Pesti Srácok

Itt vannak a választási eredmények – Így választott az ország

Itt vannak a választási eredmények – Így választott az ország

Történelmi győzelmet aratott vasárnap a Fidesz-KDNP. Soha nem volt Magyarországon ilyen magas részvétel választáson, amely mellett a pártszövetség a leadott érvényes szavazatok 67,34 %-át kapta. A levélben leadott szavazatok összeszámolása során szerzett szavazatok eggyel növelték a fideszes mandátumok számát, 133-134-re. Tehát már biztos a Fidesz-KDNP kétharmada. A legerősebb ellenzéki párt a következő Országgyűlésben a Jobbik lesz, 25 képviselővel. Az MSZP-Párbeszéd szövetségnek 10,05 százalékos eredményével 20 képviselője lesz. A Demokratikus Koalíció, az LMP és az Együtt összesen 18 egyéni mandátumot szerzett, közülük azonban az utóbbi mikropárt az egy százalékot sem érte el. A választás egyik legnagyobb meglepetése, hogy a baloldali pártok minden összeborulás, trükközése ellenére sem tudták megtartani saját szavazóikat. Jelentős tömegek szavaztak át a Jobbikra.

A szavazatok 98-99 százalékos feldolgozottsága mellett további meglepetésekre már nem lehet számítani, bár a beragadt szavazatokon még 16 mandátum kérdéses.

Képviselők száma pártok szerint - MTI grafika

106 egyéni választókerületből 91-et nyert a Fidesz-KDNP, amihez az országos listáról 43 mandátum jön. A Jobbiknakegyetlen egy egyéni választókerületet sikerült behúznia, a dunaújvárosit. Pintér Tamás a leadott voksok 43,08 %-át kapta. Vona Gábor pártja országos listán 24 helyet szerzett, így a Jobbiknak 25 képviselője lesz a következő ciklusban. Az MSZP-Párbeszéd 8 körzetet tudott nyerni egyéniben, továbbá listáról 12 mandátumot.A DK 3 budapesti választókerületet abszolvált sikerrel, a XV., a VII. és a IV. kerületben. (Hajdú László, dr. Oláh Lajos és Varjú László). Gyurcsány pártja ehhez 6 listás helyet szerzett. Az LMP a budapesti 01-es választókerületet tudta hozni, belváros-Lipótvárost. Listáról további 7 képviselőjük lesz az Országgyűlésben. Az Együtt jelöltje, dr. Szabó Szabolcs a nagy visszalépkedések után végül behúzta Csepelt, 42,34 %-os eredménnyel, a második helyre szorítva ezzel a szavazatok 37,31 %-át elnyerő Németh Szilárdot. Az Együtt listán nem szerezett mandátumot. Szintén egyéniben nyert a pécsi körzetben dr. Mellár Tamás, aki kevesebb mint 1 százalékkal előzte meg Csizi Pétert, a Fidesz-KDNP jelöltjét.

PestiSracok facebook image
Így fog kinézni a parlamenti patkó

Érdekesség, hogy ebben a körzetben sem lépett vissza a többi ellenzéki jelölt, a Jobbik, az LMP és Momentum saját egyéni jelöltet indított. Mellár ennek ellenére a voksok 38,7 százalékát szerezte meg. Nem így Kész Zoltán, a másik olyan álfüggetlen jelölt, aki mögött felsorakoztak baloldali pártok és a nagy egyezkedések egyik sarokpontja volt. De Veszprém és nem csak a veszprémi 1-es választókerület, hanem az egész megye talán a legnagyobb meglepetéseket okozta a vasárnapi választáson...

Narancsba borult az ország - MTI grafika, egyéni választókerületek eredménye, országos összesítés

Fenyvesi Zoltán: "Mi szereztük vissza a kétharmadot!"

Veszprém megye két választókerületére, a veszprémire és a tapolcaira hatalmas figyelmet fordítottak az ellenzéki pártok. Ez a két körzet volt az egyik presztízs körzet, a mintakörzet, ahol a 2015-ös időközi választásokat megnyerve meg tudták dönteni a Fidesz-KDNP kétharmadát. Így aztán ebben a kampányban is erre a narratívára építettek. Ők voltak a "kétharmad bontók", akik már egyszer megmutatták. Kész Zoltán aktív közreműködésével még civil közösséget és mozgalmat is alapítottak "Viszlát kétharmad!" néven. Nagyon nem jött be! Veszprémben a Fidesz jelöltjének, Ovádi Péternek a baloldali pártok által támogatott Kész Zoltánnal, a Jobbik erős emberével, Vona-Simicska összekötőjével Varga-Damm Andreával is meg kellett küzdenie. A körzetben ezen kívül az LMP-nek, a Momentumnak és a Kétfarkú Kutyapártnak is volt egyéni jelöltje. Kész Zoltánnak kétségkívül rosszul jött, hogy több botránya is volt a kampányidőszak alatt. Kezdődött a tiltott önkényuralmi-jelkép rajzolgatással, ami miatt 56-os szervezetek szólították fel lemondásra, majd a Czeglédy-ügy. Végig sejthető volt, hogy Kész időközi kampányát a most börtönben ülő Czeglédy szervezte, a kampányhajrában viszont kiderült, hogy vélhetőleg ő is finanszírozta. Az angoltanár ahelyett, hogy megpróbált volt magyarázatot adni a történtekre, kínosan menekülni kezdett az újságírói kérdések elől. Az sem javított az imázsán, amikor fenyegette, zsarolta a többi ellenzéki jelöltet, hogy lépjenek vissza a javára. Végül a polgármesterek lázadása tette fel az i-re a pontot, akik bemutatták, hogy a "képviselőjük" az elmúlt években nem csak a parlamentben, a választókerületében sem dolgozott. Mindezek ellenére Kész még így is a második helyen végzett, 30.89 %-al.

Simicska ismerőse

Varga-Damm Andrea, a jobbik jelöltje mindent bevetett. Határozottan aktív volt a kampányban helyben is és az interneten, a közösségi médiában, ráadásul látványosan ott volt mögötte Simicska Lajos pénze és barátsága. Varga-Damm arcképével volt kidekorálva nem csak a város, hanem a környező falvak is: óriásplakátok, citylight-ok, mindenre futotta a drága kampányban. Ehhez képest Varga-Damm, aki minden esélyes jelölttársát támadta az egész kampány alatt, csúfos vereséget szenvedett. Mindössze 13,25 %-kot ért el.

Összességében tehát elmondható, hogy Ovádi Péter, a Fidesz jelöltje akkor is megnyerte volna a választást, ha Ha az LMP, vagy akár a Jobbik jelöltje, esetleg mind a kettő visszalép. Az Ajka-Tapolca-Sümeg körzet a Jobbik meghatározó bástyája volt. A választókerületben a korábbi fideszes képviselő, Lasztovicza Jenő halála után a jobbikos Rig Lajos szerzett mandátumot. A körzetben nem volt hiány mocskolódó, lejárató akciókból, ahogy rágalmakból, feljelentésekből sem. Ráadásul a Simicska médiabirodalom is kiemelt figyelmet fordított a körzetre. A háttéralku is sejthető volt a Jobbik és az MSZP között, ugyanis a baloldali jelölt, Kárpáti Lajos szinte nem is kampányolt. Ilyen előzmények után a Fidesz-KDNP-nek sikerült visszaszereznie a mandátumot. Fenyvesi Zoltán a szavazatok 47,79 5-kát szerezte meg. Érdekesség, hogy Ajkát, ami a szocialisták talán legfőbb bázisa, markáns baloldali szavazókkal, magasan nyerte a Fidesz. 29 szavazókörből 24-et húzott be Fenyvesi. A Fideszes politikus a választás másnapján a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, ez a választás becsületbeli kérdés volt. Veszprém megyében veszett el a Fidesz-KDNP kétharmada, és most itt is szerezték azt vissza, ketten, Ovádi Péterrel.

Veszprém megye harmadik sokat eláruló színfoltja a pápai választókerület eredménye. Itt indult az MSZP alelnöke, Gőgös Zoltán, akit a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek tartottak. Gőgös még soha nem ért el ilyen rossz eredményt választáson, a szavazatok 13,32 %-át kapta, és ezzel csak a harmadik lett. A Jobbik helyi jelöltje, Töreki Milán, akiről a minap írtuk meg, hogy saját városát becsmérlő, lejárató Facebook oldalt szerkeszt és finanszíroz évek óta közel kétszer annyi szavazatot kapott mint Gőgös. A körzetet egyébként 59,14%-os eredménnyel Kovács Zoltán, a Fidesz jelöltje hozta, mint mindig. A negyedik Veszprém megyei körzetben, a balatoni választókerületben Kontrát Károly is magasan hozta a kötelezőt, a szavazatok 51,34 %-ával, míg a második helyen befutó jobbikos Kepli Lajosra az érvényes szavazatot leadók 33,74 %-a voksolt. Bár ebben a körzetben 13 jelölt is volt, itt elmondható, hogy az összes többi jelölt nem szerzett annyi szavazatot, mint Kontrát Károly egyedül.

Nem meglepetés - a baloldal nyerte a fővárost

Amíg Magyarország térképe hétfőre virradóra narancssárgává vált, úgy a főváros térképét inkább a baloldal teheti a kirakatba. A legtöbb körzetet az MSZP-Párbeszéd szövetség nyerte, 7-et, eggyel kevesebbet, 6-ot a Fidesz-KDNP jelöltjei. A baloldali pártok összesen kétszer annyi választókerületben nyertek, mint a kormányzó pártok. A Jobbiknak a fővárosban viszont egyetlen körzetet sem sikerült hozni. A baloldal meghatározó politikusai a fővárosban sikerrel vették az akadályt: Molnár Gyula 41,49, Kunhalmi Ágnes 46,26, Hiller István 43,22 százalékot ért el, és nyert ezzel egyéni képviselői mandátumot.

Fővárosi eredmények - MTI grafika

Futottak még

Vona Gábor a Jobbik elnöke már nem volt ennyire szerencsés, egyéniben sem. A heves megyei szavazatok 41,28 %-kát hozta, míg kormánypárti ellenfele, Horváth László 46,88 %-al nyerte a választást. A Jobbik ugyan a legnagyobb ellenzéki párt lesz a következő országgyűlésben, a párt elért eredménye jócskán alulmarad várakozásaiknak, és kifelé sugárzott önbizalmukhoz képest. Nem csoda hát, hogy a pártot szétdúló, magából kifordító pártelnök azt mondta, hétfőn benyújtja lemondását (ugyan egyelőre nincs róla hír, hogy valóban megtette volna). A választás komoly nyertesének mondható saját szempontjából Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció, sikerült ugyanis megerősíteni pozíciójukat a parlamentben és az ellenzékben. Eddigi 4 képviselőjük helyett 9 ülhet a parlamenti patkóba. Ez azt jelenti, hogy akár önálló frakciót is alakíthat a DK.

Bukó szocik

Az MSZP, ha vezető politikusaik egyéniben jó eredményt is értek el (már amelyikük) összesítésben óriásit buktak. Olyannyira, hogy még a választások estéjén be is jelentette lemondását az egész elnökség. Tisztújító kongresszus, ahol nem csak új vezetőkről, hanem a párt jövőjéről is döntenek, szombaton lesz. Aki még talán bizakodhat, az az LMP társelnöke és miniszterelnökjelöltje Szél Bernadett, aki előtt körülbelül 800 szavazattal vezet egyéniben Csenger Zalán Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje. A Fidesz-KDNP kétharmada önmagában is óriási győzelem, amit csak még jobban erősíti, ha a választókerületek eredményeibe nézünk, és összehasonlítjuk a Fidesz vezető politikusainak eredményét más pártvezetők egyéni eredményeivel.

Nyertes fideszesek

Lázár János, aki az elmúlt években folyamatosan az ellenzék kereszttüzében és az ellenzéki sajtó célkeresztjében szerepelt 52,43 %-al hozta a hódmezővásárhelyi körzetet. Gulyás Gergely a budapesti 3-as választókerületben 42,89%-ot ért el. Szeged 2-es körzetében toronymagasan, 45,36 %-al nyert a Fidesz jelöltje B. Nagy László. Debrecen 1-es választókerületében Kósa Lajos a szavazatok 48,12 %-kát kapta, úgy, hogy a második helyen végzett Gurmai Zitára nagyjából fele annyian voksoltak. A debreceni eredmény is jól mutatja, hogy az ellenzéki pártok és az ellenzéki sajtó lejárató hadművelete is megbukott. Hiába volt minden rágalomhadjárat, Simicska-bombatámadás, mert a választók ingerküszöbét még csak nem is súrolták a hazugságok.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.