Pesti Srácok

MVM EDISON Light Up!- EnergyAL, a folyamatoptimalizálás mestere (VIDEÓ)

A parabolikus napkollektort, a IORA Smart Systemet, az E-zászlót valamint az EnergyAL-t gyártó vállalkozások nyerték az idei MVM EDISON Light Up! energetikai startup versenyt. Az MVM Csoport által második alkalommal kiírt pályázat fináléjában ezúttal is tizenkét döntős versenyzett a zsűri és az inkubációs cégek képviselői előtt. A Budapest Music Centerben május 10-én rendezett záró show legjobbjai maximum 50 millió forint összegű magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A PestiSrácok.hu négy részes videósorozatban mutatja be a nyertes innovációkat.

Az MVM EDISON LIGHT UP! tavaly októberi felhívása év végéig várta azoknak az innovátoroknak a jelentkezését, akik clean energy, energy efficiency, IoT, Big Data és mesterséges intelligencia témakörhöz kapcsolódó ötletükkel ez idáig nem álltak a nyilvánosság elé. A beérkezett pályázatok első körös értékelése után tizenkét projekt került a döntőbe; az ötletgazdák 1 millió forintos fejlesztési támogatásban részesültek, egyúttal továbbjutottak a második forduló mentorprogramjába is. A két hónapos képzés ideje alatt az IBM és az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) közös szakembergárdája személyre szabott segítséget nyújtott a csapatoknak. A programot záró végső megmérettetést követően a nyertes projektek szerződéses ajánlatot kapnak az SFL-től, annak érdekében, hogy a startup vállalkozások az energetika területén működő sikeres piaci szereplővé válhassanak.

Nézze meg sorozatunk első és második részét is.

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.