Pesti Srácok

Tüntetésparódiával sem tudta kiszabadítani a börtönből az MSZP és a DK Czeglédy Csabát (Galériával!)

Tüntetésparódiával sem tudta kiszabadítani a börtönből az MSZP és a DK Czeglédy Csabát (Galériával!)

Európa megmentője, és az öreg kontinens reménysége a gaz diktatúra által ismét börtönbe vetett Czeglédy Csaba – tudhatták meg az erre fogékonyak a hatmilliárd forintos költségvetési csalással, és a napokban újabb bűncselekményekkel meggyanúsított MSZP-s ügyvéd-politikus kiszabadítása érdekében megrendezett vasárnapi tüntetésen. A Szabadság téren a tekintélyes létszámban megjelent újságírókkal, bámészkodó nénikkel, a Városligetben rendszeresen balhézó bajkeverőkkel és néhány közveszélyes bolonddal együtt legfeljebb kétszáz emberből álló tömeg magja ezzel együtt egész Magyarország nevében nagyon dühös volt. A hangulatról olyan nagyságok gondoskodtak, mint a már mindenütt leszerepelt Mécs Imre, Lendvai Ildikó, vagy Iványi Gábor. Szombaton Szanyi Tibor még azzal kürtölte tele a Facebookot, hogy Táncsicsként fogják kiszabadítani Czeglédyt, aztán valamiért mégsem jött el.

A vélhetőleg az egy héttel ezelőtti hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás általuk sem várt eredményén indokolatlan mértékben felbuzdult szónokok igyekeztek elhitetni a csípős hidegben csak lassan bemelegedő, többségükben idős emberekkel, hogy most nagyon komoly helyzet van, ha nem állnak le, még április előtt elzavarhatják Orbán Viktort és bandáját. A hoppmesterként tevékenykedő Magyar Fruzsina részletesen ecsetelte, hogy Czeglédy Csaba hosszú-hosszú éveken át önzetlenül, ingyen, csak a szeretet erejével segített sok-sok emberen, és bizonyára azért volt útjában a diktatúrának, mert súlyos titkokat tudhatott meg Orbánékról. Bár látszott, hogy a tüntetésnek nincs különösebb dramaturgiája, azt mondatai végén mindegyik szónok bevetette, hogy nem Czeglédynek, hanem Tiborcz Istvánnak és Polt Péternek kellene börtönben lennie. Ez a kommunikációs taktika sikeresnek bizonyult, mert ilyenkor azok is „tiborczoztak” és „mocskosfideszeztek” egy jóízűt, akikről látszott, hogy fogalmuk sincs, mit keresnek a Szabadság téren. Azt a makacs tényt egyik fellépő sem igyekezett értelmezni, hogy Czeglédyt súlyos bűncselekmények gyanúja miatt tartják fogva, a miniszterelnök veje estében pedig ugye fel sem vetődött ilyesmi. Ahhoz valószínű a szónokokhoz hasonló, génjeikben is megnyilvánuló demokratának kell lenni, hogy megértsük: nem az a bűnös, vagy legalábbis gyanúsított, aki ellen a nyomozóhatóságok büntetőeljárást indítanak, hanem az, akit Magyar Fruzsina annak tart.

A már két évtizede is önmaga paródiájával haknizó, mára már inkább aggodalmat keltő Mécs Imre tisztességes eljárást követelt Czeglédynek, ami valami olyasmi lenne, hogy azonnal kiengedik, Polt és Orbán bocsánatot kérnek tőle, és többé nem feszegetik a kreatív pénzügyi tevékenységeit. Mécs érezve a pillanat nagyságát részben felolvasta Sándor Zsuzsa jegyzetét, amelyet a szónok úgy konferált fel, hogy a „Legfelsőbb Bíróság bírájának” súlyos aggodalmait tartalmazzák a Czeglédy Csaba elleni eljárás miatt. Sándor Zsuzsa valóban közzétette a napokban jogértelmezési állásfoglalását, Mécs állításában azonban apró szépséghiba, hogy a Legfelsőbb Bíróság ma már Kúria, Sándor Zsuzsa azonban már egyik testületnek sem tagja. Mécs Imre még mesélt egy kicsit 1956-ról is, de abba egy kissé belekeveredett, majd kitartásáról biztosította a megjelenteket.

Tudjuk, hogy kik verik bele most az utolsó szegeket a jogállam koporsójába – sikoltotta bele a Szabadság tér hidegébe a rendszerváltoztatás előtti pártállami diktatúra főcenzora.Lendvai Ildikó hozzátette: nem az ő tiszte megítélni a Czeglédy-ügyben, hogy ki a bűnös, és ki nem, majd hosszasan felsorolta, hogy Orbán Viktor, a bandája és a veje a hunyó, akiknek szigorú elszámoltatást ígért. Kisebb súlyú versenyzőként fellépett még a DK-s Ara-Kovács Attila, aki pártja jelenlegi kormányprogramjához igazodva bebörtönözésekkel fenyegette meg a fideszeseket. Mindegyik szónok külön köszöntötte a Szabadság téri gigatüntetésen azokat a szombathelyieket, akik segítettek Czeglédynek a mentelmi jogához, és a szabadulásához szükséges képviselőjelölti ajánlószelvények összegyűjtésében. Apró szépséghiba, hogy Vas megye székhelyéről alig néhányan jöttek el Budapestre, mert a tüntire szervezett kirándulóbuszra nem akadt jelentkező. A jelek szerint az, hogy Czeglédy Csaba börtönben, vagy szabadlábon van, nemcsak Gyurcsány Ferencnek, hanem a DK-nak és az MSZP-nek egyaránt fontos, talán ezért skandált és füttyögött egymáshoz közel a rendezvényen Kunhalmi Ágnes és Varju László.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Varjú László és MAgyar Fruzsina Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula y
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula Gy
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula 12-HPGy
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula 5-HPGy
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula
Együtt tüntetett az MSZP és a DK Czeglédy Csabáért a Szabadság téren Fotó :Horváth Péter Gyula Gy
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.