Pesti Srácok

A Jobbik elnöke szerint Dúró Dóráról hamarosan kiderül, esküszegő-e

null

Az elmúlt nyolc évben nem volt ennyire egységes a Jobbik frakció mint most. Senki sem fogja elhagyni a frakciót, Dúra Dóra pedig ha nem esküszegő, akkor visszaadja a mandátumát - mondta Sneider Tamás. A Jobbik elnöke, frakcióvezetője arról tartott sajtótájékoztatót, mennyire nem kielégítő a kormány nemzetpolitikája, és hogy pártjuk autonómia munkacsoportot hoz létre. A sajtót szemmel láthatóan jobban érdekelték a Jobbik belülről feszítő kérdések, melyeket Sneider igyekezett ügyesen kikerülni. A PestiSrácok azon kérdésére, hogy Dúró Dórát a pártból is ki fogják-e zárni, Sneider Tamás azt mondta, még nem lehet tudni. A napokban dől majd el, hogy képviselőtársa esküszegővé válik-e vagy sem, ezen úgy tűnik sok múlhat.

Megkérdeztük a Jobbik elnökét, tudják-e már kit ültetnének Dúró Dóra helyére, ha visszaadja a mandátumát, és mi lesz akkor, ha nem teszi meg, a pártból is kizárják-e. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e más is a feketelistán, akinek esetében szankcionálnák a radikális elvek és Toroczkai László melletti kiállást.

Sneider Tamás azt mondta, Dúró Dórának a Jobbikból való kizárása eddig azért nem merült fel, mert ahhoz nagyon súlyos etikai vétséget kell elkövetni, és a szankció, a bizalomvesztés a képviselő asszony esetében a frakció döntése volt.

A politikus szerint egyébként nem az elnökválasztási kampányban való kiállás a probléma, hiszen a párttagoknak választaniuk kellett, kire adják a voksukat. De nem Toroczkai Lászlóra adták, aki viszont korábban még úgy nyilatkozott, hogy ha nem választják meg pártelnöknek sima párttagként folytatja a munkáját. Mégsem ezt tette, hanem platformalakítással kelti a belső feszültséget - ő a maga részéről a Toroczkaival való egyeztetést, tárgyalást befejezettnek tekinti.

PestiSracok facebook image

A platformosdi, az abban való aktív részvétel tehát Sneider Tamás és a Jobbik-frakció szerint elítélendő, ezért vált meg a frakció Dúró Dórától, aki csatlakozott Toroczkai platformjához.

- fogalmazott a pártelnök.

Azt is megjegyezte, hogy szerinte a Jobbik frakciója soha nem volt még ennyire egységes.

Dúró Dóra a hétvégén nyilvános Facebook posztban értékelte a körülötte kialakult helyzetet. Megerősítette, amit több sajtóorgánumnak is lenyilatkozott, miszerint koncepciós eljárás zajlik ellene.

- írta a közösségi portálon.

Hangsúlyozta, hogy a kiállásuk a szoros tisztújítási eredmény miatti politikai leszámolásban bátorságra vall. Dúró Dóra messze nem úgy látja a frakció egységét, mint a pártelnök. Azt írta, bizonyára nemcsak 6 képviselő lett volna a frakcióban, aki nem szavazza meg a kizárását, ha valóban titkos szavazás lett volna, azonban ilyen megfélemlítés közepette egy nagy asztalt körülülve, egymás írását látva nem csoda, hogy ebből a frakcióból nem mertek többen szembemenni a frakcióvezetés elvárásával.

- fűzte hozzá a Facebookon Dúró Dóra.

Sneider Tamást a belső pártügyeken túl arról is kérdeztük, hogy ha az ország biztonságát és a nemzetpolitikát ilyen fontosnak tartják, akkor megszavazzák-e az alkotmánymódosítási javaslatot és a Stop Soros törvényjavaslatot, amelyek a nemzeti szuverenitás biztosítását és a nemzet biztonságát garantálnák, a pártelnök-frakcióvezető azt mondta, később ül majd össze a frakció és dönti el, hogyan foglalnak állást a szavazás során.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.