Pesti Srácok

A koronát is el akarták lopni a Kossuth téren őrjöngő ellenzékiek, végül elég volt nekik egy kis paprikaspray

null

Csaknem 1000-1500 ember gyűlt össze este nyolcra a Kossuth téren, ahol a Parlament épületét védő rendőrsorfallal néztek farkasszemet. Több felszólaló, köztük például az "Oktogon közösség" képviselője bejelentette, hogy január 1-ig fognak tüntetni a Parlament előtt. A tüntetők több kisebb rohamot indítottak a rendőrsorfal ellen, de egy centit sem sikerült előre jutniuk. Az Index és a Népszava élő videótudósítása és a helyszínen tartózkodó kollégáink szerint a tüntetők a "Pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok", "Rabszolgák", "Rohadt geci rendőrök" mellett egyéb válogatott szitkokat is szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, akik este kilenc órára már egyre többen lettek, és megjelentek a beöltözött rohamrendőrök is. Az őrjöngő tömeg egy része be akart törni a Parlamentbe, azzal a felkiáltással, hogy "hozzuk ki a koronát", végül az ország karácsonyfáját és az alatta elhelyezett szánkókat rongálták meg. A rohamrendőrök végül paprikasprayval oszlatták fel a törő-zúzó randalírozókat, többeket letepertek és előállítottak. A dühöngők egy része a Deák tér felé indulva rongálta tovább a közterületeket a hajnali órákban. A koronát ellopni akaró, önmagukból kivetkőzött embereknek a háttérből több politikus, köztük Szél Bernadett, az LMP egykori kormányfő-jelöltje is drukkolt.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az első támadások után újabb roham következett és állandósult a dulakodás. A tömeg nagy része azonban mindezt távolról figyelte, és mint egy rockkoncerten, telefonjával vette az eseményeket. Könnygázt nem vetettek be a rohamrendőrök, legalábbis este kilenc óráig.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
PestiSracok facebook image

Negyed tízkor megindultak a rendőrök és elkezdődött a tüntetők kiszorítása, óriási dulakodás kezdődött, emberek kerültek a földre, pár perccel később a tömeg "visszalódult", majd újra a rendőrök következtek. 21.20 körül paprikaspray-t vetettek be a rendőrök, mire a tüntetők füstgránátokat dobtak vissza.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A rövid inzultus után a tömeg végül megnyugodott, háromnegyed tíz körül a legtöbben elhagyták a teret, vélhetőleg a belvárosba igyekeznek randalírozni. A tüntetők egy csoportja azért még a Parlament épülete előtt maradt, hogy a rendőröket dobálja, akik valószínűleg hamarosan megunják és ismét paprikasprayt vetnek be.

Elegük van, de miből?

A tömeg többek között azt kiabálja, hogy "elegünk van" (hogy miből, az nem derült ki), "megbukott" (vélhetőleg Orbán, aki naponta bukik meg), valamint a rendőrökhöz is van néhány keresetlen mondatuk, mint például "dögölj éhen 160 ezerből, te kutyageci". A helyszínen többek mellett Szél Bernadett is megjelent, aki élő adásban szörnyülködött azon, hogy a rendőrök egyre nagyobb létszámban védik a Parlament épületét, vagyis a munkahelyét. A térről elvonulók közül többen a tér metró felőli oldalán felállított jászolt akarták felgyújtani, az ország karácsonyfáját pedig ledönteni.

"Hozzuk ki a koronát!" - Végül az ország karácsonyfájának rontottak neki

Tíz óra után újra gázsprayvel oszlatták a randalírozókat a rendőrök, de a tér nem ürült ki, csak a keménymag távozott. A téren maradók ezeket a számunkra értelmezhetetlen jelszavakat skandálták: "Hozzuk ki a koronát", "Be kell mennünk pisilni", "Másszunk fel a darura", "Jövőgyilkosok", "Menjünk be".

Tizenegy óra környékén az ország fája körül folyt a balhé, a tüntetők kiakadtak, hogy a rendőrök védik a karácsonyfát és az alatta lévő szánkókat. Miután a randalírozók megrongáltak belőlük párat, a rendőrök egy férfit kikaptak a tömegből és adtak neki pár pofont. A feldühödött tömeg a helyszínen az eseményeket rögzítő egyik tévétársaság operatőrét kezdte inzultálni, de annak szerencsére nem esett baja. A tér tizenegy után sem ürült még ki.

Fél tizenkettőtől fokozatosan szorították ki a randalírozó tömeget a Kossuth térről, több esetben paprikaspray segítségével. A tüntetők dobálózással válaszolnak a kiszorításra. Éjfélre még nem sikerült megtisztítani a teret.

Miután fél egy után a kukákat gyújtogató, dobálózó, szitkozódó tüntetőket kiszorították a rendőrök a Kossuth térről, az egyik hangadó a Deák térre hívta a tömeget, így vélhetően a belvárosi tér sem ússza meg a törés-zúzást. Igaz, sokan csak azért is vissza akarnak menni a Kossuth térre.

Letepertek, elfogtak több garázdát

Éjjel egy óra után a rohamosztagosok megtisztították a Szabadság teret is, több egység a belváros különböző pontjait tisztítja meg a tüntetőktől. Több helyen is leteperték és elfogták a garazdákat, akik autókat rongáltak, gyújtogattak, kukákat dobáltak. A legtöbb tüntető egyébként a Deák tér környékén gyülekezett, ahol már várták őket a rohamosztagosok. De mivel a budapesti rendőrfőkapitányt nem Gergényi Péternek hívják, így a szemkilövések, lovasrohamok és a brutális verések elmaradtak. Ehelyett úgy pacifikálták a megvadult fiatalokat, hogy beszorították őket egy kisebb utcába, majd egyenként, jó komótosan igazoltatták őket. Az egész belvárost romhalmazzá változtató forradalmárok így szépen lassan kijózanodtak, majd azzal a lendülettel le is higgadtak. Szép volt, fiúk!

Forrás: Népszava, Index, PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.