Pesti Srácok

Hiller és a Budai Vár

Hiller és a Budai Vár

"Mi a véleménye arról, hogy a Budai Vár eddig kulturális központ volt, most pedig a kormány szent helye lesz?" címmel kérdez Dr. Hiller István és Dr Tóth Bertalan Prof. Dr. Kásler Miklóstól a minisztertől. Ritka az ilyen tiszta beszéd, amiből meg lehet érteni a magyar baloldal világlátását. És ne feledjük Hiller István még a művelt és cizellált lelkű szocialisták közé tartozik. De úgy látszik 2018-ban nem derogál neki antiklerikális kommunistaként gondolkozni és parlamenti képviselőként a nemzeten és a kereszténységen gúnyolódni.

Hillerék kérdése szerint először is a Budai Vár egy olyan hely, amely a Kormány székhelyeként diktatórikus, autokratikus, totalitárius képzeteket kelt és ha oda költözik a Kormány akkor azzal azt üzeni, hogy királyi, de legalábbis kormányzói hatalmat akar magának. Mintha a történelmi Magyarország egyik legfontosabb hatalmi központjának, a Budai Várnak szégyellnie kellene magát azért, hogy a Magyar Királyság idején időnként itt székelt a királyi hatalom. Mintha ezért kerülnünk kellene és soha többé oda be nem tehetnénk a lábunkat. A marónak gondolt gúny a szent szó illetlenül profán használatából is süt, hiszen a „Kormány szent helye” kifejezés még azt is sugallja, hogy a Kormány magának valamilyen nem evilági, isteni felhatalmazást vindikál vagy azért költözik a Budai Várba, hogy ilyenre tegyen szert.

Ezen a rosszindulaton csak fügefalevél a kultúra iránti aggódás.

És most vegyük sorra, hogy ezért a gyenge poénért, amin még a saját szavazói sem fognak nevetni, miről is „feledkezik el” az egykori és talán jobb sorsra érdemes miniszter (Rétvári Bence államtitkár válasza és felsorolása alapján):

PestiSracok facebook image

Az államtitkár elmondja még a válaszában, hogy a már megszületett, vagy előkészítés alatt álló kormánydöntéseknek mintegy 56 nagyprojekt keretében 96 kulturális beruházás megvalósulását célozzák. A 2018. március 31-ig megszületett kormánydöntések összege 371,435 milliárd forint. A vidéki fejlesztéseket is ide értve.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.