Pesti Srácok

"Most változol Gyurcsánnyá" - A Heti Válasz melletti szolidaritás miatt árulózzák Gulyás Marcit a követői

null

Gulyás Marci köpött egyet, és beállt a sljem alá, amikor együttérzését fejezte ki a Heti Válasz megszűnését követően Stumpf Andrással, majd Ablonczy Balázzsal. Hűséges követői és rajongói ugyanis árulásnak, sőt, hátbatámadásnak érzik Marci részéről a közeledést. De hát ugye összenő, ami összetartozik...

Gulyás Márton, miután megtudta, hogy a soron következő Simicska-mádia is lehúzza a rolót, együttérzéséről biztosította Stumpf Andrást, a Heti Válasz újságíróját. Mindezt Tumblr oldalánazzal magyarázta, ők nem ellenségek, csupán politikai ellenfelek, és ahol az emberek egzisztenciája és megélhetése kerül felszámolásra, ott igenis szolidarítani fog. Ennél a pontnál szakadt el a cérna Marci követőinél, akik szerint ezzel a lépéssel át is pártolt a másik oldalra.

– írja az egyik progresszív gondolkodó. A békesség jegyében természetesen a következő sorok is olvashatók a kommentáradatban: pont most ment el nekem is a türelmem, ez már sok. Némelyikük szerint Gulyás ezzel a gesztusával kezd Gyurcsányra hasonlítani, aki azzal "cseszte el politikai pályafutását, hogy nem tudott csendben maradni".

PestiSracok facebook image

Stumpf és a Heti Válasz sem maradt ki a sortűzből, sokak szerint csak azt kapták amit megérdemeltek. Ahogy fogalmaznak, "a HV-s fiúk másnap szögelnék fel Gulyást a keresztfára, ha újra a Fidesz közelébe kerülnének".

Mit is írhatnánk még akkor, amikor balliberálisok esnek egymásnak megfelelési kényszeres, álfüggetlen újságírók jövője miatt, kávét rendelve nézzük a csetepatét. Mondjuk Gulyás Mártonban legalább volt annyi, hogy posztjában a tulajdonost tette felelőssé a hetilap megszűnéséért és nem a kormányt ekézte, és hibáztatta, mint a válaszosok, élükön Borókai Gábor főszerkesztővel. A Tumblr-vita koronázatlan királya szerintünk az a hozzászóló lett, aki annyira haragszik Gulyásra és tevékenységére, hogy szerinte nincs is az ellenzéknek esélye, amíg Gulyás Márton a közélet része. "Már csak ötven év és Gulyás Marci is távozik a magyar politikából és akkor talán lesz rá remény, hogy eltakarítsa valaki a Fideszt".

Forrás: Tumblr; Vezető kép: mindenszó.hu