Pesti Srácok

Hivatalos: Sallait kizárták, mert „határozottan meglökte” Hadházyt, aki emiatt esett a „padozatra”

Hivatalos: Sallait kizárták, mert „határozottan meglökte” Hadházyt, aki emiatt esett a „padozatra”

Kézhez kapta Sallai Róbert Benedek az LMP fegyelmi bizottságának csütörtöki határozatát, amelyben a pártból való kizárásáról döntöttek – tudtuk meg magától az érintettől. A fegyelmi testület bizonyítottnak találta, hogy Sallai meglökte Hadházy Ákost, aki emiatt esett a földre.

Bár az elsőfokú határozat nem jogerős, az esetleges fellebbezéstől függetlenül mégis végrehajtandónak minősül, így Sallai mostantól nem gyakorolhatja tagsági jogviszonyából és választott tisztségéből (országos elnökségi titkár) fakadó jogait. Portálunk csütörtökön elsőként írta meg, hogy Sallait kizárták a pártból, ám akkori cikkünk megjelenésekor még az érintett is csak hallomásból tudott a kizárásáról, a határozatot még nem kapta kézhez. Mostanra viszont eljutott hozzá a hivatalos értesítés – nyilatkozta portálunknak. A PestiSrácok.hu információi szerint a határozatot 3 igen szavazattal 2 nem ellenében fogadta el a Ványi Ambrus vezette fegyelmi bizottság. A dokumentum rögzítette: április 14-én, Kassai Dániel fegyelmi tárgyalásán Sallai Róbert Benedek

A határozatban szerepelnek azok a mondatok is, amelyeket a lökés előtt Sallai mondott Hadházynak: „B@zdmeg ne mosolyogjál, mert pofán b@szlak! Hülye seggfej, mosolyogsz itt össze-vissza, b@zdmeg, képedet is megverem, ha meglátlak!” Információink szerint a testület súlyosító körülményként értékelte hogy Sallai Róbert Benedek az övétől eltérő politikai álláspontja miatt ment neki Hadházynak. A határozat kimondta: a politikus ezzel súlyos fegyelmi vétséget követett el, és ezért a legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabásáról döntött.

PestiSracok facebook image

Sallai: Ez méltatlan és gyalázatos

A kizárt politikus csütörtökön portálunknak már jelezte: fellebbez a döntés ellen, küzdeni fog tovább. Egyúttal emlékeztetett: már korábban bocsánatot kért az esetért. Közben a politikus levelet küldött párttársainak, amelyből pénteken az Azonnali közölt néhány részletet. Azt írta: sokat hibázott, de minden döntéséért kiáll, amit az elmúlt másfél évben titkárként hozott, és ténykedése minden mozzanatát vállalja. Kiemelte: semmi mást nem tett, mint

Sallai a levélben „méltatlannak és gyalázatosnak” minősítette a fegyelmi testület döntését, illetve azok magatartását is, „akik ezt a döntést megrendelték, akik most a hétvégén a bizalmatokat fogják kérni, hogy újból vezetők legyenek”. Szerinte az LMP hétvégi tisztújítása „néhányak részére már csak pozíciókról, hatalomról, erőforrások fölötti rendelkezésekről szóló küzdelem, mint más pártokban”.

Ismert, az LMP a hétvégén tisztújító kongresszust tart, amelyen a társelnöki posztokért Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt indul. Kulcskérdés, kik lesznek a fegyelmi, illetve az etikai bizottság új vezetői és tagjai, hiszen rajtuk múlik majd, milyen döntést hoznak azoknak az ügyében, akik a választás előtt – a párthatározatokkal szembemenve – egyezkedtek az ellenzéki pártokkal (például Hadházy Ákos), illetve önkényesen visszaléptek (többek között Kassai Dániel).

Az orvul visszalépő Kassait nem zárták ki

A hvg.hu eközben úgy értesült, hogy a már említett Kassai Dánielt (aki a főváros XVIII. kerületében volt képviselő-jelölt, majd visszalépett a balliberális ellenzéki jelölt, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára) öt évre eltiltották attól, hogy az LMP színeiben bármilyen választáson (országgyűlési, önkormányzati, európai parlamenti) induljon. Ugyanakkor párttisztséget betölthet – szemben Hadházy Ákossal, akit csütörtökön két évre eltiltottak ettől.

– mondta a hvg.hu-nak Kassai, aki jelezte, a döntés ellen fellebbez, és kíváncsian várja, hogy a hétvégi tisztújítás után milyen irányvonalat fog képviselni a párt. Arra a kérdésre, kilép-e az LMP-ből a büntetés után, csak annyit mondott, lehet. A portál cikkében arról is írt, hogy Kassai ötéves büntetésével szemben Barta Jánost (aki elismerte, hogy a Fidesz gyűjtött számára ajánlásokat) csak egy évre büntette a fegyelmi bizottság.

Több mint különös, hogy miközben az „árulók” egy részének ügyében (akik ellen április 9-én indult eljárás) a mai napig nem született döntés, vagy enyhe büntetéssel megúszták, addig a Sallai ellen egy héttel később indult fegyelmi ügyben igen. Ez nyilván nem független attól, hogy Sallai ellen Szél Bernadett társelnök kezdeményezte az eljárást...

Vezető kép: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?