Pesti Srácok

Karácsony csak ígérget, gyorsan elfelejtette a szoci gázáremeléseket (PS-videó)

Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a 13. havi nyugdíj bevezetése és az „igazságos, fenntartható” rezsicsökkentés megvalósítása érdekében az MSZP-Párbeszéd - jelentette be a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje. A PestiSrácok.hu azt kérdezte Karácsony Gergelytől, hogy ha ők is jó ötletnek tartják a 13. havi nyugdíjat, akkor korábban miért törölték el azt a szocialista kormányok, illetve, hogy most is úgy kívánják-e csökkenteni a gáz árát, ahogy régen: lassan mondták, hogy mindenki megértse, nem lesz gázáremelés. Aztán lett. Nem is egy.

Orbán Viktor szerdán bejelentette a téli rezsicsökkentést, melynek értelmében minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából. A miniszterelnök azt is mondta, a gazdasági növekedésnek köszönhetően ismét lehetővé vált, hogy a nyugdíjasok tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak. Karácsony Gergely szerint a kormányfő ezzel csak a „totális alkalmatlanságát” jelentette be, hiszen

Az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt, az energiaárak jóval kisebb mértékben csökkentek, mint amit a világpiaci árak lehetővé tettek volna. Ezért az ülésen azt – a parlamentnek már többször – beterjesztett javaslatot is megtárgyalnák, amely általános rezsicsökkentést tartalmaz.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint „a rezsicsökkentésnek hazudott rezsinöveléskor háztartásonként 70 ezer forinttal rövidítették meg a magyar családokat”, ezért felszólította a kormányt, hogy ne 12 ezer, hanem 70 ezer forintos támogatást adjon a gázszámlák kifizetéséhez. Arra a felvetésre, hogy az emberek örülnek az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett támogatásnak, akkor mi a baj a 12 ezer forinttal, Karácsony Gergely azt válaszolta: rendben van, hogy örülnek neki, de aztán menjenek és szavazzanak április 8-án a változásra.

Korózs Lajos elszólta magát

A 13. havi nyugdíj szocialisták általi eltörlését firtató kérdésünkre Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke azt mondta, a pénzügyi válság elsodorta ezt a juttatást, a Fidesz pedig nem adta vissza. Elmondta, összesen 280 ezer forintos pluszjuttatást jelentett a nyugdíjasoknak korábban a 13. havi nyugdíj közel nyolc év alatt.

- mondta. Hogy miből fedeznék a 13. havi nyugdíjat, arra a következő példákat hozta: a kormány Várba költözésének 220-240 milliárd forintos költségéből, a stadionépítésekből és a kerítésépítésből. Újságírói kérdésre, miszerint a szocialisták akkor mégsem tartják jó ötletnek a kerítést, azt válaszolta: nincs semmi baj a kerítéssel, 2070-ig ott állhat, nem bontanák le.

Fidesz: A szocialisták mást mondanak és mást tesznek

A szocialisták mást mondanak ellenzékben és mást tesznek kormányon: azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, aztán kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz árát, és elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat - reagált a Fidesz Karácsony Gergely és Korózs Lajos szavaira.

- írták közleményükben.

Vezető kép: MSZP Facebook-oldala

A videót Szecskó Petra és László Petra készítették.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.