Pesti Srácok

Demszky vagy tudatmódosítókat használ, vagy időskori demenciában szenved - mondta a Polbeatben Kovács István és Deák Dániel (Videó)

A politikába visszatérni szándékozó Demszky Gábor vagy időskori demenciában szenved, vagy túlzásba vitte a tudatmódosító szerek használatát, mindenesetre önmagáról bizonyította be, hogy egy teljesen megzavarodott ember - hangzott el a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában kedden, amelyben Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa volt Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége. "Demszky önmagát, Gyurcsányt és Kuncze Gábort tartja az ellenzéki Dream Teamnek, pedig ezt a csapatot lehetne még bővíteni: eljött az idő, hogy Heller Ágnes is az élvonalban politizáljon" - mondta Kovács István. Deák Dániel hozzátette, egészen elképesztő, hogy ezek a politikusok még mindig meghatározók az ellenzéki oldalon.

Huth Gergely szerint Demszky Gábor már 1992-ben sem volt beszámítható, de az SZDSZ gurui azért nem engedték el a kezét, mert tudták, ha visszahívják, többé sohasem lesz szadeszos főpolgármestere Budapestnek. Szarvas Szilveszter ehhez annyit tett hozzá, hogy az lesz a szép, amikor jövőre Puzsér Róbert és Demszky Gábor egyszerre száll harcba a főpolgármesteri posztért, a háttérben pedig feltűnik Falus Ferenc egy jeges vödörrel.

- mondta Kovács István. Deák Dániel kifejtette, a DK pártelnökének ellenállása valójában nem az érdeklődés hiányában elmaradt forradalomról szólt, hanem arról, hogy megmutassa, ki a főnök az ellenzéki oldalon, ki az ellenzék vezére.

PestiSracok facebook image

Huth Gergely a Polbeatben elmesélte, hogy hétfőn Vona Gábor hívta őt telefonon, a Jobbik lelkének elvevője pedig arra akarta rábírni a PestiSrácok.hu főszerkesztőjét, hogy kérjen tőle bocsánatot és gondolja át a tetteit. "Milyen állapotban van Vona Gábor, ha ő kérdezi, hogy van-e lelkiismeret-furdalásom?" - tette fel a kérdést Huth Gergely.

A Polbeatben az eddig Bod Péter Ákos által is szerkesztett Századvég folyóirata, és annak átállítása is szóba került. "Amikor Bod Péter Ákos szerkeszti a Századvég folyóiratát, az olyan, mintha Demszky állítaná össze Tarlós István sajtótájékoztatóinak háttéranyagait" - hangzott el a Polbeatben.

Nézze meg a teljes adást!

Polbeat minden kedden este 19 órától élőben az R56 Sörözőben!

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.