Pesti Srácok

Szabadai Viktor a PS-nek: "Ez az ellenzéki politika nem folytatható!"

Szabadai Viktor a PS-nek: "Ez az ellenzéki politika nem folytatható!"

A várakozások ellenére a baloldali ellenzéki pártok (MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd) nem a Liberálisok politikusát, Szabadai Viktort, hanem egy baloldali érzelmű nyugdíjas pedagógust, Nagy Bélát indítják az V. kerültben az időközi önkormányzati választáson. Megkerestük a Liberálisok jelöltjét, aki azt mondta, nem túl elegáns, ahogy az MSZP intézte a jelöltállítást, de nem fog elindulni Nagy Bélával szemben, mert ők kitartanak az álláspontjuk mellett, miszerint egy közös jelöltnek lehet esélye a Fidesz jelöltjével szemben. Szabadai Viktor azt mondta, az MSZP által javasolt, állítólag önként jelentkező független jelöltet, bár három közös ellenzéki egyeztetés is volt, be sem mutatták a pártoknak. "Én szorítok Nagy Bélának, és pártunk is támogatja a jelöltségét. De elkeserítőnek tartom a kialakult helyzetet és vallom, hogy az ellenzéki politika tovább így nem folytatható!" - fogalmazott portálunknak a Liberálisok fővárosi politikusa.

Az elmúlt napokban aztán komoly viták alakultak ki elsősorban a Párbeszéd és az MSZP illetve a Liberálisok között, melynek oka az volt, hogy Bősz Anett, a Liberálisok listáról mandátumot szerzett országgyűlési képviselője bejelentette, hogy kilép a Párbeszéd frakcióból. Felröppent a hír, hogy a történtek miatt a szocialisták, illetve a baloldali pártok még revansot vehetnek Fodor Gábor pártján. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón, ahol Nagy Béla támogatását bejelentették, Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője nem is mulasztotta, el, hogy éles megjegyzéseket tegyen a Liberálisokra. Arról beszélt, hogy a liberálisok lerombolják azt az ellenzéki integrációt, amely kezdett kialakulni. Fodor Gáborékat "felelőtlennek" minősítette és azt is mondta, hogy "nem bizonyultak méltónak a bizalomra".

Az ejtett liberális jelölt szerint a hibát nem bennük kellene keresni

Szabadai Viktor a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, nagyon bízik benne, hogy a közös jelölt posztján történt váltás nem bosszú eredménye. Bár nem sértett, végtelenül elkeseríti az a méltatlan helyzet ami kialakult a jelöltállításban is és az ellenzéki politikában úgy egyáltalán.

PestiSracok facebook image

A belvárosi jelölt kapcsán felidézte, hogy az MSZP azt állítja, nem kerestek másik jelöltet, hanem a civil, nyugalmazott pedagógus volt, aki bekopogott az ajtón, kvázi önként ajánlkozott. Szerinte ez a szituáció nem túl életszerű. Felidézte azt is, hogy ezt a civil jelöltet érdekes módon egy alkalommal sem mutatták be a baloldali ellenzéki pártoknak, pedig a három legutóbbi közös egyeztetésen bőven lett volna rá alkalom. Ez méltatlan - hangsúlyozta Szababadi - hozzátéve, bízik benne, hogy az összefogás jegyében a jövőben legalább annyira tartják egymást az ellenzéki pártok, hogy a közös jelöltet megismertessék, bemutassák minden olyan pártnak, akinek a támogatásában bíznak.

A liberális politikus azt sem tartja előremutatónak, hogy civilnek állítsanak be bármely választáson egy jelöltet, csak azért, hogy egyes pártok logója "ne szerepeljen egymás mellett".

"A jelölt nem tehet arról, hogy milyen méltatlan körülmények között vált azzá "

Az ellenzéki összefogással kapcsolatos ellenérzéseit a Liberálisok politikusa úgy összegezte, hogy elhiszi sokaknak nagy trauma, vagy sokk volt a választási vereség, de itt az ideje túllépni rajta. Így pedig nem lehet: vádaskodással, egymás szidalmazásával. Mint mondta, ha az ellenzék hiteles politizálást akar felmutatni, akkor tanulni kell hibákból. Elvek mentén és nem valamilyen pozícióért, vagy más érdekből haladni előre és cselekedni.

Hangsúlyozta, hogy pártjukban a mai napig adott a csapat, a program és a tenni akarás, ami az országgyűlési választásokon is jellemezte a Liberálisokat. Személy szerint is, bár nem találkozott vele, szorít Nagy Bélának, hogy megnyerje az időközi választást. A jelölt nem tehet arról, hogy milyen méltatlan körülmények között vált azzá - jegyezte meg Szabadai Viktor.

Vezető kép forrása Szabadai Viktor Facebook-oldala

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.