Pesti Srácok

Nézze meg újra, miként jelenti be Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kétharmados választási győzelmét – PS-videó!

Jó estét kívánok Hölgyeim és Uraim! Győztünk! – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a 2018-as országgyűlési választás eredményét vasárnap este valamivel éjfél előtt a Fidesz eredményváró központjában, a Bálnában. A kormányfő úgy fogalmazott: nagy csata van mögöttünk, sorsdöntőt győzelmet arattunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédhessük Magyarországot. A Fidesz-KDNP videónkban megszólított politikusai pedig arról beszéltek, a választáson való magas részvételi arány azt mutatja, hogy a magyar demokrácia erős, a következő országgyűlésnek nagy legitimációja lesz. A képviselők többsége egyébként csak este 8 óra után érkezett meg a Fidesz eredményvárójába, előtte ugyanis valamennyien a választókörükben követték az eseményeket. A sajtó képviselői végül Novák Katalintól, Kovács Zoltántól, Hidvéghi Balázstól, Németh Szilárdtól és Puskás Imrétől kérdezhettek az este folyamán. A PestiSrácok.hu-nak azonban sikerült mikrofonvégre kapni Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét is, akit a Demokratikus Koalíció határon túli magyarok elleni kampányáról is kérdeztünk. Mindeközben a Bálna udvara megtelt a kormánypárti szimpatizánsokkal, akik mindig üdvrivalgásban törtek ki, ha a felállított kivetítőn egy-egy Fidesz-KDNP jelölt elsőségéről számoltak be. Nézze meg Ön is a Fidesz eredményvárójában történt eseményekről készült összefoglaló videónkat.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

A videót Szecskó Petra és Tihanyi Rita készítették.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.