Pesti Srácok

Szemléletválozás az Európai Néppártban? - Kettős magyar siker ifjúsági szervezetének tisztújításán

null

Jól mutatja, hogy egyre többen kiállnak a magyar álláspont mellett az Európai Néppárt berkein belül is, hogy ifjúsági szervezetének 14 fős elnökségbe két magyar alelnököt is megválasztottak - kommentálta Böröcz László, a Fidelitas elnöke a YouthEPP novemberi tisztújító konferenciájának eredményét. Portálunknak úgy nyilatkozott, hosszú építkezési folyamat eredményeként mára komoly súlya van a magyar delegációnak, ugyanakkor megjegyezte, a skandináv országok az ifjúsági szervezeten belül is többször megpróbáltak Magyarországot elítélő határozatokat elfogadtatni, mindannyiszor sikertelenül.

Mint arról a Fidelitas közleményében hírt adott, a YEPP november 3-án, Athénban megrendezett tisztújító kongresszusán, a 33 országból érkező küldöttek 88 százalékos szavazataránnyal ismét bizalmat szavaztak a Fidelitas jelöltjének, Magyar Ágnes Zsófiának. Az ifjúságpolitikus a szervezetben 2017 tavaszán elnyert alelnöki mandátumát újította meg a következő kétéves ciklusra. Hozzátették, szintén alelnökké választották Ambrus Zsombort, aki az erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) színeiben pályázott a tisztségre. Emellett a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma is megszerezte a teljes jogi tagságot a kongresszuson, ami a Fidelitas értékelése szerint az európai őshonos kisebbségek ügyének felértékelődését jelzi a Néppárton belül.

Magyar Ágnes Zsófia; fotó: facebook.com

Magyar Ágnes Zsófia a szavazás alkalmából elhangzott beszédében kiemelte,

PestiSracok facebook image

Egyre többen állnak ki nyíltan a magyar álláspont mellett

Böröcz László, a Fidelitas elnöke hangsúlyozta, a tisztújító kongresszuson azt tapasztalták, hogy "sokan a színfalak mögött, de egyre többen nyíltan is kiállnak a magyar álláspont mellett". Mint fogalmazott,

Böröcz László; fotó: MTI

A németajkú országoknál történt egy kis elmozdulás

Böröcz László portálunknak úgy nyilatkozott, akárcsak a Fidesz megítélésének az Európai Néppártban, úgy a Fidelitas népszerűségét illetően is vegyes a kép a fiatal európai politikusok között. Mint kifejtette, az ifjúsági szervezet kicsiben leképezi a néppárti helyzetet: a skandináv államok kivétel nélkül mindig a magyarok ellen szavaznak. A svédek ellenségesek leginkább a magyarokkal szemben, melléjük fölzárkóznak a finnek, a belgák és a hollandok is. Hozzátette, lényegében blokk-szavazások vannak, ahol jól elkülönül egymástól Nyugat- és Kelet-Európa. Mint hangsúlyozta, a Fidelitasnak vezető szerepe a közép-kelet-európai blokkban van, amelynek hasonló számú delegáltja van, mint a nyugatiaknak. Böröcz László arról is beszélt, a németajkú országok (Svájc is) újabban pozitívabban állnak a magyar képviselőkhöz, itt történt egyfajta elmozdulás, bár ennek ahhoz is köze lehet, hogy a Fidesz az EPP-ben Manfred Webert támogatja Alex Stubb finn jelölt ellenében, aki leginkább a skandináv liberális vonalat képviseli.

Komoly súlya van a magyar delegációnak

A Fidelitas elnöke elmondta, fontos eredménynek tartja, hogy a VMSZ ifjúsági tagozata is teljes jogú tagjává válhatott a YEPP-nek, amelyet egy évek óta tartó tudatos építkezési folyamat újabb állomásának nevezett. Mint kifejtette, a Fidelitas közreműködésével 2013-ban az erdélyi MIÉRT, majd 2015-ben az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is bekerült a YEPP-be. Hangsúlyozta, összesen jelenleg 15 fős a magyar kontingens, a németeké pedig 16, tehát a YEPP-en belül is komoly súlya van a magyar delegációnak.

- tette hozzá.

A skandináv országok azért próbálkoznak

Portálunk kérdésére, hogyan fogadta a közgyűlés Magyar Ágnes Zsófiának a magyar migrációs politikát támogató felszólalását, Böröcz László elmondta, meglátása szerint az EPP-hez képest a fiatalok lényegesen intelligensebben képesek kezelni a véleménykülönbségeket. Ugyanakkor hozzátette, az is igaz, hogy a skandinávok többször is megpróbáltak Magyarországot elítélő határozatokat elfogadtatatni, mindannyiszor sikertelenül. Úgy vélte, ahogy az Európai Néppártot, úgy az ifjúsági szervezetet is két nagy táborra osztotta a migráció megítélésének kérdése. A skandináv és Benelux államok támogatják a bevándorlást, a németek ugyanakkor már jóval óvatosabban kezelik a kérdést, eltérve a berlini CDU által képviselt irányától. Böröcz László portálunknak hangsúlyozta, a magyar delegáció tagjai következetesen kiállnak a magyar kormány álláspontja mellett a migrációs kérdésben, ugyanakkor hozzátette, egészen más egy ülésteremben vitatkozni, mint egy sör mellett beszélgetni a kérdésről. Úgy tapasztalta, utóbbi alkalmakkor sokkal nyitottabbak képviselőtársai olyan témákra, amelyeket máskor tabuként kezelnek. Tapasztalatai szerint sokan szimpatizálnak a magyar állásponttal, amely szépen lassan szivárog át a közbeszédbe.

A Fidelitas elnöke arról is beszélt, a YEPP-en belül a legtöbben olyan orgánumokból tájékozódnak, amelyekről sok esetben derült már ki, hogy a magyar baloldal megrendelésére vagy közreműködésével készítik lejárató cikkeiket hazánkról. A magyar delegáció felelősségét éppen ezért Böröcz abban is látta, hogy tájékoztassák az ifjúsági szervezet tagjait a balliberális szervezetek hazugságaival szemben a valóságról. Úgy vélte, ellensúlyt kell képezniük a hazugságokkal szemben, hiszen a jövendő politikai döntéshozói nem mindegy, milyen forrásokból szerzik be ismereteiket hazánkról.

Forrás: OS/MTI, PestiSrácok.hu; Vezetőkép: twitter.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.