Pesti Srácok

Lábbal tiporja a nagyváradiak múlthoz való kötődését a román polgármester

null

A nagyváradi utcanevek magyarosításának megoldatlan kérdése mögött mély és szerteágazó, politikai és történelmi problémák húzódnak meg. Ilie Bolojan, a nagyváradi román polgármester nem csak figyelmen kívül hagyja, hanem meg nem történtként kezeli a Bihar megyei város nagyívű magyar múltját, pedig Nagyvárad történelmi és turisztikai jelentősége is magyar értékekben gyökeredzik. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) eddig is voltak helyi önkormányzati képviselői, de ma ellenzékben vannak a Bihar megyei városban. Azért, hogy a polgármester látványosan megalázza az RMDSZ-t, úgy döntött, a választásokon 5 százalékot sem kapó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökét, Zatykó Gyulát tanácsadói pozícióba emelve alkalmazza a magyarságot érintő ügyek kézben tartására.

– fogalmazott Zatykó Gyula a

Kronika.ro

-ban megjelent cikkben.

Zatykó Gyula, a mérnöki és menedzseri végzettséggel rendelkező néppárti politikus gazdasági és infrastrukturális ügyekben ad tanácsot a nagyváradi elöljárónak. De mivel Ilie Bolojan tanácsadói között ő az egyedüli magyar, így papíron ő jár el a magyar közösség érdekeit érintő ügyekben is. Egyértelmű, hogy az EMNP politikusát nem a szakmai tudása miatt emelte erre a rangra a polgármester, hiszen közigazgatási területen teljesen tapasztalatlan. Az RMDSZ-szel harcban álló román polgármesternek szüksége volt egy magyarra, akit fel tud mutatni, ha a magyarságot érintő ügyek megoldására van szükség. Ez az álca csak arra szolgál, hogy úgy tudja saját akaratát érvényesíteni a magyar ügyekben, mintha az a legkedvezőbb megoldás lenne a nagyváradi magyarság számára.

PestiSracok facebook image
Nem azért alkalmaz magyar tanácsadót, mert a magyarok ügyeit ténylegesen meg akarja oldani, hanem azért, mert ezzel nyilvánosan tudja semmibe venni az RMDSZ-t. Fotó: PS

Szabó József, az RMDSZ politikusa a helyzetet úgy kommentálta, hogy számára nagyon nehéz azt feltételezni, hogy Bolojan segíteni akar a váradi magyar embereknek.

- mondja Szabó József politikus, Nagyvárad turisztikai vezetője.

Szabó József mellett Borsi Balázst, a helyi "Reggeli Újság" című lap volt főszerkesztőjét is megkérdeztük a váradi magyarságot érintő kérdésekről. Beszélgetésünkből kiderült, hogy az utcanevek magyarosításának tiltása csak egy aktuálisan felszínen lévő vita tárgya, a valódi probléma a román nacionalizmus és politikai korrupció. A kérdés tehát nem csak az, hogy fel lehet-e tüntetni utcatáblán magyarul a városalapító Szent László királyunk nevét, a kétnyelvűség okozta ellentét az egészségügyet és a város ingatlan- valamint turisztikai piacát is átszövi. A történelmi utcanevek magyar nyelven való kiírása már évek óta problémát okoz Bolojan és az RMDSZ között. Erről az esetről beszámoltunk egy korábbi cikkünkben.

A románok akarják megmondani, hogy mi a jó a magyaroknak, Erdélyben minden politikai vitának ez a gyökere - véli Borsi Balázs. Fotó: PS

A legjobb példa arra, hogy a polgármester lábbal tiporja a váradi magyaroknak a magyar ügyekhez és a város történelmi múltjához való ragaszkodását, az az Olaszi temető története - idézte fel portálunknak Borsi Balázs.

- meséli Borsi Balázs. Szerinte

És ehhez adja nevét Zatykó Gyula. Akit két hete, Nagyváradon sem személyesen, sem telefonon nem tudtunk szóra bírni.

Fotó:

varadinum.ma