A nemedet megválaszthatod, de a toleranciádat nem
Nincs nagyobb öröm a haladó éttermiségiek és propagandisták számára, mint amikor látszólag legitim módon leostobázhatják azokat, akik tőlük különbözően látják a világot. Ezt az elméleti muníciót rendre a szintén elméletekben utazó haladó tudomány szokta szolgáltatni számukra – erre tartja a baloldal a társadalomtudósait. Ezek a társadalomtudósok ezúttal kivételesen nem brit tudósok voltak, hanem Ausztráliából győzködik arról a népet, hogy a normalitáshoz való ragaszkodás, a helyes megkülönböztetése a helytelentől maga a kínos butaság, az együgyűség, a primitívség, az ösztönlénység. Mégsem nemes hát a vadember?
Menet közben sikerült áttévedniük a biológiai determinizmus ingoványos talajára is, hiszen lényegében kijelentették, hogy a nemi identitásával ellentétben, a toleranciáját nem maga választja meg az ember. Ez mondjuk messze nincs így, a genetika legjobb esetben is csak hajlamossá teszi az embert valamire, de döntéseket nem hoz helyettünk.
A szerény kognitív képességek összefüggnek a homoszexuális párokkal és az LGBT népességgel szembeni előítéletességgel, vagyis aki okos, intelligens, az elfogadja a homoszexualitást, és minél butább az illető, annál elutasítóbb a csodálatos szivárványos jelenséggel szemben. Ezt közölték ausztrál tudósok, amire az Index volt szíves kéjes örömmel felhívni a figyelmet, kapásból leostobázva a „homofóbokat”.
Aki tehát elutasító a homoszexualitással szemben, az ostoba, ráadásul mindez tudományosan be van bizonyítva. Ez egy komoly, géppel írt bebizonyítás!
Az ausztrál tudósok hozzátették, hogy az oktatás sem mérsékeli a kognitív képességek hatását az előítéletekre, hiszen az általános értelmi szint a döntő, ennek fejlesztéséhez azonban mégiscsak növelni kéne szerintük a felsőoktatásban való részvételt. Tehát nem az iskolán múlik, de azért kicsit mégis – ilyen remek következtetéseket szül a haladók által körülrajongott társadalomtudomány, amit őszintébb helyeken társadalmi mérnökösködésnek hívnak. Igazán progresszív időkben, mint például a jakobinusok, kommunisták vagy nácik hatalomra kerülése volt, nemcsak leostobázták a társadalmi mérnökökkel ellentétes oldalra szorított „ostobákat”, hanem meszesgödröket raktak tele velük.
Felfedezték a meleg vizet
Na, de ne engedjük el ilyen könnyen ezt az iskolaügyi következtetést, hiszen itt rejlik a lényeg! Az ausztrál tudósoknak sikerült felfedezniük a meleg vizet:
valójában az tűnt fel nekik, hogy az iskolákat és különösen a fejlett kognitív képességű embereket összegyűjtő egyetemeket megszálló buzilobbi hatásosan működik.
Elégedetten csettinthetnek a mecénások és az aktivisták, eredményesen érzékenyítik az embereket a normalitásnak kikiáltott buzerancia elfogadására. Akik viszont kimaradnak az egyetemek felhőtlenül haladó légköréből és ezáltal az érzékenyítésből is, és csak simán élik a hétköznapi emberek hétköznapi életét, azokat nem érdekli a homoszexualitás, sőt megkedvelni sem igazán hajlandóak. Ők lettek hát a „szerény értelmi képességűek”, az „ostobák”. Nem véletlen tehát az ausztrál tudósok eredményhirdetése sem, hiszen levonták azt a tanulságot, amelyet kizárólagosan le kellett vonniuk az egész buliból: még több embernek kéne egyetemekre járnia. Hogy még többeket vethessenek alá a globális érzékenyítőprogramnak – gondolták hozzá csendben. Van viszont még ennél is tudományosabban szakmai következtetés! Az LGBT-tolerancia az intelligencia függvénye, ami veleszületett képesség – állítják tudósék. Eljutottunk tehát oda, hogy
a nemi identitását maga választhatja meg az ember, a nemi identitásokkal szembeni toleranciája viszont veleszületett.
Hát micsoda biologista determinizmus ez, kérem?!
Miből lesz a „normalitás”?
Végezetül arra is érdemes némi figyelmet szánni, amit ilyen dogmatikus módon normalitásnak fogadnak el a társadalomtudósok, és miattuk mostanra szinte mindenki, aki nem akar lenácizódni. Még a TASZ honlapja is elismeri, hogy az LGBT-szervezetek társadalomtudományos kutatásokra hivatkozó nyomásgyakorlása (értsd: folyamatos pszichiáterellenes utcai rikácsolása, hangulatkeltése, fenyegetőzése és politikai lobbizása) miatt vette ki az Amerikai Pszichiáterek Társasága 1973-ban a mentális betegségek közül a homoszexualitást, és átminősítették szexuális zavarrá, majd hét évvel később ezt is törölték. Magyarul: a haladó filozófusok, szociológusok, pszichológusok, genderológusok megérvelték a homoszexualitás normális mivoltát egy olyan értelmezési keretben, ahol nincsenek a természettudományokhoz hasonló, tényszerű megállapítások, majd a titokzatos mecénások támogatásából élő, főállású utcai mozgalmárok, ezeket a „tudományos eredményeket” lobogtatva elvégezték a politikai aktivistamunkát.
Azóta már csak azt tekintheti szexuális zavarnak az Amerikai Pszichológusok Társasága, aki homoszexuális, de szeretne ezen változtatni. Vagyis aki azonosul a saját homoszexualitásával, azt nem. Ez itt a relativizálás magasiskolája, ennyi erővel azt is tekinthetnénk normálisnak, akit például nem zavar a saját pszichopátiája. Vagyis lényegében az összes pszichopatát. Noha a homoszexualitást szoros szavazás nyomán törölték a mentális, illetve szexuális zavarok közül, azóta ezt a szoros döntést dogmaként kezelik, és a haladó médiától a balliberális politikusokon át a Pride-on való felvonulást a dolgozóiknak erősen javalló multicégekig mindenki szüntelenül próbálja lenyomni a társadalom torkán, hogy a homoszexualitás rendben van. A társadalmat mondjuk ez alapvetően hidegen hagyja, amíg nem buzerálják vele folyamatosan, de a haladó társadalmi mérnököknek ez kevés.
Ők elvárják, hogy mindenki besorakozzon a globális Szent Progresszió diktatúrája mögé. Aki nincs velük, az ellenük van.
