Pesti Srácok

Hazug elemzéssel uszítja Orbán ellen az uniós politikusokat a Helsinki Bizottság

Hazug elemzéssel uszítja Orbán ellen az uniós politikusokat a Helsinki Bizottság

A Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és a „hazai” Amnesty International is beszállt abba a kampányba, amelyet a Soros-hálózathoz köthető nemzetközi „civil” szervezetek indítottak Magyarország ellen a napokban: ebben arra kérik az Európai Parlament képviselőit, hogy szavazzák meg a Sargentini-jelentést. Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ vezetőjét kérdeztük a helsinkis durva hazugságokról.

A Helsinki – akinek vezetője tegnap együtt fotózkodott és adott elő a névadóval, Judith Sargentinivel –, a TASZ és az AI ráadásul pár napja egy angol nyelvű dokumentumot is köröztet, amely számtalan hazugsággal igyekszik görcsösen alátámasztani, hogy Magyarország az „önkényuralom” felé halad. Az ügy egyik „érdekessége”, hogy maga a hír, illetve az „elemzés” csak az angol nyelvű Helsinki-oldalon található meg, azzal magyar nyelven nem nagyon „kérkednek”. Nem is lehet ez véletlen, hiszen a dokumentumban megfogalmazott állítások immáron nem „csak” ténybeli ferdítések, az általuk felsorolt „jogi aggályok” ugyanis már köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, a magyar jogszabályok szövegeivel. Ha valami, akkor igazából ez aggasztó különösen, tekintettel arra, hogy elméletileg jogvédő szervezetekről van szó, akik pontosan ismerik – vagy ismerniük kellene – a magyar szabályozási környezetet és az említett törvények szövegét, ennek ellenére politikai megfontolásból mégis hamis képet festenek a valódi helyzetről.

A dokumentumban leginkább a „Stop Soros” törvénycsomag által bevezetett szabályozási változásokra koncentrálnak, hiszen – illegális bevándorlást segítő tevékenységük okán – mindannyiukat érinti a bevándorlási különadó, valamint a büntető törvénykönyv módosításával bevezetett szankciók. Hamisan állítják például, hogy általában a menekültstátusz megszerzésének elősegítését sújtják egyéves szabadságvesztéssel: a szankció ugyanis kizárólag azokra vonatkozik, akik a már biztonságos országból jogellenesen bevándorlóknak nyújtanak segítséget. Álszent módon kifogásolják az Alaptörvényben rögzített, közterületen való életvitelszerű tartózkodás tilalmát is, mintha az embertelen lenne, holott éppen az szolgálja az emberhez méltó élet elősegítését, ha a fedél nélküliek nem az utcákon, hanem a kibővített szociális ellátórendszerben lelnek ellátásra. Sőt, különösebb indokolás nélkül az új gyülekezési törvényt is diktatórikusnak állítják be, miközben az éppen tisztább és demokratikusabb viszonyokat teremt e téren, mint a korábbi, ’89-es jogszabály. Mindemellett persze erősen fájlalják a jobboldali média térnyerését és a „független, véleményformáló sajtó” – általuk vélelmezett – eltűnését.

A dokumentumról megkérdeztük Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját: szerinte a nyílt társadalom eszmerendszerének hívei megint jól bevált fegyverükhöz nyúltak.

PestiSracok facebook image

Szánthó szerint ezt támasztja alá, hogy formálisan az új menekültszabályokat kifogásolják, holott ők is tudják: ezzel valójában a szuverenitás alapját jelentő Alaptörvény egyik rendelkezését, az ún. „első biztonságos ország elvét” akarják aláásni. Az Alapjogokért vezetője ennek kapcsán emlékeztet, hogy éppen a Helsinki javaslatára fordult egy magyar bíróság az Európai Unió Bíróságához a napokban a menekültügyi szabályok miatt, így az EU-val akarják „kimondatni” a magyar alkotmány egy passzusának „érvénytelenségét”, ami nyilvánvaló nonszensz.

– magyarázta Szánthó.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.