Pesti Srácok

Minden törpe fel akar ülni a nagy hullámra – Reakciók a Sargentini-jelentés megszavazására

Minden törpe fel akar ülni a nagy hullámra – Reakciók a Sargentini-jelentés megszavazására
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselõ, a nevét viselõ Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Elkezdtek özönleni a mikroszereplők rendkívül fontos véleményei a Sargentini-sejtés elfogadását követően. A Liberálisok a haladó erők önünneplésén felbuzdulva megpróbálja elfogadtatni a magyar parlamenttel is a haladók legújabb vívmányát, Hadházy Ákos pedig az LMP-s belharcos hagyományokat folytatva még mindig nem bír lekattanni volt pártjáról, ahonnan sikerült erkölcsi alapon kibuknia. Szinte borítékolható volt, hogy a Momentum lesz a legviccesebb, és így is lett. Ők nemcsak a rendszer szidásában egyre erősebbek, de most már befolyást is képzelnek maguk köré.

Bősz Anett, az önmagukra többes számban hivatkozó Liberálisok egyetlen parlamenti képviselője is megmutatja, mi fán terem a politika. Állítólagos pártja közleménye szerint a politikusnő benyújtja a magyar országgyűlésnek is a Sargentini-jelentést, hogy világos állásfoglalást csikarjon ki mindenkitől, és kiderüljön,

Talán Bősz Anett még nem hallott arról, hogy a magyar országgyűlésben is létezik a tartózkodás lehetősége, ráadásul a porig rombolt magyar jogállamban, a fékek és ellensúlyok törmelékei között nem is trükköznek vele olyan gátlástalanul, mint a szuperdemokratikus Európai Parlamentben. Nyilvánvaló, hogy Bősz célja semmi több, mint kicsit láthatóvá tenni a pártocskáját, de félő, hogy nem találta meg azt a követ, amelyet a vízbe dobva hullámokat tud csapni.

PestiSracok facebook image
Bősz Anett próbál úgy tenni, mintha a pártja létezne (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Az Országgyűlés Liberálisokkal azonos méretű frakciója, Hadházy Ákos az LMP tartózkodásán háborodott fel. A Sargentini-jelentésről nem szavazó volt pártját gyávának és megalkuvónak tartja, amiért megijedt, hogy a kormánypropaganda nemzetárulónak nevezi majd őket. Azt viszont örömmel vette tudomásul, hogy Szél Bernadett, az LMP volt társelnöke, akivel Hadházy együtt fordította szembe a pártot saját, eredeti küldetésével, elhatárolódott az LMP mostani döntésétől.

A Szívtipró Gimi még mindig nem jött ki a gyerekszobájából

A Fidesz hivatalosan is konzervatív pártból szélsőségessé vált – ez jutott eszébe a Momentumnak a többedik ugyanolyan európai parlamenti bohóckodás láttán. Az mondjuk mentségként elképzelhető, hogy például a Tavares-jelentés nekik tényleg nem mond semmit. Fekete-Győr Andrásék akkoriban még az őket temérdek politikai tapasztalattal felvértező nyugat-európai jogászi gyakorlataikon és biciklisfutár kalandjaikon se voltak túl, politikai értelemben még a csattogós lepkét tologatták a portugál kommunista jelentésének 2013-as elfogadásakor. A pártelnök ráadásul az európai emberek által közvetlenül választott EP-képviselők döntéséről hadovál Facebook-bejegyzésében, ami azt mutatja, hogy a Liliom utca hollétén és az ALDE, illetve az Európai Parlament liberális frakciójának azonosságán túl az EP-választások hátterével sincs tisztában.

Berg Dániel, a lila mozgalmacska legpityergősebb tagja viszont megvigasztalt mindenkit: a Momentum ugyan egyetért a jelentés tartalmával, de mindent megtesz annak érdekében, hogy ne léphessen életbe a hetes cikkely. A három százalékos Szívtipró Gimi tehát latba veti minden befolyását. Talán még Emmanuel Macron nagymamájával is beszélnek ez ügyben.

A Momentum a világot még mindig nem érti, de a 3 százaléka után most már befolyásról álmodik (fotó:
MTI / Mónus Márton)

Soros hálózata elégedett Soros képviselőinek szavazásával

Azon pedig aligha van okunk meglepődni, hogy Soros György ügynökhálózata örömmel konstatálta, hogy az EP ismét megszavazott valamit, ami után lényegében nem fog történni semmi. Iván Júlia, az Amnesty International e hónap végén leköszönő magyarországi igazgatója egyenesen történelmi napnak minősítette az európai parlamenti gittegylet mai szavazását. Iván úgy véli, „Magyarország egyre távolabb kerül a közös értékektől”, igaz, ezeknek a közös értékeknek a pontos leírását Iván Júlia bejegyzésében is hiába keressük. A mai nap az örömé a haladó oldalon, nem a tárgyszerűségé.

– zárta hazaárulásból jeles röpdolgozatát.

Az Amnesty édestestvére a sorosi teremtésben, vagyis a Helsinki Bizottság már a feladatokra összpontosít. A szokásos, magyar állampolgárokért aggódó panelszöveg mellett az európai demokrácia megvédéséért szállnak síkra, amelyben szerintük a magyar társadalomnak, a Magyar Helsinki Bizottságnak és a civil társadalom valamennyi szereplőjének komoly felelőssége lesz. Feltehetően a civil társadalom azon 0,1 százalékára gondolnak, amelyek szintén Soros nyílttársadalmi tojásaiból keltek ki idehaza.

Forrás: facebook.com, 24.hu, atv.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.