Pesti Srácok

A Legfőbb Ügyészség előtt tüntettek - Választások nélkül akar hatalmat az ellenzék (PS-videó+fotógaléria)

Ma este a Legfőbb Ügyészség előtt gyűltek össze az ellenzéki pártok a párton kívüli Hadházy Ákos és Szél Bernadett vezetésével, akik majdnem az MTVA-székházhoz mentek megszokásból, hiszen második otthonuk már a közmédia épülete; szerencsére azonban Hadházy újra felcsatolta a lyukas zoknit, hű társa, Szél Bernadett pedig a Fidesz-börtönökben töltendő éveket is vállalva érkezett a tüntetésre, ahol az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd kiváló politikusai feledtették a rendkívüli hideget a mintegy ötszáz feltüzelt embernek. Az összeborult ellenzék tehát ennyi embert tudott mozgósítani, de a hibás természetesen Tél tábornok, akit Orbán lefizetett és zsoldjába állított az ébredő budapestiekkel szemben. Megtudhattuk azt is, hogy 2022-ig nem várnak a demokrácia bajnokai, hanem azelőtt megdöntik a kormányt; az persze egyik felszólalót sem zavarta, hogy a többség nem kér a levitézlett baloldali pártmaradékokból.

A villalakók és az utcai ellenzék ezúttal a karlendítés miatt ideiglenesen kellemetlenné vált Jobbik nélkül folytatta saját bázisának erodálását. Ami egy boldogabb korban egy flashmobot ért, az ma több órás szónoklás a hidegben, ahol ugyanazokat a gondolatokat próbálták megfogalmazni a tévészékház veteránjai, amikre eddig se volt kíváncsi senki. A néhány száz érdeklődőt vonzó demonstráción a képviselők önnön nagyszerűségükről tartottak eligazítást fantáboruknak (copyright by Széles Gábor), hírlapi kacsákkal hergelték a közönséget és szavakban mindenkit börtönbe csuktak.

A főszervező pedig nem volt más, mint a párt nélküli Hadházy Ákos, aki arra az ellenzéket régóta foglalkoztató ontológiai kérdésre kereste a választ, miért vannak ilyen kevesen, ha sokan vannak. Lázító motyogása elvarázsolta azt a több száz embert, akik jól megfértek a Párbeszédes, Momentumos, DK-s és MSZP-s zászlók alatt. Ez az irdatlan tömeg szinte hullámzott a Markó utcában és rendkívül kulturáltan ordította a megszokott jelszavakat, mely börtönt javasolt Orbánnak; zengett a "mocskosfidesz", és persze a PestiSrácok.hu stábja is megkapta a magáét a tolerancia hőseitől.

A legfontosabb üzenet természetesen az volt, hogy a Fidesz diktatúrát épít, melynek egyik bástyája Hadházy szerint a Legfőbb Ügyészség, melyet Polt Péter a bűnözők megbüntetése helyett az áldozatok eltiprására használ, majd a székházbajnokok félholtra verésének alig hallott, horrorisztikus történetével borzongatta tovább a hideget tűrő hősies tömeget. Az őt követő Szél Bernadett elmondta az összegyűlt millióknak pár száz embernek, hogy szerinte simán benne van a pakliban, hogy börtönbe kerülnek, mert Orbán rendszerétől minden kitelik, a vezér pedig retteg. A sokak által várt és rendkívül fázós Kunhalmi Ágnes pedig annyira felizgatta magát, hogy éktelen rikácsolásba fulladt a mondanivalója, de a lényeget mindenki megértette: Orbán diktatúráját most még közösen meg lehet állítani, de ehhez az ellenzéknek az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet kell követnie, ahogy d'Artagnan és társai is tették anno tiszta szívvel.

PestiSracok facebook image

Ehhez képest Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció üdvöskéje egyszerűen kijelentette, hogy 2022 előtt leváltják a mostani kormányt és megszüntetik azt a diktatúrát, mely a beszéde közben valamilyen rejtélyes oknál fogva nem vitette el a fekete autóval és dugta börtönbe, ahogy azt egy valamire való, tisztességes diktatúrában illenék. Sok újat tehát nem hallhattunk, az viszont egyértelművé vált, hogy az ellenzék egyetlen terve a harc és a kormány választások nélküli megbuktatása. Ez valahol érthető, hiszen demokratikus választásokon háromszor is földbe döngölték őket, és kínosan szerepelve szalámizták le önmagukat.

Budapest, 2019. január 23. Résztvevők az Ismeretlen tettesek tüntetése címmel meghirdetett ellenzéki demonstráción Budapesten, a Legfőbb Ügyészség épületénél 2019. január 23-án. Fotó: Horváth Péter Gyula

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.