Pesti Srácok

Már az LMP sem bízik az LMP fényes, boldog jövőjében

null

A Zöldek nevű németországi baloldali párt színeiben indulna a jövő májusi EP-választáson az LMP elnökségi tagja. Kendernay János (kiemelt képünkön) neve nem cseng túl ismerősen a magyar politikai életben, habár gyakorlatilag az összes ellenzéki párt elmondhatja már magáról, hogy ismeretlen emberekkel van tele az elnöksége. A Zöldek EP-listájára vágyakozó LMP-s politikus viszont el is árulta német választottjainak, hogy gyakorlatilag nem bízik a saját magyarországi pártjában, amelynek amúgy az egyik vezetője.

A befutónak ígérkező, 18. helyet kaphatja meg Kendernay János a német Zöldek EP-listáján, amennyiben sikerül meggyőznie a pártot arról, hogy rá van szükségük. Ehhez érvel nekik a Magyarországon tomboló nacionalizmussal és korrupcióval, azzal, hogy Európát egységesebbé kell tenni, valamint azzal, hogy szimbolikus a 30 év utáni visszatérése Németországba. Kendernay ugyanis a rendszerváltáskor ott járt egyetemre, és mint írta, az akkori időkhöz hasonlóan most is pozitív változásra van szükség.

– szögezte le a haladó alapvetést a permanens társadalomjobbításról.

PestiSracok facebook image

Ennél is mókásabb, hogy Kendernay az LMP elnökségi tagjaként beleírta a pályázatába, hogy Európa nem lehet jobb a zöldek nélkül, viszont Magyarországon tíz évvel a pártalapítás után is nehéz helyzetben vannak, és kicsi a politikai súlyuk. Vagyis zöldpártiként akar EP-képviselő lenni, de a saját pártjában nem bízik, ezért inkább másokhoz kéredzkedne be, és ebből nem is csinál titkot.

Azt pedig, hogy az LMP nehéz helyzetét illetően mennyire igaza van, éppen a párt erre adott reakciója szemlélteti.

Keresztes László Lóránt társelnök elmondta, hogy nem lesz fegyelmi eljárás abból, hogy az elnökségi tagjuk más párt listájára kéredzkedne fel, mert nem szeg meg semmilyen szabályt. Sőt, akár még jó is lehet nekik – vélekedik Keresztes –, hiszen az LMP-ben legalább öt másik felkészült politikus van, aki szívesen kimenne Brüsszelbe, és így a párt eggyel több tagja juthat be az Európai Parlamentbe. Mást mondjuk nem nagyon tehet az egyetértő vélekedésen kívül, hiszen biztosan nem hiányzik nekik egy újabb, közröhejt kiváltó kizárási ügy,

ráadásul a közvélemény-kutatási eredményeket elnézve lehet, hogy az az eggyel több EP-be jutó LMP-s képviselő éppen egy, azaz Kendernay lesz.

Hiába kaptak szárnyra olyan hírek, hogy a Meszerics Tamás kilépése után jelenleg is nulla képviselővel rendelkező LMP viszonya megromlott az Európai Parlament zöld frakciójával, Keresztes azt is kifejtette, hogy az LMP-t több dolog köti össze a Zöldekkel, mint amennyi elválasztja őket. Kivételt jelent szavai szerint a migrációs kérdés, amelyben nagyon mást gondolnak, és Keresztes elvárná, hogy ebben az ügyben az LMP szellemiségét kövesse Kendernay. Arra azért kíváncsiak leszünk, hogy a politikus a például tizennyolc fős frakcióval bíró német Zöldek vagy a nulla, illetve legjobb esetben egyfős frakciót képező LMP álláspontját fogja támogatni ilyen helyzetben...

Forrás: azonnali.hu / Kiemelt kép: Facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.