Pesti Srácok

Román önkény: tüntetés lesz szombaton a petárdás székely fiatalok bebörtönzése miatt

Román önkény: tüntetés lesz szombaton a petárdás székely fiatalok bebörtönzése miatt

Holnap, azaz szombat délután hat órára tüntetést szervezett a székelyföldi Kézdivásárhely főterére a román hatalom által börtönbe vetett két székely fiatalember, Beke István és Szőcs Zoltán családja. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, nemzeti jogvédő szerint egy jogtipró, magyarellenes ítéletet hozott a román bíróság, ám ez csak megerősíti az erdélyi magyarság ellenállását és autonómiatörekvéseit. Szerdán a budapesti román nagykövetség előtt is demonstráció lesz.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét, illetve erdélyi szervezetének vezetőjét szerdán ítélte jogerősen öt esztendő letöltendő börtönbüntetésre a román legfelsőbb bíróság úgymond terrorista cselekmény előkészületéért. A vád az volt ellenük, hogy egy petárdákból készített „bombát” akartak robbantani Kézdivásárhelyen a 2015. december 1-jei oláh nemzeti ünnep katonai parádéján. (December elsején, Erdély „Regáthoz” csatlakozásának önkényes kikiáltásának évfordulóján ugyanis a román megszálló erők szükségét érzik, hogy a színmagyar székely településeken provokatív díszszemlékkel hergeljék az őshonos magyarságot. Ez is a terrorizmus egy formája; egy meglehetősen hitvány, balkáni formája – A szerk.) Az ítélet azért is sokkolta az erdélyi és anyaországi magyarságot, mert első fokon a bukaresti táblabíróság még a vádak egy része alól felmentette őket, és csupán a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért szabott ki rájuk annyi szabadságvesztést, amennyit előzetes letartóztatásban már letöltöttek. Ha az elsőfokú ítélet emelkedett volna jogerőre, akkor már nem kellett volna börtönbe menniük. Ám a verdikt ellen nemcsak a védelem, hanem a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) is fellebbezett – így került az ügy másodfokra.

Szőcs Zoltán (középen) családja körében 2016-os szabadulása után; Forrás: Nemzeti Jogvédő Szolgálat

A két fiatalembert még az ítélethirdetés napján őrizetbe vették, és bebörtönözték, pedig a verdikt írásban még el sem készült. Beke István és Szőcs Zoltán családja pénteken közleményt adott ki, amelyben tüntetésre hívnak minden erdélyi magyar, székely embert szombatra. Közleményüket teljes terjedelmében közöljük:

PestiSracok facebook image
Beke István és Szőcs Zoltán a tavalyi EMI-táborban; Fotó: Székelyhon.ro/Balázs Katalin

Magyarellenes jusztizmord

A Bekééknek jogi segítséget nyújtó Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: a mostani ítélet egy magyarellenes jusztizmord , amelynek célja az erdélyi magyarság megfélemlítése, autonómiatörekvéseinek elfojtása. Az ítélet nyilvánvaló és súlyos jogtiprások halmaza. A jogász kiemelte: az elsőfokú ítélet tényállása – a szakértői vélemények alapján – rögzítette, hogy a lefoglalt petárdák alkalmatlanok voltak személyi sérülés vagy anyagi kár okozására, így a vádbeli terrorista cselekményről szó sem lehetett. Ehhez képest a másodfok önkényesen eltért az első fokon rögzített tényállástól, ami nonszensz. Ez ellentétes nemcsak a hatályos román jogszabályokkal, hanem az európai emberi jogi egyezménnyel is – mutatott rá a nemzeti jogvédők vezetője. Hozzátette:

Gaudi-Nagy Tamás szerint Bekéék ügye sok mindenben hasonlít a Budaházy Györgyék elleni eljáráshoz. A jogász bízik benne, hogy a magyar kormány is fokozott figyelemmel kíséri a két székely magyar kálváriáját, és megteszi a szükséges válaszlépéseket a román hatalom súlyos jogtiprása kapcsán. A jogász egyúttal emlékeztetett: ez a koncepciós eljárás nem független attól, hogy a napokban a román parlament immár harmadszor utasította el az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetét. Ez is azt mutatja, hogy a románok által száz éve megígért autonómia, amelyet nemzetközi egyezmények is garantálnak, önmagától nem valósul meg, azért tovább kell küzdeni – és ezt a törekvést próbálja most a román hatalom a Bekéék elleni törvénytelen, megfélemlítő ítélettel gáncsolni – fűzte hozzá Gaudi, aki maga is fölszólal majd a szombati tüntetésen. Végül tudatta: jövő hét szerdára Románia budapesti nagykövetsége elé szervez tiltakozó tüntetést a HVIM.

A székely autonómiatörekvések miatti megtorló, az egész közösség megfélemlítését célzó politikai ítéletnek tartja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román legfelsőbb bíróság szerdai jogerős végzését. Izsák pénteki közleményében kiemelte: ez egy uszító hangú vádirat alapján, egy koncepciós perben született méltánytalan ítélet, amelynek célja, hogy bizalmatlanságot és gyűlöletet keltsen a románokban a romániai magyar közösséggel, de éppenséggel Magyarországgal szemben is. „Történik ez abban az évben, amikor ismét a parlament elé került Székelyföld Autonómia Statútuma, abban az évben, amikor az Európai Parlamentben mutattuk be a Székelyföldet sújtó hátrányos gazdasági megkülönböztetést, abban az évben, amikor arra készülünk, hogy megemlékezünk a Székely Nemzeti Tanács és a székely önrendelkezési mozgalom százéves évfordulójáról” – fogalmazott Izsák Balázs.

A románok többsége sem hiszi el a terrorvádat

Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét azért vették őrizetbe még 2015 végén, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a december elsejei román nemzeti ünnepen, a katonai parádé idején. Az ügyészség a vádat elsősorban a HVIM vezetőinek egy október 10-i, a Román Hírszerző Szolgálat által lehallgatott beszélgetésére alapozta. A kézdivásárhelyi férfiak ekkor arról beszélgettek, hogy milyen nagy riadalmat kelthetnének, ha a helyi december 1-jei katonai díszszemlén távvezérlésű szerkezetet robbantanának fel egy utcai szemétgyűjtőben. A DIICOT szerint Beke Szőcsnek a felbujtására hozzá is látott a bomba elkészítéséhez, amihez 400 darab petárdát vásárolt.

A 2016. május 19-én benyújtott, hetvenoldalas vádirat tele volt magyarellenes fordulatokkal és jogi képtelenségekkel. A vád Beke István esetében közösség elleni merénylet, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérlete, Szőcs Zoltánnál a két említett bűncselekményre való felbujtás. A magyarellenes kirakatpernek szánt eljárásban aztán a szakértők megállapították, hogy a fiatalok petárdái kukába rejtve alkalmatlanok személyi sérülés okozására, anyagi kár okozására. A székely fiatalok meghurcolása ellen korábban többször tüntettek már Erdélyben, és felmérések szerint még a románok többsége sem ad hitelt a terrorvádnak.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.