Pesti Srácok

Magyar György beismerte: a fia az egyik szerzője a Magyarországot szapuló uniós jelentésnek (Videóval!)

A Somogy megyei négyes számú választókerületben (Siófok és környéke) MSZP-Párbeszéd támogatással induló „független” képviselőjelölt, Magyar György egy szerdai, siófoki kampányrendezvényen beismerte: a fia valóban részt vett a hazánkat szapuló uniós országjelentés elkészítésében. Ám a sztárügyvéd szerint ebben az égvilágon semmi hírértékű sincs, az ő fia ugyanis nagyon felkészült szakjogász, és az a szerencsétlen, aki ezt az egészet egyáltalán szóba hozza. Magyar György a sajtótájékoztató utáni fórumon azt ígérte: a kormány képviselői hamarosan gyanúsítottak lesznek...

Magyar Györgyöt, az MSZP és a Párbeszéd „független” képviselőjelöltjét a szerdai fórum előtti sajtótájékoztatón arról kérdezték, szerencsésnek tartja-e, hogy a fia, Magyar Gábor (a volt kommunista belügyér-tömeggyilkos, Biszku Béla egykori védője) is részt vett az Európai Bizottság Magyarországot szapuló országjelentésének az elkészítésében. A Somogy TV felvétele szerint az ügyvéd erre visszatámadott, közölve: „Az a szerencsétlen, aki ezt összekapcsolja!” Majd így folytatta:

Tehát rögzítsük a tényt: Magyar György beismerte, hogy a fia is részt vett ennek az uniós jelentésnek az elkészítésében, amelyben egy az egyben a hazai ellenzék unalomig ismételt vádaskodásai, hazugságai köszönnek vissza. Valószínűleg ez az információ majd segít a Siófokon és környékén élőknek abban, hogy jó helyre tegyék az ikszet április 8-án...

PestiSracok facebook image
Magyar György és fia, Gábor; fotó: mixonline.hu

„Civilek” pénzelik a kampányát

Az összefogás kapcsán azt mondta: „Egy, csak egy maradhat, mint a Hegylakó című filmben”. Magyar György a jogállam szörnyű helyzetéről is értekezett:

Újságírói kérdésre, hogy miért beszél a jogállam haláláról, amikor Márki-Zay Péter épp a jogállam diadaláról beszélt hódmezővásárhelyi győzelmekor, Magyar György elővette a szokásos ballib mantrát, miszerint nem tisztességes a választójog, meg hogy nagyon lejt a pálya, rengeteg csapda van benne. Aztán következett egy mondat, aminek azóta sem jöttünk rá az értelmére:

Meg rendezni kell a pártfinanszírozást is – tette hozzá. Mindehhez pedig egy ügyvéd kell, ezért menne be ő a parlamentbe Siófok és környéke népének segedelmével, hogy ebben a csodálatos jogállami megújhodásban közreműködjön.

Tehát Magyar György végső soron azért akar bejutni a parlamentbe, hogy száz nap után visszatérjen az ügyvédi praxisához. Ez aztán a nagyszerű ajánlat a választóknak! Siófok és környékének népe hülye, ha nem él ezzel a soha vissza nem térő lehetőséggel! Végül azt is megkérdezték Magyar Györgytől, miből finanszírozza a kampányát. Erre azt mondta: „civilek” pénzéből...

Gyanúsítottak lesznek Orbánék

A sajtótájékoztató után Magyar György és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tartott Siófok népének. A konferanszié Gálvölgyi János volt, de fölszólalt Herényi Károly, Dávid Ibolya egykori táskahordozója is, aki bájolgott egy sort Magyar György barátja érdekében. Ezen a fórumon is eleresztette magát Magyar György, és arról beszélt (lásd az alábbi coub-ot), hogy a kormány reprezentánsai április 8. után gyanúsítottak lesznek. Ebből úgy tűnik, Magyar György nemcsak a jogállam „rendbetételében” kíván részt venni, hanem az elszámoltatásban, felelősségre vonásban is. Jobb, ha az illetékes kormánytagok előkészítik a bőröndjeiket!

https://coub.com/view/14kwyi

Alig kampányol Magyar jobbikos riválisa

Mint azt a PestiSrácok.hu néhány napja föltárta: a pártállamban karriert építő, a Jobbikot nemrég még lenácizó Magyar György ügyvéd kampányát segíti a siófoki Jobbik-közeli polgármester csapata, amely kivette a részét Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi hajrájából is. Az összefonódások tökéletesen igazolhatóak, ám a helyzet a Somogy megyei négyes választókörzetben különösen pikáns, ugyanis a jobbikosok (összeszövetkezve a helyi szocialistákkal) annak ellenére segítik az MSZP-DK-jelöltet, hogy lenne saját emberük is, Potocskáné Kőrösi Anita személyében. Utóbbiról korábban megírtuk: gyanús, hogy „kamujelöltről” van szó, aki majd a kellő pillanatban visszalép Magyar György javára, hiszen gyakorlatilag semmit nem tesz a győzelemért.

Forrás, vezető kép: Somogy TV

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.