Pesti Srácok

Egyre nagyobb az összefogás a bebörtönzött székely fiatalok melletti kiállásért

Egyre nagyobb az összefogás a bebörtönzött székely fiatalok melletti kiállásért

Mint ismeretes, a román hatóságok jogerős ítéletet hoztak két székely fiatalember ügyében, akiket öt év börtönbüntetéssel sújtottak terrorizmus vádjával. A nevetséges és egyben félelmetes ítélet óriási felháborodást keltett az egész Kárpát-medence magyarsága körében. Rengetegen szólaltak meg az ügyben és minden lehetséges fórumon harcolnak az igazságtalanul börtönbüntetésre ítélt Beke Istvánért és Szőcs Zoltánért. Most anyaországi és határon túli magyar ifjúsági szervezetek fogtak össze és adtak ki együtt egy közleményt, mely kitartásra és a bebörtönzöttek melletti tüntetésre buzdít. Az erdélyi magyar pártok által közösen szervezett tüntetés július 12-én lesz Kézdivásárhelyen.

Múlt héten robbant a bomba – csak nem úgy, ahogy a románok képzelték a vád szerint –, miszerint két székely fiatalembert, Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt terrorcselekmény miatt jogerősen elítéltek. A képtelen, koholt vádak és eljárás a kommunista román múltat idézték, amikor minden valóságalap nélkül vegzáltak, kínoztak és félemlítettek meg magyarokat csak a származásuk miatt. Az esetről a PS is részletes írást közölt. A hihetetlen arroganciát, gyűlöletet mutató és európai minimumot nélkülöző eljárást szerte a Kárpát-medencében és a világ értő és érző felén felháborodással fogadták és rengetegen összefogásra buzdítottak.

Ehhez csatlakoztak most a határon túli és anyaországi magyar ifjúsági szervezetek, amelyek felszólítottak az összefogásra, a határozott, közös fellépésre a méltánytalan eljárás és ítélet ellen.Nagyon fontos, hogy most egységesen tudjon cselekedni a magyarság, hiszen csak így lehet megállítani a felbátorodott román megfélemlítő akciókat. A jogtipró román nyomásgyakorlás vélhetően azt a célt is kitűzte, hogy Székelyföld autonómia-törekvéseit barbár és nemtelen eszközökkel megállítsa, megfélemlítse a magyar közösséget. A ifjúsági szervezetek közös állásfoglalása többek között a július 12-én tartandó Kézdivásárhelyi közös tüntetésen való megjelenésre is felhívja a figyelmet. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

Közlemény Beke István és Szőcs Zoltán börtönbüntetése ügyében

PestiSracok facebook image

  • Sorbán Attila Örs – Erdélyi Magyar Ifjak
  • Böröcz László – Fidelitas
  • Nacsa Lőrinc – Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
  • Olteán Csongor – Magyar Ifjúsági Értekezlet
  • Fancsali Barna – Magyar Ifjúsági Tanács
  • Tőke Ervin – Minta ifjúsági szervezet
  • Dobsa István – KMKSZ Ifjúsági Szervezet
  • Gubik László – Via Nova – Új út
  • Fehér Szabolcs – VMSZ Ifjúsági Fórum

Az erdélyi tüntetés mellett Magyarországon is újabb demonstráció készül, hiszen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom július 11-én, 18 órától hirdetett tüntetést a román nagykövetség elé ((XIV., Thököly út 72.).

Forrás

: PS,

Vezető kép

: szekelyhon.ro,

baloldalon Beke István, jobboldalon Szőcs Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.