Pesti Srácok

Áder János: Rajtunk múlik, mire mondunk nemet és mire mondunk igent

Áder János: Rajtunk múlik, mire mondunk nemet és mire mondunk igent

Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent - fogalmazott a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntőjében. Az új esztendőnek számos régi-új elhatározással vágunk neki, a Szilveszter elmúltával azonban néha úgy tűnik, mintha az újévi jókívánságok beteljesülését, az újévi fogadalmak betartását rajtunk kívül álló erők akadályoznák.

Áder János megfogalmazása szerint mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre. Külső erők nem akadályozhatják meg, hogy nemet mondjunk a "másokra való mutogatásra, a magunk felelősségének palástolására, a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására".

- folytatta Áder János. Hozzátette azt is, hogy környezetünk felelőtlen kirablására, a vizeinket mérgező, a levegőt szennyező, a jövőnket felélő kíméletlen valóságra is lehet nem a válasz.

PestiSracok facebook image

- emelte ki az államfő. Majd példaként említette, hogy

Otthonaink békességére, az egymással való törődésre, a teljesítmény elismerésére, a tisztességes versenyre, a barátainkat segítő jó szándékra is mondhatunk igent - tette hozzá.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy

- húzta alá.

Áder János beszédében felidézte, hogy a csángó magyarok - ősi szokás szerint - az esztendő első óráiban még ma is házról házra járnak és áldást kérnek a falunak, szülőföldnek, a közös nyelvet beszélőknek, mert tudják: az összetartó közösségben az egyes ember is erősebb.

- idézte Szent Ágostont az államfő, aki beszéde végén boldog új évet kívánt Magyarországnak.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Forrás: MTI / Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.