Pesti Srácok

Megkövette az ATV vezérigazgatója Füssy Angélát, amiért operatőrük pénteken kolléganőnkre támadt

Megkövette az ATV vezérigazgatója Füssy Angélát, amiért operatőrük pénteken kolléganőnkre támadt

Megkövette Füssy Angélát, a PestiSrácok.hu főmunkatársát Németh Szilárd, az ATV általános vezérigazgatója, amiért a televízió egyik operatőre, Tobolik Zoltán pénteken a református vezetőket köpködő tüntetők védelmében rárontott a kolléganőnkre egy sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd a PestiSrácok.hu kérdésére azt mondta:

A vezérigazgató megígérte, hogy a jövőben ilyen nem fordul elő. Az ügy előzménye, hogy felismertük a tüntetők azon megvadult csoportjának egyik tagját, akik a az Országgyűlés keddi alakuló üléséről távozó református egyházi vezetőkre is rátámadtak. A PestiSrácok.hu felvételein tisztán kivehető Stemmer István, a pápai MSZP egykori erős embere, aki korábban már sokkolta botrányával a szocialistákat. A férfi perceken át azt üvöltözte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt úgy, ahogy Ceaușescut, le fogják rogyasztani. Stábunk arról kérdezte sajtótájékoztatóján Horváth Csabát, a fővárosi MSZP képviselői csoportjának vezetőjét, hogy pártja elhatárolódik-e a tüntetők kemény magjának betudható csürhe agresszív viselkedésétől, és párttagjukra nézve lesz-e következménye annak, hogy konkrétan a miniszterelnök meggyilkolását emlegette fennhangon a tüntetők között. Horváth Csaba a kérdéseink egy részére válaszolt, bár inkább kerülte a kínosabb részleteket. Az egyházi vezetők megtámadásáról például azt mondta, hogy nem hallott róla (pedig tele volt a hírrel a sajtó).

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztató után az ATV operatőre számonkérően és fenyegetőzve lépett oda stábunkhoz. Tettlegesség ugyan nem történt, de Tobolik Zoltán pár centiméterről az ujját rázta kolléganőnk arca előtt és azzal fenyegetőzött, hogy majd meglátja, mit kap azért, hogy csürhének merte nevezni a tüntetőket, akik között ő is ott volt. Horváth Csaba munkatársnőnk zaklatását nyugodtan, szó nélkül nézte végig.

Németh Szilárd elhatárolódása a szerepköréből kilépő operatőrtől még inkább érthető annak tükrében, hogy édesapja, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze nagyon felháborodott a református egyházi méltóságok leköpködésén és ennek hangot is adott a Facebook-oldalán. Ezt írta:

A vezető képet Németh Szilárdról Debreczeni Zita készítette.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.