Pesti Srácok

Gerő Ernő is büszke lenne a HVG-re, akkorát hazudtak az MNB ingatlanügyéről

Gerő Ernő is büszke lenne a HVG-re, akkorát hazudtak az MNB ingatlanügyéről

Nagyot akart markolni az egykor vonalas, de tényszerű orgánumból egyre inkább "fake news gyárrá" változó Heti Világgazdaság, amikor a legutóbbi számában a teljes, kormányközelinek bélyegzett építőipari szférát igyekezett egyszerre korruptnak és értéktelen munkát végzőnek beállítani. A nagy erőlködés közben - mivel nem illett a felépített koncepcióba - csupán hárommilliárd forinttal vágták át az olvasóikat, a Magyar Nemzeti Bank jó hírének rovására.

Előbb legyen meg az ítélet, azután jöhet csak a tárgyalás. Ha máshonnan nem, a Tanú című örökbecsű alkotásból – Bacsó Péter filmjéből – tudhatjuk, így működött annak idején a kommunista igazságszolgáltatás. De ezt a fajta igazságot nemcsak a koncepciós perek bírái osztogatták akkoriban, hanem a pártállam minden más fórumán, ennek megfelelően a sajtóban is. A valóságot a sorok között kellett megkeresni, az elhallgatott és kitakart információban rejtőzött a valódi igazság. Súlyosan csalódnia kell annak, aki abban a hitben ringatja magát, hogy több évtizeddel a kommunista rezsim eltűnése után végre a múltba tűnt ez a kommunista újságírás gyakorlata. Nem így van. A kommunizmus ugyan a történelem süllyesztőjébe került, a vele járó felfogás és valósághamisító gyakorlat azonban a reneszánszát éli az ellenzéki sajtóban. Előbb az állítás, utána jöhetnek a tények. De ezek közül is csak azok, amelyek nem mondanak ellent az előzetesen felállított képnek. Hallgassunk el, és takarjunk ki mindent, ami felboríthatná a tárgyalás előtt már írásba öntött előzetes ítéletet.

Rengeteg példát lehetne találni erre, de az egyik legkiválóbbat a napokban a HVG szolgáltatta. A címlapra is érdemesnek talált összeállításában – Horthywood díszlettervezői – a hetilap már az első sorokban sietősen elmagyarázza olvasóinak, a cikket miként kell majd helyesen érteni. Előbb az ítélet: haverok építenek fel a hatalomnak rengeteg közpénzért ócska, történelmileg másolt díszleteket. Azután a tárgyalás, amelyből elegendő csak egyetlen elemet kiemelni, mert abban is úgy tükröződik a kommunista gyakorlat, mint cseppben a tenger. Az Eiffel Palace sokat tárgyalt ügye, a baloldali sajtó egyik gumicsontja, amit eklatáns példának látnak arra vonatkozóan, hogy miként talicskázzák ki a hatalmon lévők a Magyar Nemzeti Bankon keresztül a közpénzeket. Pedig nem. Nem így van, hanem pont ellenkezőleg.

PestiSracok facebook image

A HVG a jól bevált, több évtizedes gyakorlatot követve ebben az összeállításban sem mulasztja el megemlíteni a lassan már mantraként ismételgetett ítéletet: azt a véleményt, hogy aki annak idején eladta ezt a budapesti exkluzív irodaházat a jegybanknak, a valós értékénél jóval többet kapott érte. Ez az állítás persze eltekint attól a ténytől, hogy hiába rendelkezik egy ingatlan szakmailag alátámasztott értékeléssel, bármikor lehet rendelni egy ellenkező előjelűt is, amennyiben valakinek az érdeke úgy kívánja. A lényeg az üzenet: az MNB indokolatlanul nagy összeghez juttatott egy tűzközeli vállalkozót.

Ez az állítás az, amit fényesen cáfolt az a tény, hogy a jegybank később közel 9 millió euróval (azaz közel hárommilliárd forinttal) többért adta tovább az Eiffel Palace-t, mint amennyiért megvásárolta. Volt tehát olyan neves, nemzetközi piaci szereplő, aki ennyit adott érte, amiből az is egyértelműen következik, hogy a „tűzközeli” vállalkozó az eladáskor akár többet is kaphatott volna. Akkor mégis jól gazdálkodott a közpénzzel az MNB? Nem felelne meg a valóságnak a tárgyalás előtt meghozott ítélet? Ha megnézzük a tényeket, bizony nem. Ennek ellenére a megdőlt ítéletnek maradnia kell. Ez pedig a valóság elhallgatásával lehetséges. Ezt a módszert választja a HVG: a vállalkozó „kirívó hasznáról” szóló állítást ismétli, a cáfolatot jelentő későbbi értékesítésről pedig egy szót sem ejt. Ez így kerek, mert így nem csorbul a jól kitalált propaganda.

A HVG visszahozza a múltat. Visszahozza a kommunista újságírás hagyományát, azt a hagyományt, amely nem tisztelte a valóságot. A lap betűszava akár azt is jelenthetné: Hozzuk Vissza Gerőt! Itt az idő hát a HVG hetilap címének megváltoztatására. Az legalább megfelelne az igazságnak.

A vezető képen a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky út és a Nyugati tér találkozásánál álló, többszörösen elismert módon rekonstruált XX. század eleji palota, az Eiffel Palace látható.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.