Pesti Srácok

Máris megbukott az ellenzéki előválasztás

null

Józsefvárosban egy független jelölt is bejelentkezett a polgármesteri posztért, így már biztosan nem jön létre az a baloldali álom, hogy a közelgő időközi választásokon mindenhol csak egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP jelöltjének - tudta meg a PestiSrácok.hu.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselőjének kezdeményezésére szerdán összeültek az ellenzéki pártok képviselői, hogy az időközi önkormányzati választásokon történő indulásuk összehangolásáról egyeztessenek. Április 8-án ugyanis két polgármester, Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) és Hajdu László (Demokratikus Koalíció) is parlamenti mandátumot szerzett, s mindketten az országgyűlési munkát választották, így – az összeférhetetlenség miatt – új vezetőket kell választani a helyükre Budapest 8. és 15. kerületében.

Horváth Csaba elsősorban azt szeretné elérni, hogy mind a budapesti időközin, mind pedig a 2019-es országos önkormányzati választásokon egy baloldali kihívója legyen a kormánypárti jelölteknek. A legesélyesebb ellenzéki jelöltet pedig szerinte előválasztással kellene kiválasztaniuk. Az általa gründolt találkozóra a Jobbik nem kapott meghívást, a Kétfarkú Kutyapárt pedig nem fogadta el az invitálást. A megbeszélést a jelenlévők hasznosnak, konstruktívnak, előremutatónak értékelték. Kunhalmi Ágnes szerint „tök jó fej volt mindenki”. A sajtónak tett nyilatkozataik alapján tehát joggal gondolhatnánk, hogy na végre, talán elindult valami az ellenzéki oldalon. A dolgok mögé nézve viszont azt látjuk, hogy az elégedettség hangoztatása inkább csak a szimpatizánsaiknak szól, akik már a választások másnapján azonnali cselekvésre szólították fel őket, ők azonban még mindig csak a sebeik nyalogatásával és egymás hibáztatásával vannak elfoglalva.

Az MSZP-n belül sincs egyetértés

PestiSracok facebook image

Hogy mennyire nincs egyetértés az ellenzéken, de még az MSZP-n belül sem, azt jól mutatja Hiller István MSZP-választmányi elnök és Molnár Gyula volt MSZP-elnök napokban tett nyilatkozata. Mindketten az ATV-ben reagáltak Horváth Csaba előválasztással kapcsolatos ötletére. Előbbi szerint a 15. kerületben „kitűnő” baloldali polgármester volt, csak meg kell erősíteni a pozíciót, amire van még idő, hiszen ott csak ősszel lesz a voksolás. Kocsis Máté kerületében viszont már a nyáron, ezért Hiller István szerint itt már nincs idő előválasztást tartani,

- sorolta Hiller István, hogy mit vár az ellenzéktől. Abban, hogy az előválasztásra már nincs idő, Molnár Gyula is egyetért. A volt elnök szerint nem a technika a lényeg, hanem az, hogy valamilyen úton-módon, de a lehető leggyorsabban megtalálják azt a jelöltet, aki mögé a teljes ellenzék fel tud sorakozni.

Pintér Attila szerint vállalhatatlan az új Jobbik. Fotó: youtube.com

Szinte biztos a kettőnél több induló

Szombaton írtunk arról, hogy a Jobbik 8. kerületi képviselője bejelentette, hogy kilép a pártból, mert vállalhatatlanná vált számára az új irány. Most ismét megkerestük Pintér Attilát, aki elmondta, indulna a polgármesteri székért.

A képviselő az ellenzéki egyeztetéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: az „összefogósdi”, a nyugati érdekek kritikátlan kiszolgálása és a liberális eszmék terjesztése eddig sem hozott számukra sok sikert. Ezért elképzelhető, hogy egy civilnek feltüntethető személy mögé próbálnak majd felsorakozni, de mint tudjuk, az egy álcivil lesz, hiszen a kampányát segíteni fogják - mondta.

Azt, hogy a Kétfarkú Kutyapárt és/vagy a Jobbik indít-e jelöltet, egyelőre nem tudni. Utóbbival kapcsolatban Pintér Attila azt mondta, a párt most a május 12-i kongresszussal van elfoglalva, ahol nemcsak a következő pártvezetésről kell dönteni, hanem arról is, hogy milyen irányba menjenek tovább: folytassák-e a néppártosodást, vagy esetleg térjenek vissza a radikális vonalra. Valószínűleg csak a kongresszus után lesz majd téma az időközi választás.

Politológus: ott folytatja az ellenzék, ahol abbahagyta

Továbbra is az összefogásról papol az ellenzék, miközben most még egy évig, a jövő májusi európai parlamenti választásokig versenyben állnak egymással, és ennek a versenynek a része az előválasztás is - mondta a PestiSrácok.hu-nak Kiszelly Zoltán. A politológus szerint abból a szempontból is verseny van a baloldali pártok között, hogy míg egy részük az utcán akarja tartani a tömeget és új pártot akar alapítani, addig a másik részük az erőteljesebb parlamenti politizálásban látja a megoldást. Az előválasztással kapcsolatban pedig úgy fogalmazott a szakértő, hogy az ellenzék a hódmezővásárhelyi mintát akarja megismételni, ami azért nem fog menni, mert ott „minden ellenzéki párt felsorakozott egy függetlennek mondott álcivil jelölt mögé, itt azonban a szocialisták a Jobbik nélkül akarnak tárgyalni”. Miután pedig legalább két esélyes jelölt – egy baloldali és Pintér Attila – is indul Józsefvárosban, az előválasztás eleve bukásra van ítélve - mondta.

Éppen ezért Kiszelly Zoltán szerint nincs többről szó, minthogy Horváth Csaba próbálja megvédeni pozícióját az MSZP-n belül.

Vágó Istvánt indítanák Józsefvárosban? Fotó: blikk.hu

12. kerületi képviselő a 8. kerületbe?

A helyzetet tetézi, hogy meg nem erősített információk szerint a Demokratikus Koalíciónak már van is jelöltje, Vágó István képviselőjük személyében. Ez azonban valószínűleg csak egy rossz vicc, legalább is eléggé abszurdnak tűnik, hogy a DK egy 12. kerületi önkormányzati képviselőt indítson a 8. kerületben.

- reagált felvetésünkre Pintér Attila, aki szerint nagyon hiteltelen lenne és nevetség tárgyává válna az egykori kvízmester, ha „a 12. kerületből eljönne Józsefvárosba jelöltesdit játszani”.

A Józsefvárosi Fidesz is furcsálná, ha „valaki úgy szeretné képviselni a józsefvárosiakat, hogy eddig egy budai kerület vezetésében vett részt”.

A helyi szervezet egyúttal arról is tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t, hogy a Fidesz Sára Botond alpolgármestert, Kocsis Máté helyettesét indítja a posztért.

Szerintük a kerület polgárai látnák kárát annak, ha nem folytatódhatna a további kerületrendezés.

Vezető kép: Demokrata

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.