Pesti Srácok

Heller gigademonstrációt szervez a nacionalizmus elpusztítására, Orbán megdöntésére!

null

Nem lennénk (most sem) Orbán Viktor helyében! Napvilágot látott a hír, hogy Heller Ágnes tüntetést szervez a nacionalizmus eltörléséért. Ha a Magyarországon világhírű filozófusnak sikerülne megdöntenie a nacionalizmust – ami az ő képességeit ismerve nem lehet kérdéses –, akkor bizonyos, hogy egyúttal Orbán is bukni fog, mint annyiszor már az elmúlt években. Kezdhet is csomagolni.

Heller Ágnes „A nacionalizmus ellen az egységes Európáért” címmel demonstrációt szervez a fővárosi Szabadság térre október 13-ára – adta hírül a demokrata.hu. A neomarxista, posztlukácsista, szárszói afterparty-s filozófus lelkes önkéntesként sorakozott föl egy nemzetközi kezdeményezés mögé, amelynek célja, hogy október 13-án ötmillió ember vonuljon utcára világszerte „a nacionalizmus ellen egy egységes, demokratikus és szolidáris Európáért”. A cél tehát egyrészt a „szolidaritás” (értsd: Afrika és Ázsia lakosságának ránk zúdítása), másrészt az „egységesség”, vagyis az Európai Egyesült Államok életre hívása, amelyet egy senki által meg nem választott technokrata elit irányítana a nemzetállamok belepofázása nélkül. Korábban volt már hasonlóra kísérlet, csak nem brüsszeli, hanem moszkvai központtal, és akkor is az volt a nóta: „Szövetségbe forrt szabad köztársaságok...

Biztosan nagyon meglepődnek, de a nemzetközi tüntikézést „civilek” szervezik, biztosan mikroadományokból... A Facebookon meghirdetett rendezvényre e sorok írásakor már 122-en jelezték részvételüket, ezért is gondoltuk, hogy kicsit megfuttatjuk a dolgot, ne fulladjon már érdektelenségbe és közröhejbe az egész. Meg aztán: ki ne akarná megdönteni a nacionalizmust és Orbánt? Na ugye. Hellerék toborzó szövegét egy az egyben, szöveghűen idemásoljuk, hátha Önök is kedvet kapnak:

PestiSracok facebook image
Heller Ágnes (középen) és Bitó László szalontulajdonos egy 2016-os, Kossuth téri tüntetésen; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Heller „Ágens” mellett olyan kiválóságok is jelezték már részvételüket a puccparádéra, mint Bán Zsófia, Bíró Ádám, Dalos György és Nádas Péter (mindannyian ballibsi írók, félhivatalos bérrettegők).

Tele van nekik

Ha már Heller Ágnes, akkor itt van a legfrissebb Hócipő-címlap, amelyen éppen Iványi Gábor, Mécs Imre és Papp Réka Kinga társaságában vág savanyú képet a világhíres gondolkodó:

Friss Hócipő-címlap. Önök hova küldenék őket?

A Farkasházy Teddyné által főszerkesztett kéthetilap elvileg vicclap próbálna lenni, de a négy citromba harapott címlapos ember miatt inkább egy temetkezési közlönyre hajaz. Amúgy azért olyan szomorúak, mert Nagy Imre szobrát és a talpához ragasztott vashidat hamarosan máshová telepíthetik. Ez majdnem olyan valós probléma, mint a fékek-ellensúlyok, vagy a 23 millió éhező magyar gyermek. Mindazonáltal Heller Ágnes Nagy Imre-aggodalmait némileg árnyalják azok a veretes sorok, amelyeket 1959-ben írt az MSZMP Központi Bizottságának, és amelyben mélységesen megbánta, hogy a gyalázatos „ellenforradalmárok” mellé állt:

Heller erkölcsi magaslatait példázza, hogy a levél 2011-es fölbukkanásakor azzal magyarázkodott, hogy annak ötvenhatos eseményekre vonatkozó részeit a volt férje hamisította. Tehát rákente az egészet a volt férjére, aki már elhunyt, így meg sem védheti magát.

Nos, ezzel az elegáns asszonykával tüntethetünk október 13-án a nacionalizmus megszüntetéséért...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.