Pesti Srácok

Dúró Dóra: „Kész vagyok visszaadni a mandátumomat”

null

Méltósággal tudomásul veszem, de megdöbbentett a bajtársaknak hitt frakciótársak konkrétumok nélküli, koncepciós döntése – így reagált Dúró Dóra arra, hogy pártja kedden este kizárta őt a frakcióból. Toroczkai László szerint ezek után nincs értelme a Jobbik egyben tartásáról beszélni, „előre kell nézni”.

A Jobbik frakciója bő háromórás vita után 20 igen, 4 nem, 1 tartózkodás és 1 érvénytelen szavazat mellett kizárta Dúró Dórát a Jobbik-frakcióból – jelentette be a párt szóvivője kedd esti sajtótájékoztatóján. Mirkóczki Ádám a bizalomvesztéssel indokolta a döntést.

Ismert, a Jobbik tisztújító kongresszusán Sneider Tamás és Toroczkai László indult a párt elnöki posztjáért, előbbi elnökhelyettese Gyöngyösi Márton, utóbbié Dúró Dóra volt. Végül a küldöttek 54-46 arányban a Sneider-Gyöngyösi párost támogatták, ami után nem sokkal Toroczkai László bejelentette: új platformot alapít a Jobbikon belül Mi magunk néven, amelyet Dúró Dóra is támogatott.

PestiSracok facebook image

A frakció egyértelmű bomlasztásnak, a párt szétszakítási kísérletének tartja az egész platformalapítást – tette hozzá Mirkóczki Ádám, aki arról is beszélt, Dúró Dóra visszahívásáról az elnökség a soron következő elnökségi ülésen dönt majd.

Dúró Dóra először saját Facebook-oldalán reagált a történtekre. Azt írta, méltósággal tudomásul veszi a döntést, ami egyébként megdöbbentette, főleg azok után, hogy végig azt mondta, bízik abban, az elnökség be tudja csatornázni a mostani platform energiáját a pártba, de ha nem így lesz, akkor kiszáll a platformból.

– írta. Hozzátette: a sok csalódás után az elmúlt hónapokban többször „közeli realitássá vált” számára, hogy ne a politikával foglalkozzon, és el is kezdte magát felkészíteni a civil életre.

Megjegyezte azt is, hogy számára a Jobbik egyben tartása volt a legfontosabb. „Úgy látom, nem mindenki ezt a szempontot helyezi előtérbe...” – tette hozzá. Végül közölte: ha a félelem vezérelte volna, akkor nem indul el Toroczkai László elnökhelyetteseként és nem kritizálta volna a pártvezetést sem.

– zárta sorait.

Toroczkai László szintén a Facebookon fogalmazta meg véleményét: szerinte mától nincs értelme többet a Jobbik egyben tartásáról beszélni, előre kell tekinteni.

Írásával, de leginkább az utolsó mondatával (Mi magunk) üzente meg tehát Toroczkai, hogy a jövőben nem a Jobbikra, hanem a platformra kíván koncentrálni.

Érdemes még megemlíteni Dúró Dóra férjének, az egykori radikális Jobbik-alelnök, Novák Előd bejegyzését is, aki szerint „a 46%-os kongresszusi eredmény túl sok ahhoz Vona Gábor és bábjainak szemében, hogy megtűrjék Dúró Dórát a Jobbikban, hiszen gondolnak a két év múlva következő tisztújításra is”:

Hozzátette: szerinte náluk többet talán senki sem kockáztatott, sőt veszített a Jobbikban meggyőződésének felvállalása miatt.

Novák Előd végül megjegyezte, büszke Dórára, amiért vállalta elveit.

Fotó: Horváth Péter Gyula