Pesti Srácok

Lázár: Semmi sem változott, a tét, hogy Soros emberei, vagy Orbán Viktor alakít-e kormányt

Lázár: Semmi sem változott, a tét, hogy Soros emberei, vagy Orbán Viktor alakít-e kormányt

A hódmezővásárhelyi választási eredmény ismeretében sem változtatnék a kormányzati kommunikáción, vagy a Fidesz kampánystratégiáján - szögezte le a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy Hódmezővásárhelyen helyhatósági választás történt, április 8-án azonban országgyűlési választások lesznek Magyarországon. "A tét és a kérdés az, hogy április 8-a után Soros György emberei, vagy Orbán Viktor alakít kormányt Magyarországon" - húzta alá és egyúttal válaszolt azokra az ellenzéki sajtócikkekre, amelyek kárörvendve és kajánkodva napok óta arról írnak, hogy a kormány lecsavarja a sorosozást.

Azt mondta: a választás arról szól, hogy "meg tudjuk-e védeni Magyarországot a bevándorlástól"."Mi voltunk azok, akik kerítést építettünk, mi voltunk azok, akik mindent megtettünk az elmúlt években az ország megvédéséért, a nemzeti érdek képviseletéért. Leghitelesebben a kormánypártok képviselik a magyarokat, a nemzetet. A többiek sunnyogtak mindig is, és a migráció ellenében soha semmilyen segítséget nem kaptunk tőlük" - emlékeztetett Lázár.

A Miniszterelnökség vezetőjét a PestiSrácok.hu arról is kérdezte, miután a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással meggyanúsított szocialista politikus, Czeglédy Csaba képviselőjelöltségével, mentelmi jogának köszönhetően ma délután kisétálhat a szegedi börtönből, tervezi-e a kormány, hogy változtat a mentelmi joggal kapcsolatos törvényen. Lázár János szerint ezt nem tehetik meg. "Nem tudjuk módosítani a törvényt, mert amíg Magyarországon valakiről a bíróság nem mondja ki jogerősen, hogy bűnös, addig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Bírói döntéseket nem tudok és nem fogok kommentálni, de gazdasági bűncselekmények esetében is figyelembe kellene venni bizonyos dolgokat. Ha Czeglédy Csaba kisétál a börtönből, akkor az én tárgyalásom is elkezdődhet Gyurcsány Ferenccel. Gyurcsány Ferencnek ugyanis Czeglédy Csaba az ügyvédje, aki eddig nem tudott eljönni a tárgyalásokra, megakadályozva ezzel a tárgyalást. Talán majd most" - mondta mosolyogva Lázár János.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

A kormány 200 ezer euró értékig, vagyis mintegy 62 millió forintig teljes kártérítést biztosít a Szeviép károsultjainak - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Lázár által csak a "szegedi önkormányzat házi vállalkozásaként" emlegetett társaság csődje mintegy félezer délalföldi, jellemzően kis- és közepes vállalkozás számára jelent veszteséget, a Szeviép tartozása összesen 11 milliárd forint. Az érintetteknek márciusban kell jelentkezniük a megyei kormányhivatalnál, és várhatóan április végéig megkapják a kártérítési összeget. Akik eladták már a követelésüket, de 62 millió forintnál kevesebbért, számukra a különbözetet biztosítja a kormányzat. A miniszter megjegyezte: jó lenne, ha Szeged városa is vállalná a felelősséget. Mint fogalmazott, egyelőre az igazságszolgáltatás is magára hagyta a károsultakat, évek óta nem halad az a büntetőper, amely az ügyben indult.

Lázár az ENSZ migrációs csomagjáról is beszélt. A kormány 12 pontos javaslatot tesz az ENSZ asztalára a migrációval kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy a bevándorlás rossz, s mindenkinek ott kell segíteni, ahol él - közölte. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kabinet a 12. pontban azt javasolja, hogy az ENSZ ne vezessen be kötelező előírásokat tagjainak a bevándorlással kapcsolatban. A miniszter felhívta a figyelmet a NATO előrejelzésére, amely szerint 2020-ig 60 millió ember indul meg Európa felé, vagyis Nyugat-Európa bevándorlóövezetté válik. Lázár János elmondta azt is, hogy az Alkotmánybíróságtól (Ab) kért állásfoglalást a kormány a bevándorlás kérdéséhez kapcsolódóan. Arra vár választ a kabinet: lemondhat-e a nemzetközi jogban az államiság tartópilléreiről, azok képviseletéről. Négy kérdésben kérik az alaptörvény értelmezését az Ab-től, hogy tudják, a menekültüggyel kapcsolatban mekkora a mozgástér, jóváhagyhatja-e a kabinet például azt, hogy embereket telepítsenek az országba - mondta a miniszter.

A magyar kormány nem hagyhatja, hogy akár csak egyetlen magyart is megfélemlítsenek Kárpátalján - jelentette ki Lázár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát ért támadás ügyében. Megerősítette, hogy a kabinet úgy döntött, biztosítja a székház helyreállításának költségeit. Közölte, a kormányt aggodalommal tölti el, hogy egy hónapon belül ez már a második olyan súlyos atrocitás volt, amelyet magyar sérelemre követnek el Kárpátalján.

Megírtuk

, Harangozó Tamás szocialista politikus ma szét akarta trollkodni a Kormányinfót, de megalázottan távozott.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Soros-paktum

A rendszerváltás óta a legdurvább, szuverenitás elleni támadásnak tartja a Soros-paktumot Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője az Origo kérdésre azt mondta, az érintett pártoknak tisztázniuk kell, milyen megbízást teljesítenek. "Nincs kétségem a felől, hogy az én körzetemben is lesz olyan, aki aláír Soros Györgynek. Akik megnyitják a határt, azok minden támogatást megkapnak Brüsszeltől a kampányban" - tette hozzá a miniszter. Lázár János elmondta, hogy Soros György már korábban elmondta, hogy az ellenzéknek, hogyan kell indulnia, és minden segítséget megad a bevándorláspárti erőknek.

Az Origo írta meg, hogy kiszivárgott a Soros-féle kvótapaktum, az a megállapodás, amely két hete született meg a lap szerint. Ennek értelmében az Origo szerint máris kiválogatták a migránspárti politikát elfogadó ellenzéki képviselőjelölteket. A legutolsó pillanatokban bejelentett visszaléptetésekkel őket próbálnák mandátumhoz juttatni nem kevesebb, mint 66 egyéni körzetben. A végső cél a kötelező betelepítési kvóta megszavazása még a nyáron, ehhez kell a parlamenti többség. A kiszivárgott részletek szerint legalább 66 egyéni körzetben terveznek olyan utolsó pillanatra időzített, villámcsapásszerű visszalépést, amely után csak egyetlen Soros-párti jelölt állna szemben a kormánypártok jelöltjével.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.