Pesti Srácok

Megszereztük egy védett tanú vallomását, aki azt állítja, hogy Czeglédy a börtönből befolyásolja a büntetőeljárást

null

Miközben Gyurcsányék és a szocialisták hónapok óta harsogják, hogy a több, mint 6 milliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát jogtalanul tartják előzetes letartóztatásban, a nyomozást felügyelő Csongrád Megyei Főügyészség minden egyes kényszerintézkedés meghosszabbítását kérő indítványában kifejtette, hogy a büntetőeljárás lefolytatásának biztonságát kizárólag az garantálja, ha a szocialista ügyvédet elzárják. Az ügyészség a jelek szerint okkal feltételezhette, hogy Czeglédy befolyásolni próbálná a tanúkat és az ellene folyó büntetőeljárást. A PestiSrácok.hu hozzájutott egy szintén börtönben ülő védett tanúnak az eljárásban készült, hiteles tanúkihallgatási jegyzőkönyvéhez, melyben oldalakon át számolt be arról, Czeglédy hogyan játssza ki a büntetés-végrehajtási szabályokat, tiltott eszközökkel és trükkös módszerekkel hogyan tartja a kapcsolatot napi szinten az ügy többi résztvevőjével és osztja például az ukázt, kinek mit kell vallani. Czeglédyék tagadják a vádakat és perrel fenyegetőznek.

Minden egyes alkalommal, amikor a Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítására, indoklásukban hangsúlyozták, hogy a bűncselekmény, amivel az ügyvédet vádolják, öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, Czeglédy ráadásul már volt is büntetve és fennáll a folyamatban lévő nyomozás meghiúsításának veszélye.

Már eddig is számtalan porszem került a gépezetbe. Folyamatosan érkeztek a Legfőbb Ügyészségre olyan valótlan tartalmú beadványok - ezek ügyében egyébként nyomozás is folyamatban van -, amelyeken egyértelműen látszott, hogy a nyomozók dolgát akarják megnehezíteni, illetve az ügy azon résztvevőit vádolták szökési szándékkal, sőt még fegyverek rejtegetésével is, akik együttműködtek a hatóságokkal.

Az is előfordult, hogy az ügy egyik-másik terheltjét, aki a korábban kezdődött és első fokon lezárult makói iskolaszövetkezet ügyében vallott, úgy megverték a börtönben, hogy a fél fülére megsüketült.

PestiSracok facebook image
Czeglédy jogtalan fogvatartása miatt még Gyurcsány Ferenc is tüntetett, feleségével és a DK keménymagjával - Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Most egy olyan fogvatartott tanúvallomásához jutottunk hozzá, aki nem érintett az iskolaszövetkezet-ügyben, viszont ugyanabban a börtönben ül, ahol Czeglédy Csaba is tölti előzetesét. A rabtárs nyilatkozata szerint számtalan alkalommal szem- és fültanúja volt annak, hogyan intéz magának a szocialista ügyvéd előnyöket a többiekkel szemben, ahogy annak is, hogyan szabja meg, mit valljanak a gyanúsítottak és a tanúk, de még annak is, hogyan csempésznek be hozzá papírokat a büntetés-végrehajtási szabályok áthágásával.

Durván kivételezhetnek az őrök Czeglédyvel?

- olvasható a vallomásban.

A tanúvallomás hitelesített, aláírt, lepecsételt példányának másolata, első oldal...

Az MSZP-s politikus-ügyvéd állítólag többek közt kényelmesebb, egy-két személyes zárkát követelt a nyolc fős helyett, sőt, még az sem volt mindegy, ki lehet a cellatársa. Csakis olyan fogvatartottat engedett magával összezárni, akinek megfelelő volt az intellektusa. Rabtársa szerint nem fogadja el a többiek számára biztosított konzervételt sem, ezért a legtöbbször azt kapja, amit a személyzet. A vallomás arra is kitér, hogy a kivételezett rabnak dolgoznia sem kell, és nem a többiekkel együtt, egy helyen, egy időben sportolhat, hanem külön, a délutáni órákban a börtön dolgozóival.

- állította a rabtárs.

A vallomás részletesen kitér arra is, hogyan, milyen kevésbé forgalmas helyeken tudták megejteni a tiltott egyeztetéseket. Például futás közben a salakos pálya szélénél. Az L. nevezetű ügyvéd állítólag azzal a feltétellel vállalta a segítségnyújtást, ha Czeglédy elintézi, hogy ne veszítse el önkormányzati és egyéb céges munkáit, megbízásait.

A rabtárs szerint az egyeztetések mind a céges ügyekről, mind a Czeglédyék ügyében születő vallomásokról, teendőkről napi szinten folytak a börtön falain belül, és kifelé is, tiltott módszerekkel és tiltott eszközökkel.

A vallomásban az áll, hogy a börtönön kívüli érintettekkel a volt könyvtároson (aki korábban fogvatartott volt, de már szabadult) keresztül tartja a kapcsolatot Czeglédy. Amivel - ha a szabályok betartásával történne - nem is lenne semmi baj. Csakhogy a rabtárs szerint dokumentumok ki- és becsempészése történik - kölcsönzött könyvekben, illetve az ügyvéd által hozott és vitt irat paksamétájába rejtve.

- folytatódik a vallomás.

Persze Czeglédy is rendelkezik a kellő rafináltsággal. Míg a rabok általában egy-két, maximum tíz-húsz lapból álló iratot, levelet visznek le a beszélőre, amit könnyen ellenőriznek, addig ő állítólag több száz oldalas paksamétákkal érkezett minden alkalommal a kapcsolattartásra, amit nem lapoztak át oldalról oldalra, van-e közte olyan papír, dokumentum, ami nem engedélyezett.

Czeglédy Csaba zárkájában ezen túlmenően - szintén a rabtárs állítása szerint - az úgynevezett "hippik", azaz a szúrópróba-szerű ellenőrzések is elmaradtak. Ezeket 6-8 őr szokta tartani egyszerre. Ilyenkor mindent kipakolnak a folyosóra a cellákból és tüzetesen átnézik a fogvatartottak holmiját, tiltott tárgyak után kutatva.

A tanúvallomás egy részlete...

Czeglédynél tiltott tárgyak is lehetnek, például mobiltelefon?

A vallomás arra is kitér, hogy Czeglédy nemcsak szóban, közvetítőkön keresztül, hanem saját mobiltelefonon tud gyakorlatilag korlátlanul érintkezni bárkivel a börtönön kívülről. Czeglédyé egy modern, kicsi és vékony telefon.

- részletezi a vallomás.

Szocialista kapcsolat lehet a szegedi BV-ben?

Információink szerint a szocialistáknak komoly kapcsolata lehet ahhoz a szegedi büntetés-végrehajtási intézethez, amelyben Czeglédy Csaba is ül. Botka László szegedi polgármester főtestőre, a szegedi közterület-felügyelet vezetője ugyanis ebben a BV-ben dolgozott korábban.

A BV-nek nincs válasza arra, hogy mindez valóban előfordulhat-e?

Természetesen megkerestük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, hogy megkérdezzük, lehetséges-e, hogy az előzetes letartóztatásban őrzött Czeglédy Csaba kiváltságokban részesül a szegedi börtönben, valóban egyeztethet-e a büntetőügyéről tiltott módon és eszközökkel - miközben éppen azért hosszabbították meg minden alkalommal kényszerintézkedését, mivel az ügyészség, és az eljáró bíró szerint is fennáll annak a veszélye, hogy Czeglédy meghiúsítja az ellene folyó eljárást.

Megkérdeztük továbbá azt is, hogy mivel a fentieket egy hivatalos, adónyomozók előtt tett vallomásból tudjuk, ők is tudnak-e a védett tanú által megfogalmazott, a BV-t érintő aggályokról és indult-e vizsgálat az ügyben. Kíváncsiak voltunk arra is, jók-e az információink, miszerint H. T., Botka László szegedi polgármester főtestőre korábban a szegedi börtön alkalmazottja volt, és lehet-e ráhatása az intézetben dolgozó őrök munkájára.

Vasárnap elküldött megkeresésünkre a BVOP ezidáig nem válaszolt. Korábban azonban általánosan több ízben közölték, hogy a fogvatartottak egyenlő bánásmódban részesülnek, és kivételezésekre nem kerülhet sor.

Czeglédy ügyvédjének időgépe van?

Írásban kerestük meg Czeglédy Csaba első számú ügyvédjét is, hogy megtudjuk, mit szól a most előkerült vallomáshoz, illetve ennek fényében is fenntartja-e, hogy védencét jogtalanul tartják fogva.

Czeglédy Csabát minden általa indított perre, sajtóperre, és az előzetes tárgyalásokra is elkíséri felesége, aki a tanúvallomás szerint a börtönből ki-be viszi az információkat Czeglédy kérése szerint Fotó: Horváth Péter Gyula

Hankó-Faragó Miklós megkeresésünkre azt válaszolt, hogy ismeri a szóban forgó vallomást. Állítása szerint az illető személy, aki az általunk hivatkozott vallomást tette, nem volt Czeglédy cellatársa, az általa elmondottak pedig hamis állítások sora, ami miatt feljelentést is tettek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Az ügyvéd egy szeptember elején megjelent cikket is belinkelt, amelynek tartalma több szempontból is érdekes...

A tanú a vallomását szeptember 3-án tette. Egy védett tanúról van szó, akinek neve, személyi adatai nem kerülhettek ki a nyomozóhatóságtól. Ehhez képest a 24.hu egy héttel a vallomástétel után már tudott a vallomásról és annak tartalmáról. Még azt is tudták, hogy a védett tanú pontosan mikor, mettől meddig raboskodott a Szegedi Fegyház azon objektumában, amelyikben Czeglédy. A 24.hu azt is megírta, hogy Czeglédy feljelenti volt rabtársát hamis tanúzás és rágalmazás miatt.

Megkérdeztük a védett tanút, hogy ő adta-e ki a 24.hu-nak a vallomást, azok honnan tudhatnak annak tartalmáról, illetve az ő kilétéről, amin a férfi felettébb elcsodálkozott. Állítja, hogy kizárólag a PestiSrácok.hu részére juttatta el a vallomást, aminek minden szava igaz. Azt is állítja, hogy zárt adatkezelést és védelmet kért, azaz Czeglédy és ügyvédei nem tudhatják, nem tudhatnák, hogy ki vallott ellene.

Hamarosan vádat emelhetnek a Czeglédy-ügyben

Czeglédy Csaba és társai közül az első nyolcat tavaly nyáron vették őrizetbe. A szocialista politikus-ügyvédet és 21 társát bűnszövetségben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint országszerte összesen kilenc iskolaszövetkezetet működtettek strómanokkal, fiktív módon, ezeknek a szövetkezeteknek adták át a Czeglédy cége által megszerzett munkákat. A diákok, illetve sok esetben felnőttek, nyugdíjasok az iskolaszövetkezethez voltak bejelentve - gyakran utaztatták is őket egyik szervezetből a másikba. Az iskolaszövetkezetek adózási kötelezettségüknek nem tettek eleget, sőt, be sem nyújtottak adóbevallást. Ezzel az államnak a vizsgált időszakban mindösszesen 6,3 milliárd forint kárt okoztak. A nyomozást a Csongrád Megyei Főügyészség felügyelete mellett a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága folytatja. A nyomozás jelenleg a záró szakaszában van, az iratokat hamarosan átadják a vádhatóságnak, így a Czeglédy-ügy vélhetően jövő év elején bíróság elé kerülhet. A gyanúsítottak közül jelenleg egyedül Czeglédy Csaba van előzetes letartóztatásban, a többi gyanúsított házi őrizetben, vagy lakhelyelhagyási tilalom mellett várja a büntetőügy kimenetelét.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.