Pesti Srácok

Paláver a parlamentben: Szabó Szabolcs szerint Orbán egy ázsiai diktátor (PS-videó!)

Leszavazta a Parlament az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatát, mely a lex CEU eltörlését kérte. A hosszú ideje húzódó folyamat az ellenzék és a kormány szerint is politikai játszmává vált. Az ellenzéki képviselők szerint Orbán Viktor úgy alakította a törvényeket, hogy a CEU-t kiebrudalják Magyarországról, ennek érdekében minden eszközt bevet. Szabó Szabolcs, jelenleg független képviselő elmondta a PestiSrácok.hu stábjának, hogy szerinte a CEU-ügy egyszerűen annak megnyilatkozása, hogy Orbán európai vezető, vagy pedig az ázsiai diktátorok útját követi. Leegyszerűsítve tehát a lex CEU az ázsiai diktátorok működését idéző törvény a több baloldali pártot is megjárt, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint.

Arató Gergely, DK-s képviselő szerint is csupán arról van szó, hogy a Fidesz úgy alakítja a törvényeket, hogy a CEU elhagyja Magyarországot, hiszen az értékrendje nem felel meg a kormánypártnak és Orbán Viktornak. Ezzel szemben Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Fidesz képviselője azt mondta stábunknak, hogy az ellenzék csap le minden olyan témára, melynek segítségével nemzetközi támadást indíthat a kormány ellen, Soros egyeteme is csak ürügy a politikai harcra. Az államtitkár elmondta, hogy a törvény üzenete egyértelmű, a CEU viszont nem teljesíti az abban leírt kötelességeket, ezért ez a történet csupán ennyiről szól. Az ellenzék azonban politikai tőkét akar kovácsolni a helyzetből, bevetve az antiszemita kártyát is, melyet elmondása szerint akkor használnak a kormány ellen, amikor nincs más eszközük.

Nézzék meg videónkat!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.