Pesti Srácok

Szél emancipálna, Gyurcsány szakértene, Vona inkább nem válaszol (PS-videó!)

Ha beigazolódnak az ellenzék várakozásai, akkor a kormányváltást sürgető erők legalább kilencharmados részaránnyal kerülnek be a hamarosan megalakuló új Országgyűlésbe, legalábbis erre utalnak a kampány finisében tett derűlátó nyilatkozataik. Ha a csütörtöki sajtótájékoztatóikon ismertetett forgatókönyveik tartalma beigazolódik, akkor jövő héten Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor is miniszterelnök lesz, sőt, Gyurcsány ezek melle még egy politikamentes, kizárólag szakértőkből álló kormányt is gründol, csak hogy Magyarországnak jobb legyen.

A vasárnapi országgyűlési választásokon az összes ellenzéki párt külön-külön is abszolút többséget szerez – így foglalható össze a kampányzárók előtti utolsó napon, csütörtökön megtartott sajtótájékoztatók mondanivalójából. A mindig derűs Szél Bernadett mindent eldöntő voksolásnak nevezte az előttünk álló választást, ennek megfelelően olyan, az egész magyarságot megindító témát választott, mint az, hogy még mindig feltűnően kevés nő van a hazai közéletben, meg úgy mindenhol általában. Ezt az LMP társelnöke pártjával együtt alapvetően megváltoztatná, a gyökeres átalakulás biztosítéka lehetne, ha például a kisgyermekes anyukák távmunkában dolgozhatnának. Szerkesztőségünk tagjai megpróbálták elképzelni, hogy mondjuk egy élelmiszerüzlet pénztárosa miképp távdolgozna, amíg otthon babázik, de nem találtunk használható megoldást a feladat végrehajtására. Bár a PestiSrácok.hu-nál a munkahelyi ivararány kifejezetten kiegyenlítettnek nevezhető, mégis úgy gondoljuk, hogy a fenti problematikát megoldani képtelen közösségünk teljesítménye bizonyára a kiirthatatlan férfisovinizmusunk bizonyítéka. A gond pedig nem kicsi, ezt alátámasztja az is, hogy Szél Bernadett mellett az eseményen felszólalt a független országgyűlési képviselő, Demeter Márta is, aki néhányszor elmondta ugyanazt, amit Szél Bernadett előtte még többször. A koreográfia része volt egy jóképű, huszármaskarába öltöztetett fiatalember, aki szintén elmondta ugyanazt, amit a két képviselőnő. A huszár állítólag egy híres író, zenész, aki írt egy híres dalt a nőkről, amelyet a helyszínen megjelentek közül senki sem ismert, ahogy a huszárfiút sem. Az LMP részéről megfigyelhető az utóbbi időben egy nagyon trendi újítás, köztéri sajtótájékoztatóikat kínos precizitással Budapest legforgalmasabb, legzajosabb helyszíneire hirdetik meg. Az innováció valószínűleg egy új kommunikációs elmélet része lehet, a villamosok szüntelen robogása, a mentő, rendőr és tűzoltóautók folyamatos szirénázása valószínűleg segít abban, hogy üzeneteiket jobban megértsék a választóik.

A következő miniszterelnök az lesz, akit azzá választanak – árulta el a DK boszorkánykonyhájában kifejlesztett titkot ugyancsak csütörtökön megtartott sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.A pártelnök hozzátette: ha a jelenlegi ellenzék győz, akkor létezhet majd egy olyan forgatókönyv is, amelyben kormánytényezőként a Jobbik is szerepel, de szavaiból ítélve ezzel a lehetőséggel egyelőre nem számoltak a DK-nál. Bár Gyurcsány szerint nagy a valószínűsége, hogy az MSZP-vel és a baloldali szövetségeseikkel hatalomra jutnak vasárnap, gondolatmenete végére mégis oda ért el, hogy a következő kabinet a győzelmük esetén kizárólag a politikában nem szereplő szakértőkből állhat, – beleértve a miniszterelnököt is – amelyet Gyurcsányék kívülről támogatnának. Ezt a kabinetet egy évre választanák, feladata természetesen a Gyurcsány Ferenc által Fidesz-rendszernek nevezett szisztéma lebontása lenne, majd jövőre új választásokat írnának ki. Az nem derült ki, hogy ennek a szakértői kormánynak ki dirigálna valójában, de a pártelnök egyre erősödő ambícióit szemlélve azonban elképzelhető. Gyurcsány Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy bár a szakértői kormánynak rengeteg feladata lenne, mégis beleférne a DK újabb csodafegyvere, az előrehozott önkormányzati választás. Egyre inkább kétségtelen, hogy Gyurcsány bosszúszomja erősödik, és ugyan röviden elhárította az ellenzéki koordinációról szóló kérdéseket, annyi kiolvasható volt a szavaiból, hogy folyamatos a háttéralkuk keresése.

Kibékülne az Európai Unióval, amellyel továbbra is harcban állna – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor, aki a fentiekhez hasonlóan pártja elsöprő győzelmét várja. A Jobbik elnöke szerint a baloldal csak hajbókolt Brüsszel előtt, Orbán Viktor csak veszekedik az Unióval, ezért ő a kettőt egyesítve a konstruktív együttműködés útját választaná. Az egyebek mellett ezt is tartalmazó, úgynevezett Európa-csomag tartalmaz még egyebek mellett olyan populista elemeket, mint az, hogy a Jobbik rövid időn belül a németországi szintre emelné a béreket, megvédené Magyarországot, és hasonló általánosságokat. Szerettük volna megtudni Vona Gábortól, hogy terveikben miért nem szerepel még utalás szintjén sem a keresztény értékek védelme, de a pártelnök közölte: a PestiSrácok.hu a Jobbik rendezvényein nem kaphat válaszokat a kérdéseire. Hasonló együttműködést sikerült kialakítanunk Z. Kárpát Dániel alelnökkel, aki az információink szerint belügyminiszternek szánt Staudt Gáborfrakcióvezető-helyettes csalásos ügyébenannyit válaszolt egy másik stábnak: pártjuk megvizsgálta az esetet, és semmilyen bűncselekményre utaló körülményt nem találtak. Megjegyzendő, hogy a nyomozóhatóságok viszont találtak.

PestiSracok facebook image

A videót készítette: Csibra Tibor és Tihanyi Rita

Fotó: PS

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.