Pesti Srácok

Prejudikált és lejáratta magát a Soros-féle Amnesty, hogy elsőként rúghasson bele a kormányba

Prejudikált és lejáratta magát a Soros-féle Amnesty, hogy elsőként rúghasson bele a kormányba

Önmagát nevetségessé és cikivé téve hatalmas bakit sikerült elkövetnie a Soros-féle Amnesty International Magyarországnak: a szervezet már jóval azelőtt megírta és publikálta a sajtóközleményét az Alkotmánybíróság civil törvénnyel kapcsolatos döntéséről, hogy a testület egyáltalán döntött volna az ügyben - szúrta ki az Alapjogokért Központ. A szervezet közösségi oldalára feltett bejegyzés alapján megállapítható, az Amnesty egyértelműen prejudikált, ráadásul egyik verziójukban megdicsérték, másikban kritizálták az Alkotmánybíróságot, abban ugyanakkor következetesek voltak, hogy mind a két dokumentumban hatalmasat rúgjanak a magyar kormányba. Odáig még eljutottak, hogy emiatt két verziót készítsenek, egyet arra az esetre, ha az Ab alkotmányellenesnek találja a törvényt, egyet pedig arra, ha jóváhagyja azt. Arra viszont már nem figyeltek, hogy ne kerüljön ki idő előtt a közlemény, főleg ne mind a kettő...

Az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn napirendjére vette a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvény elemzését - írta kedd reggel a Magyar Idők. Az egy éve elfogadott jogszabály arra kötelezte az érintett alapítványokat és egyesületeket, jelentsék be, egyes kiadványaikon pedig tüntessék fel, hogy külföldről származó támogatásuk az adott évben elérte a 7,2 millió forintot. Hatvan ellenzéki országgyűlési képviselő közös beadványban kérte az AB-től a törvény utólagos kontrollját, megsemmisítését, mert szerintük a szabályozás nem egyértelmű, sérti a jó hírnévhez való jogot, egyben hátrányos megkülönböztetést jelent - emlékeztetett a portál, amely azt is írta, az AB várhatóan a héten dönt az ügyben.

Úgy tűnik, az Amnesty International mindenáron szeretett volna reagálni a testület döntésére, ugyanis már jóval azelőtt elkészítette az ezzel kapcsolatos sajtóközleményt, hogy a döntés megszületett volna. Értelemszerűen emiatt két változat is készült: egy arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találja a törvényt, egy pedig arra, ha jóváhagyja azt. Elég érdekes, hogy egy ekkora szervezet nem tud öt-tíz mondatot rögtönözni egy, a jövőjét érintő egyik legfontosabb kérdésben. Az viszont nagyon ciki, hogy – feltehetően véletlenül – mind a két sajtóközlemény kikerült a szervezet honlapjára. Mostanra mind a két írás eltűnt, az Alapjogokért Központnak azonban a képernyőfotó segítségével sikerült megörökítenie a bakit, amelyet fel is töltöttek a Facebook-oldalukra. A PestiSrácok.hu is ott szúrta ki, hogy az Amnesty nevetségessé tette magát.

Az Amnesty Internation kétféle sajtóközleménye. Fotó: Alapjogokért Központ
PestiSracok facebook image

Itt azonban még nincs vége a történetnek: az Alkotmánybíróság kedden váratlanul bejelentette, hogy egyelőre nem dönt az ügyben, hanem parkoló pályára teszi azt, mert meg szeretné várni az Európai Unió Bíróságának döntését.

Ismert: a civil törvény miatt az Európai Bizottság tavaly év végén kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen az Európai Unió Bírósága előtt. Az Ab úgy látja, hogy az indítványokban megjelölt alapjogok szoros tartalmi érintkezésben vannak az Európai Unió Chartájában rögzített alapjogokkal, ezért – az alapjogi összefüggésekre és az Európai Unión belüli együttműködési kötelezettségre tekintettel – szükséges megvárni az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő eljárások befejezését.

Erre a forgatókönyvre nem számított az Amnesty, így most írhat egy harmadik variációt is. A kérdés már csak az, hogy ezek után akar-e több közleményt? Úgy tűnik, egyelőre nem, különben már minden bizonnyal az új verzió is kikerült volna a honlapjukra. Az Amnesty bizonyította, a prejudikálás sem esik nehezére, ha a magyar kormány ekézéséről van szó...

Fotó: Neon Nettle

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.