Pesti Srácok

Tombol a liberális gondolatrendőrség – Zuckerbergék ismét akcióban

null

A magát pártatlannak és semlegesnek kikiáltó Facebook újból kimutatta a foga fehérjét, hiszen Zuckerberg emberei harminc napra letiltották a több, mint százötvenezer kedvelővel rendelkező Patrióta Európa Mozgalom Facebook-oldalát. Az indoklásban a politikai tartalmú posztok törlésére szólítottak fel, ellenkező esetben az oldal végleges megszüntetését helyezték kilátásba.

Számos példát láthattunk már arra, hogy a valóságban mit jelent a jelenlegi liberális, elfogadó, egyenlőséget és emberi jogokat dédelgető világnézet. Amíg nincs a kezükben hatalom, addig az egyenlő bánásmódért küzdenek, siratják a demokráciát és rettegik a fasisztákat – azaz mindenkit, aki nem liberális –, valamint az elenyésző kisebbséget próbálják elsöprő többségnek kikiáltani. Azonban ha hatalomra kerülnek, akkor úgy viselkednek, mint a valódi zsarnokok, a demokrácia és az emberek valódi egyenlősége nem érdekli őket, csak a kisebbség akaratának a többségre kényszerítése, a deviancia és a káosz támogatása.

Erre remek példa a Patrióta Európa Mozgalom Facebook-oldalának harminc napos letiltása, de számos más eset is jelzi ezt a zsarnoki rendszert Zuckerberg közösségi oldalánál. Konzervatív, jobboldali csoportok, gondolkodók kerülnek folyamatosan letiltásra, de mindez ugyanígy történik a YouTube-on és mindenhol, ahol a Zuckerberghez hasonló emberek kezében van a gyeplő.

A Patrióta Európa Mozgalom Facebook-oldalára hetente közel kétmillió kattintás érkezik, százötvenezer követője van, ez vélhetően sok volt a gondolatszabadság bajnokainak, akik a tipikus kettős mérce hívei. Valami miatt egyéb, valóban káros tartalmakat gondolkodás nélkül meghagynak a közösségi oldalon, szélsőséges iszlám csoportok terjeszthetik hagymázas tanaikat, vallásgyalázók és pedofilok mosolyoghatnak büntetlenül, rájuk nem csap le a kommandó.

PestiSracok facebook image

Mészáros László, a Patrióta Európa Mozgalom vezetője mélységesen fel van háborodva ezen a kettős mércén, hiszen nem érzi úgy, hogy szélsőséges, közösségi oldalra nem illő tartalmakat osztanának meg. Mészáros, aki egyben a Békemenet egyik állandó résztvevője is, nem érti a Facebook gondolatrendőrségét, hiszen a mozgalom hitvallása nem uszító, csupán nem a jelenlegi liberális vonalat követi, mely elvileg még nem bűn. A Patrióta Európa Mozgalom alapító dokumentumában többek között ezt olvashatjuk:

Vélhetően ezek a gondolatok sem túl népszerűek Zuckerbergék körében, az meg egyszerűen elfogadhatatlan, hogy egyesek szembe merjenek fordulni a liberális fősodorral, ne álljanak be a sorba és bégessenek béketűrő birkaként. Ahogy Magyarország is sorra kapja az ütéseket, csupán azért, mert nem kíván illegális bevándorlókat szabadítani a nemzetre, minden olyan személy, vagy csoport is számíthat aljas támadásokra, aki nemzeti értékeket népszerűsít, hagyományokra hivatkozik és nem mosolyog feltett kézzel a letaglózásra várva.

Ez a harc már nem új keletű, azonban a liberális oldalról mindig az elnyomást és demokrácia szétverését halljuk, az emberi jogok semmibe vételét, ők azonban valóban piszkos eszközökkel dolgoznak, önhatalmúlag cenzúráznak nekik nem tetsző tartalmakat és tiltanak le személyeket. Érdemes elgondolkodni, hogy az ilyen tettek hogyan egyeztethetőek össze a liberális szó fogalmával és jelentésével, az elfogulatlansággal és az emberi jogokkal. Ezeknek az embereknek pont azok a legnagyobb ellenségeik, akiknek még számítanak az értékek, hagyományok, nemzeti érzelem, akiknek fontos a család és nem annak tapsolnak könnyes szemmel, aki férfiből nővé operáltatta magát.

A Patrióta Európa Mozgalom példája csak egy a sok közül, folyamatosan dübörög az egyoldalú cenzúra, de nem hagyhatjuk, hogy a többség száját a kisebbség fogja be.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.