Pesti Srácok

Pártkongresszusi svédasztalok párizsis-szendvicsszagával kezdődött Tóth Bertalan MSZP-elnöki karrierje ( KÉPGALÉRIÁVAL-VIDEÓVAL)

Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének, Mesterházy Attila 54-46 arányban alulmaradt. A választmány elnökének Kunhalmi Ágnest választották, aki kihívó nélkül pályázott a posztra, elnökhelyettesnek Szakács Lászlót, az alelnököknek pedig Szanyi Tibor, Hegyi Gyula és Komjáthi Imre lettek. A helyszínre megérkező tudósítóinkat kellemes, az álmennyezetből áradó azbesztszag, a félreismerhetetlen pártkongresszusi svédasztalok párizsis-szendvicsszaga fogadta. A kongresszus sajtónyilvános részében, Tóth Bertalan arról beszélt, hogy azt szeretné, ha irányítása alatt a párt egységes frontként tudna felvonulni Orbán Viktor poszt-fasiszta diktatúrájában elnyomott, kisemmizett és tönkretett embertömegek zászlaja alá. Kifejtette: az emberek nagy része Magyarországon hisz a klasszikus szociáldemokrata értékekben. A kérdés már csak az, hogy az MSZP hisz-e benne? Pontosítunk: egy kérdés maradt, hogy egyáltalán hisz-e valamiben az MSZP, a Fideszen kívül? Beszédéből kiderült, hogy a "szociáldemokrácia" Tóth-féle értelmezése a fasizmus és a jelölt házak narratívája mentén felépülő újbeszédéből és a kapatosabb járási párttitkárok szociális érzékenységéből állhat össze. Ez tehát az új, a megújult, a 21. századi MSZP. Ennél még Gurcsány Ferenc is progresszívabb volt, Berci!

AMBRUS PETRA, SZERENCSÉS D. MÁRTON, DEZSE BALÁZS – PS

Az új elnök már nyilvános szűzbeszéde elején egy frappáns megszólalással indított, kifejtette „még ma össze fog ülni az MSZP elnöksége, de nem fognak arról beszélni, hogy felszámolják a pártot”. Az MSZP építkezése véleménye szerint Magyarország érdeke is, bár tény, hogy az elmúlt időszakban nem igazán bizonyította ezt semmi. A kiszólást mindenesetre kitörő tapsvihar és felkacagás fogadta, de ez lehet, hogy azért volt, mert a beszéd közben az egyik lépcsőn éppen legurult egy papírkosár, rendezetlen szemétcsíkot maga után hagyva a felpödrődő linóleumpadlón.

A szót persze komolyabb irányba kellett terelni, így az új elnök kifejtette, elengedhetetlennek tartja a múlttal való szembenézést, amely persze a stratégiának csak egy része, hiszen a fő cél az Orbán-kormánnyal való szembenézés, illetve a következő választásokon aratott elsöprő győzelem. Ezzel kapcsolatban Tóth elmondta, nem csak a választásra, de a jövőre esedékes EP-választásra is el kell kezdeni a felkészülést, ennek pedig kulcsfontosságú részét képezi a párt népszerűsítése. Arra nem tért ki, hogy ez főzős, vagy táncolós YouTube-videók segítségével történik majd, de nyilván ezt is tárgyalja majd az elnökség.

Tóth Bertalan – Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

- hangoztatta a legkomolyabb problémák egyikét.

Innen már csak néhány percen keresztül vezetett az őt egy öblös orbánozásig: Tóth szörnyűnek és kétségbeejtőnek nevezte az Orbán-kormányt, bár azt beismerte, a kormány ad valóságalternatívát az embereknek. A NER agytrösztje szerinte olyan keresztény kultúrát védelmez, amelyre hivatkozva rendőrökkel vitetnék el a hajléktalanokat. A Fidesz szerinte poszt-fasiszta világképet képvisel, nekik viszont a felvilágosodás jegyében és a hagyományos baloldali értékek kérlelhetetlen képviselőjeként kell (és fognak is) fellépniük. Vagyis mindenki hülye, csak ők helikopterek. És mivel orbánozás nincsen Mészáros Lőrinc nélkül, ezért kénytelen volt megjegyezni azt is, hogy “a világ leggazdagabb gázszerelője” óránként 11 millió forintot keres. Ez a hallgatóságnak persze nagyon tetszett, ami azért is érthető, mert a poén eredeti. Ja, nem.

Tóth úgy (is) gondolja, hogy a valós problémákkal kell foglalkozni, azokra pedig valós megoldásokat kell találni, ami valljuk be, hihetetlen megfejtés. Véleménye szerint ilyen a lakhatási válság, vagy a tömeges elvándorlás. A problémák megoldását részben a társadalommal való együttműködésben látja, kifejtette, hogy támogatni kell a társadalmi mozgalmakat és a civil szervezeteket, a velük folytatott párbeszédnek pedig sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia.

Nincs erős párt utánpótlás nélkül, ezért a fiatalokkal is kapcsolatot szeretnének kialakítani (ami - végignézve a küldötteken - valóban égető probléma az MSZP-n belül), ez viszont szerinte nem lesz könnyű feladat, hiszen aki tehette, már elvándorolt az országból, ahogy arra már korábban is utalt.

Molnár Gyula és Landvai Ildikó volt elnökök – Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogy biztosak lehessünk benne, hogy az új vezér nem csak a levegőbe beszél, meghirdette az úgynevezett ellenzéki kerekasztalokat, vagyis „a szabadság kis köreit”, amelyről eszünkbe is juthat akár a polgári körök kezdeményezés, de nem vált világossá, hogy mire is gondol a költő. Tóth ez után hosszasan, ténylegesen unalomig ecsetelte az együttműködés és összefogás fontosságát, majd egyszer csak arra kaphatta fel a fejét a hallgatóság, hogy levonja a logikus következtetést: nem a parlamenten keresztül vezet az út a kormányváltáshoz.

Megnyugtató volt hallani, új struktúrát alakítanak ki, annak érdekében, hogy a párt hatékonyabb működését garantálják. Ellenőrzést, teljesítménymérést, beszámoltatást. a jelentések készítését, másokról akták készítését nem említett.

Tóth Bertalan végeláthatatlanságig elnyúló győzelmi beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy míg a Párbeszéd egy fantasztikus, fejlődő és lojális kistestvére maradt a szocialistáknak, addig a Liberálisokat velük párhuzamba állítva pénzéhes bandának nevezte, akiket még szerencse, hogy le tudtak váltani Mellár Tamásra. Hisz, mi sem lehetne ennél nagyobb szerencse.

Tóth Bertalan – Horváth Péter Gyula

Jövőellenes költségvetésről, GDP növekedésről beszélni egy olyan párt elnökeként, amelynek kormányzása alatt történelmi mélyponton volt Magyarország, igen bátor tett volt, Tóth mégis úgy dobálózott az elosztási arányokkal, mintha ők bármennyit is hozzáadtak volna ahhoz, hogy mára Magyarország kilábalóban van az államadósság csapdájából.

MSZP tagog érkeznek az  Magyar Szocialista Párt  tisztújító kongresszusára a Villányi úti konferenciaközpontba. Fotó: Horváth Péter Gyula

Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezetőt választotta az MSZP tisztújító kongresszusa a párt elnökének vasárnap Budapesten. A választmány elnöke  Kunhalmi Ágnes lett az érvényes szavazatok 100 százalékával. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.