Pesti Srácok

Bayer és Szakács, a kultúrharc ketrecharcosai együtt üzennek hadat a baloldali szellemi diktatúrának (élő közvetítés 18 órától!)

Nehéz lenne megállapítani, hogy Bayer Zsolt Tűrhetetlen vagy Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata váltott ki nagyobb felháborodást a maga idejében, de nem is kell, ugyanis a két szerző két sorozata most összeállt egy kötetbe. Közös pontjuk, hogy elegük van a magyar öntudat és önbecsülés, a magyar szellemiségű világértelmezés gúzsba kötéséből. A bűntudatképzésből, a mucsaiság érzésének örökös szításából és a baloldali eszmék kizárólagos civilizációalkotóként való feltüntetéséből. A két sorozat közös pontja a kettős mérce. Ezt alkalmazzák azok is, akik örök bűnös, antiszemita népként láttatják a magyarságot önmaga szemében is, és kettős mércével élnek azok is, akik a „diktatúra” megnyugtató apanázsából élve játsszák a diktatúraellenes szabadságharcost, és uszítják a magyarokat a háromszor elsöprő többséggel megválasztott kormány ellen.

Bayer azt írta: „elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont”. Szakács a művészvilág és az értelmiség, a humán kutatók azon részét veszi sorra (listázni nem is kell őket, mert önként tömörültek fel egy listára, amikor petícióban követelték az általuk sérelmezett cikksorozat betiltását), akiket bőségesen eltart az Orbán-kormány által vezetett Magyarország, mégis folyamatosan diktatúrát kiáltanak. Hiszen minden diktatúra, ahol nem az ő akaratuk és szellemiségük érvényesül. A két cikksorozaton felháborodók közt pedig óriási az átfedés, ami nem véletlen, hiszen ugyanabból a fészekből jönnek az antiszemitizmustól és a diktatúrától rettegők. Az újabb felháborodás borítékolható, így most már talán Szakács is antiszemita lesz, és talán Bayer betiltásáért is indul haladó petíció. A PestiSrácok.hu élőben közvetíti a két szerző közös könyvbemutatóját 18 órától a Polgárok Házából, amelyen Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője lesz a házigazda.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, kérjük, frissítse az oldalt!

PestiSracok facebook image

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.