Pesti Srácok

Szégyenli a hungarikum Erős Pistát a románok előtt az Univer

Szégyenli a hungarikum Erős Pistát a románok előtt az Univer

„Bátran kóstoljuk meg más nemzetek konyháját, de csak Erős Pistával” – így reklámozza egy reklámon belül szinte észrevétlenül az Univer termékét a Soproni sör, de nekünk, fogyasztóknak ez valójában már fel sem tűnik. Az Erős Pista nemcsak termék, de fogalom, vagy inkább fogalmazzunk úgy: intézmény. Nem is lehet véletlen, hogy már 2015-ben Erős Pistát kitüntették egy Hungarikum érdemrenddel. A sokszoros díjnyertes magyar brand azonban meglepő transzformáción esett át a román élelmiszerpiac felé vezető rögös úton. Úgy tűnik, a magyar brand ciki lett az Univernek.

Ahogy a Soproni-féle sörreklám is rámutat, az Erős Pista magyar közkincs. Ezen felül ezt ajánljuk külföldi ismerőseinknek, és néha ezt a jelzős szerkezetet használjuk, ha amúgy csak valami csípőset szeretnénk kérni a vasárnapi húslevesbe. Az Univer is büszke saját termékére, amelyről elmondható, hogy szinte „rommá” díjazták az elmúlt években. Az Erős Pista és az Univer márka 2013-ban elnyerte a Superbrands címet, 2004, 2009 és 2011 után negyedszer is. A rákövetkező évben bekerült a Kecskeméti Települési Értéktárba. Az Univer Product Zrt. ekkor úgy fogalmazott, büszke arra, hogy az Erős Pista a magyar gasztronómia klasszikus ételízesítője, amely a legtöbb kecskeméti és magyar háztartásban is megtalálható, felvételt nyert. Ezek után már csak egyetlen lépés következett 2015-ben, amikor Magyar Érték, azaz Hungarikum lett a Piros Arany és az Erős Pista.

A magyar Hungarikum Bizottság így jellemzi, az Univer termékeit : a Piros Arany és az Erős Pista a legkiválóbb minőségű, pirosra érett, kézzel csipkedett fűszerpaprikából készül. A Piros Arany és Erős Pista ételízesítőket más paprikatermelő országokban készülő, hasonló termékektől egyedi színe és íze különbözteti meg. A termékek fűszerpaprika alapanyaga 100 százalékban hazai nemesítésű, termesztésű, a kalocsai és a szegedi tájkörzetből származik. A Piros Arany és Erős Pista ételízesítőket - Németországon, Csehországon, Lengyelországon, az Egyesült Államokon keresztül - világ közel húsz országába exportálják. Hozzáteszik: az érték a Hungarikum törvény 114/2013. (IV. 16.) Kormányrendelet a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról III. sz. mellékletének Hungarikum Bizottsághoz történő felterjesztésével és elbírálása által került a Hungarikumok Gyűjteményébe.

2016-ban már szinte megszokott módon ismét kaszáltak: MagyarBrands-díjat kapott az Univer és az Erős Pista márka. Mint ez alkalommal a cég közleményében fogalmazott, a MagyarBrands-program magyar vonatkozású, kiváló márkákat díjaz immáron hetedik éve. Olyan márkákat, amelyek a magyar szellemi munka méltó képviselői hazánkban és határainkon kívül is. És akkor 2018 februárjában szembejön a magyar szellemi munka méltó határainkon kívüli képviselőjeként ez:

PestiSracok facebook image
Fotó: transindex.hu

Íme, a büszke magyar hungarikum Romániára optimalizált terméke, a magyar szellemi munka méltó képviselője. Stefan cel tare, amely románul nagyjából annyit tesz: István, az erős. Hogy mi vitte rá az Univert, hogy Pista helyett a román Stefánnal reklámozza a kalocsai és szegedi főszerpaprikák kitűnő egyvelegét, azt fedje jótékony reklámpszichológiai homály. Talán amire a cég idehaza oly büszke, és amelyért megannyi díjat bezsebelt, az Romániában ciki. Mindenesetre egy Strong Steve-et, vagy egy Stark Stefi-t körberöhögtek volna nemcsak minden más országban, de nálunk is. Az Univer termékéről ráadásul eltűnt Pista, aki bajuszát pödörgeti. Eltűnt pár ízlésesen elhelyezett magyar zászló, és eltűnt a Hungarikum-plecsni is, továbbá a Magyar ízek felirat, ami persze nem is csoda, mivel egy román Stefannak ahhoz vajmi kevés köze lenne. De azért nézzük meg összehasonlításként, hogyan adja el ugyanezt a termékét idehaza az Univer:

Fotó: hungarikum.hu

A Romániára optimalizált termék kapcsán természetesen megkerestük az Univer Zrt.-t is, amelynek illetékesei visszahívást ígértek.

Forrás/fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.