőst alkalmazni, így ez a rendelkezés már elérte a kkv-szektort is.

Balogh István, fotó: PS

A statisztikai adatokat ismertetve Balogh István elmondta, a 2010-es számokat alapul véve mintegy 40 százalékkal nőttek a munkahelyi balesetek, ebben véleménye szerint az is közrejátszik, hogy egyre kevesebb a szakképzett munkaerő. Hozzátette, különbség mutatkozik a kkv-szektor és a multinacionális cégek anyagi lehetőségei között is a munkavédelem terén. A MAGUSZ elnöke elmondta, az ágazatban dolgozók zömében a kényszer testhelyzetben végzett nehéz fizikai munka, a monoton, gyártószalagok mellett végzett munka, a zaj és vibráció, a laborbalesetek, valamint az allergiát és légzési panaszokat okozó anyagokkal való érintkezés miatt szenvedhetnek sérülést. Mint hangsúlyozta, ezek a balesetek egyéni és családi tragédiákhoz is vezethetnek. A MAGUSZ elnöke kiemelte, éppen ezek elkerülése miatt szükséges a szemléletformálás megvalósítása a munkavállalói és munkaadói oldalon egyaránt. Hangsúlyozta, a pályázat augusztusi lezárulásáig minden kitűzött célt el fognak érni mind az oktatásszervezés, mind a kiadványok és tájékoztató anyagok összeállítása terén. Balogh István hozzátette, természetesen a munka tovább fog folytatódni, hogy a munkahelyi balesetek száma csökkenő tendenciát mutasson.

Forrás/fotó/videó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.