Pesti Srácok

Tanúk befolyásolása, eljárás akadályozása: helybenhagyták Czeglédy előzetes letartóztatását

Tanúk befolyásolása, eljárás akadályozása: helybenhagyták Czeglédy előzetes letartóztatását

A Szegedi Törvényszék jogerősen helybenhagyta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának az elrendelését. A Csongrád Megyei Főügyészség határozottan visszautasítja a gyanúsított és védői az ügyészségi eljárást törvénysértőnek és a jogállamiságot megcsúfolónak minősítő nyilatkozatait. Azok minden alapot nélkülöznek – áll az ügyészség azon válaszában, amelyet a PestiSrácok.hu kérdéseire küldtek.

Felidézik azokat a nyilatkozatokat, amelyek által Czeglédy Csaba és védői az ügyészségi eljárást durván bírálták. Többek közt első számú védője egy kereskedelmi televízióban azt mondta, hogy az ügyészség megsértette védence mentelmi jogát, mivel olyan bűncselekmény miatt rendelték el őrizetbe vételét, és hallgatták ki gyanúsítottként, amelyre nézve a mentelmi jog felfüggesztése nem történt meg. A védő hivatkozott arra az eljárási akadályra is, amely szerint ugyanabban az ügyben nem lehet újra a gyanúsítottat őrizetbe venni.

Ugyanebben a műsorban más, magukat jogi szakértőknek nevező megszólalók kifejtették azt is, hogy az ügyészség eljárása, a törvénysértés mellett a jogállam megcsúfolása is.

PestiSracok facebook image

Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásáról hozott bírói döntésről

ITT

számoltunk e videóval!

A Szegedi Törvényszék szerint is minden jogszerűen történt

A bíróság jogerős végzésében megállapította, hogy a legfőbb ügyész indítványozta a gyanúsított mentelmi jogának felfüggesztését, és az eljárás folytatásának, a gyanúsított őrizetbe vételének törvényi akadálya nem volt. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványban szerepeltmind a korábbi gyanúsításban közölt költségvetési csalás bűncselekménye, mindpedig a nyomozás során feltárt, és az ismételt őrizetbe vétel alapjául szolgáló további bűncselekmény, a gazdasági csalás bűntettének gyanúja is - fogalmaznak.

A bíróság a jogerős végzésében azt is megállapította, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei mind az általános okok, mind a különös okok tekintetében fennálltak.

Czeglédy kifejezetten akadályozta az eljárást és próbálta befolyásolni a tanúkat

Az ügyészség szerint az eljárás meghiúsításának a veszélye többek között azért is fennáll, mivel dr. Czeglédy Csaba a nyomozás során utasításokkal látta el az eljárás több szereplőjét arra nézve, hogy a nyomozó hatóság előtt milyen magatartást tanúsítson, milyen adatokat közöljön.

Emlékeztetnek, hogy dr. Czeglédy Csabát mindeddig öt alkalommal hallgatták ki gyanúsítottként. Ezen túl az előzetes letartóztatás tárgyában tartott üléseken is vallomást tehetett. Több alkalommal szembesítésre hívta a nyomozó hatóság a gyanúsított védőjét, aki ezen alkalmakkor közölte, hogy az időpontok nem felelnek meg, a nyomozati cselekmények ezen okból hiúsultak meg.

Gyurcsányék a bíróság előtt felvonulva próbáltak nyomást gyakorolni

A Csongrád Megyei Főügyészség válaszában kitért a Demokratikus Koalíció vezetése, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és társaik bíróság előtt és a folyosón való felvonulására, amely által politikai nyomást kívántak gyakorolni a döntéshozókra.

Gyurcsányék a tárgyalás előtt sajtótájékoztatót is tartottak a Szegedi Törvényszék épülete előtt, amelyben Czeglédy mentegették és a hatóságokat ócsárolták.

Az ügyészség válaszából az is kiderül, hogy még Czeglédy védője is zsarolni próbálta a bíróságot.

Aláhúzzák, hogy az ügyészség eljárása, a bíróság jogerős végzésével is alátámasztottan teljes mértéig jogszerű volt.

Az ügyészség eljárása a bíróság jogerős végzésével is megállapítottan jogszerű és törvényes volt. Az ügyészség nemcsak dr. Czeglédy Csaba, hanem ezt követően Kőrös Gusztáv országgyűlési képviselőjelölt esetében is hasonlóan, ugyanezen jogszabályhelyekre hivatkozva, hasonló időszerűség mellett járt el.

Mindezekre figyelemmel az ügyészség eljárását törvénysértőnek és a jogállamiságot megcsúfolónak minősítő nyilatkozatok minden alapot nélkülöznek - írja a Csongrád Megyei Főügyészség.

Vezető kép: PS archív

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.