Pesti Srácok

Tizennégy törvényjavaslatról szavaz ma az Országgyűlés

Tizennégy törvényjavaslatról szavaz ma az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma tizennégy törvényjavaslatról dönt. A képviselők egyebek mellett elfogadhatják a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint változtatásokat hajthatnak végre a választásokkal kapcsolatos jogszabályokon is.

Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. Ekkor hagyhatják jóvá a 2019-es büdzsét megalapozó törvénymódosításokat, amelyek összesen 42 jogszabályon változtatnak. A választást érintő módosítások elfogadása esetén szigorúbb szabályok lépnek hatályba a kampánytámogatás visszafizetésére, emellett a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét, az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek, a helyi választási iroda vezetője pedig fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást.

A választásokkal kapcsolatos törvények módosítása többek közt azért is számít kiemeltnek a tárgyalandó napirendi pontok közül, mivel ezzel az intézkedéssel átláthatóbbá válna a választás rendszere. Emlékezetes, a Kúria több mint ötezer határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára. Holott a választási eljárási törvényben egyetlen szó sem esik a borítékok elvárt formájáról, kinézetéről. Ahogyan azt portálunk is megírta (ITT), tekintet nélkül arra, hogy a szavazó melyik választási irodának juttatja el a szavazatát, valamennyi iratot az NVI-be szállítják, itt történik a szavazatok megszámlálása.

Az NVI szavazatszámlálói az ellenzéki delegáltak által „felduzzasztott” NVB döntése alapján minden „hagyományos” postai borítékban feladott szavazatot érvénytelennek minősítettek, pedig erre a vonatkozó jogszabályok nem adnak lehetőséget.

PestiSracok facebook image

A választási eljárási törvény egyértelműen felsorolja ugyanis, hogy milyen okokból lehet a levélszavazatot érvénytelennek tekinteni, ezek között pedig nem szerepel olyan, hogy nem az NVI által kiküldött borítékban küldték vissza a szavazatot. Az NVI-nek minden érvénytelennek nyilvánított szavazatot regisztrálnia kell, az érvénytelenségi ok megnevezésével együtt. A „hagyományos” postai borítékban feladott szavazatokat hivatalosan azért nyilvánították érvénytelennek, mert „nem volt lezárva a boríték”. A Fidesz által delegált megfigyelők észlelték ezt a visszásságot, a helyszínen tiltakoztak az érvénytelenítés ellen, erről pedig jegyzőkönyvet is felvetettek.

A Fidesz álláspontja szerint a Kúria által alkalmazott „jogalkalmazói önkény”, valamint az indokolási kötelezettség negligálása olyan súlyúak, hogy azok sértik az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát. A Fidesz az alkotmányjogi panaszában a végzés végrehajtásának felfüggesztését kérte. A pártot az eljárásban képviselő Gulyás Gergely Alkotmánybíróságnak megküldött panasza szerint a Kúria alkotmányellenesen értelmezte, és gyakorlatilag kiegészítette a választási eljárásról szóló törvényt. Az Alkotmánybíróság tanácsa szerint azonban a panasz lényegét tekintve nem jogkérdésre, hanem arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán a Kúria és az NVB értékelje újra az NVI-nek a szavazatok megszámolására irányult tevékenységét, így az Ab szerint a vita tárgya a sértetlenség megállapíthatósága, mint ténykérdés, és nem ennek jogkövetkezménye az érvényesség vagy érvénytelenség.

Pénteken elfogadhatják a költségvetést

A szavazásokat követően pénteken elfogadni tervezett javaslatokhoz benyújtott módosító javaslatokról tárgyalnak a képviselők, majd két indítvány összevont vitáját bonyolítják le. Elsőként a Fidesz azon javaslata kerül terítékre, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) hatályát kiterjesztené a személyszállító járművek jogellenes átalakítására, valamint a hivatalos személyek zaklatására. Ezt követi a kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány előterjesztése a szóban forgó beruházások állami feladatainak kereteit jelölné ki, a már előkészítés alatt álló Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program megvalósításának segítése mellett. Az Országgyűlés pénteken, egyebek mellett a jövő évi költségvetés elfogadásával fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.