Pesti Srácok

Szél és Hadházy ócska álrealityt ad elő a tévészékházban - A dolgozók jogait most sem tisztelik

Az alkalmi színészkedés helyett immár nyilvánvalóan sorozatban gondolkodik Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Pártpolitizálás helyett – mivel pártjuk az nincs – átnyergeltek a tévés álreality műfajába, ahol gyenge dramaturgia és silány színészi játék is elegendő a műsorhoz. A bőrönddel, váltásruhákkal érkező két „politikus” már egy teljes napja a köztévé épületében, illetve annak területén tartózkodik, és sorjázzák a videós bejelentkezéseket. Feltűnően nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a stúdiók közelébe nem engedik őket, ugyanakkor egy ujjal sem ér hozzájuk senki, és tulajdonképpen nem történik velük semmi.

Reggel még perverznek nevezte Szél Bernadett, hogy az MTVA operatőrei rögzítették, ahogy Hadházy Ákossal a tévészékház aulájában alszanak, de azt nem minősítette, hogy ők ketten a saját otthonuk helyett egy közintézményben, mások munkahelyén aludtak. Alighanem a képviselők is furán néznének az Országházban fészket rakó, majd ott szunyókáló operatőrök láttán.

Most már olyan drámai történetszálak körül bonyolódik a cselekmény, mint, hogy beengedik-e az A épületbe az M épületben vadkempingező képviselőket, illetve tudnak-e olyan vécét felajánlani Szél Bernadettnek, ahol hajlandó pisilni. Minden színészi igyekezet mellett is fájó Varju László hiánya, akinek a vendégjátéka és gazdag színészi eszköztára sokat dobhatna ezen a középszerű produkción.

PestiSracok facebook image

Különműsor nem dolgozóknak és nagyon ráérőknek

Szél Bernadettnek is vannak persze különböző ambíciói, hiszen hírolvasói szerepben is kipróbálta magát, és azt kell, hogy mondjuk, kezdőhöz képest nem is volt ügyetlen. A többi, átlagosan háromnegyed órás videójuk viszont – amelyekben az MTVA dolgozóinak arcát az egyértelmű törvényi tiltás ellenére mutatták – az igencsak unalmasra sikeredett. Az egyik ilyenben felkérdezték Dobos Menyhértet, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, rázúdítva minden világfájdalmukat és igazságtalansági meggyőződésüket. Nem teljesen világos, mi a céljuk ezekkel a rém hosszú előadásokkal Széléknek, hiszen aki dolgozik, annak nincs ideje ezeket megnézni. Az legalább nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzék célcsoportját mindenekelőtt a nem dolgozók alkotják. A nézettségükből ítélve – 32 ezres a legnézettebb – pedig nem is nagyon tudtak mást megmozgatni, mint a tüntetések állandó csapatát meg néhány érdeklődőt, akik a fűtött szobából belenéztek, hogy a két képviselő mi célból fagyoskodik odakint, illetve performanszol odabent.

A képviselőkkel találkozott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója is, aki Dobos Menyhérthez hasonló pszichiáteri türelemmel hallgatta végig az obstruálókat, továbbá átadhatták a televíziónak Hadházy Ákos társadalmi célú hirdetését az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról. Egyébként Papp Dániel megjelenése és a hirdetés átvétele volt a Szél-páros eredeti követelése, s mivel mindkettő teljesült, kénytelenek voltak új elvárásokkal előállni, hiszen előre megígérték, hogy péntekig maradnak, talán a gázsi feltétele is ez lehet. Most már leginkább azt követelik az ellenzéki hangadók, hogy Papp azt válaszolja a kérdéseikre, amit ők elvárnak, továbbá, akire ők rámutatnak, azt azonnal fel kell menteni (jelen esetben Papp Dánielt).

További követelésük, hogy törvényileg meg kell tiltani a fizetett kormányzati hirdetéseket, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ellehetetlenítsék a jobboldali sajtót, hiszen a multik és a magyar nagyvállalatok szinte kizárólag a nyílttársadalmi és migrációs propagandát szajkózó, balliberális médiában hirdetnek.

Nem tágítanak, amíg nem fogad szót nekik mindenki

Amíg ezek a követeléseik nem teljesülnek, addig szándékoznak maradni elvileg. Ugyanazt csinálják, mint a Ligetvédők: beköltöznek, Facebook-élőznek, vegzálják a helyszínen a munkájukat végzőket, és folyton kihívják szegény rendőröket, akik becsülettel kijönnek, de rendszerint nem nagyon találnak bűncselekményt, szabálysértést, amely ellen fel kéne lépniük. Az ellenzéki képviselők frusztrációja és rossz közérzete ugyanis még mindig nem közbiztonsági tényező. Itt pedig több kérdés is felmerül. A Ligetvédők vajon ott vannak még a Városligetben? Elértek valamit? Nagy-Navarro Balázs meddig vadkempingezett az MTVA székháza előtt, mikor hagyta abba, és mit ért el az egésszel? Ezek olyan kérdések, amelyekre tulajdonképpen senki sem tudja a választ. Ez tehát a papírforma; kérdés, hogy Szélben és Hadházyban rejtőzik-e annyi releváns mondanivaló, hogy ezt megfordítsák.

A sajtótájékoztatóba torkolló előadás kedves kis kiegészítői voltak a bármilyen politikai történés körül kényszeresen ott nyüzsgő, az összes lehetséges farvízre felkapaszkodó momentumos túlterhelt diákok. Hősiesen kifeszítettek egy, a közmédiát propagandázó pártmolinót, és felbukkant Donáth Anna hivatásos előállított is, hogy rövid előadást vezessen elő a propaganda természetéről és a párhuzamos valóságról, de félő, hogy nem a haladó sajtóra célzott. Végezetül arra kérte az ellenzéki függetlenobjektív sajtót, hogy legyenek ők a „közmédia”, amely hitelesen tájékoztat. Szél Bernadett a reggel nyolc órai „sulitévében” egyébként már jelezte, ki számít függetlenobjektívnak: legeslegelső helyen a Soros-médiaholdinghoz tartozó 444.hu, mint a páros állandó kísérete, illetve a Soros-patronált Mérce.hu. De jól teljesít szerinte a 24.hu is.

Horváth Péter Gyula fotógalériája Hadházyék sajtótájékoztatójáról:

Hadházy Ákos Szél Bernadett 1-HPGY
Hadházy Ákos Szél Bernadett 2-HPGY
Hadházy Ákos Szél Bernadett 6-HPGY
Hadházy Ákos Szél Bernadett 7-HPGY
Hadházy Ákos Szél Bernadett 8-HPGY
Szél Bernadett 01-HPGY
HAdházy Ákos Szél Bernadett MTVA 1-HPGy
Hadházy Ákos Szél Bernadett  02-HPGy
HAdházy Ákos Szél Bernadett 01-HPGy

Reagált a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA: Szél és Hadházy ismét politikai nyomásgyakorlásra használta képviselői igazolványát, visszaéltek jogaikkal a közmédia épületeinél. Olcsó kommunikációs trükk, hogy amit magad csinálsz, azzal vádold meg az ellenfeleidet. Ezzel az eszközzel élve terjesztenek hazugságokat és követnek el törvénysértéseket a randalírozó képviselők, továbbá rágalmazzák, sértegetik, mindennapi munkájukban folyamatosan akadályozzák a közmédia munkatársait. Szél és Hadházy sajtótájékoztatójukon hazugságokkal vádolták meg a közmédiát, és ismételten megsértették a közmédia több munkatársának személyiségi jogait, annak ellenére, hogy Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője világosan, egyértelműen e cselekményt törvénytelennek minősítette – olvasható a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA közös közleményében. Szél és Hadházy tekintélyes életúttal rendelkező vezetőket, családapákat minősítettek olyan stílusban, amely még az útszéli kocsmákban sem elfogadható. Ez a magatartás megítélésünk szerint méltatlan, nemcsak egy országgyűlési képviselőhöz, de bármely, magát európainak tekintő polgárhoz is – írták az érintettek. A közmédia tiszteletben tartja az országgyűlési képviselők jogait, tiszteletben tartja Szél Bernadett és Hadházy Ákos képviselők tájékozódáshoz való jogát, tiszteletben tartja véleményüket, de visszautasítja azt a hangnemet, alpári stílust, amellyel folyamatosan megsértik a közmédia minden jó szándékú, munkáját tisztességesen végző munkatársát. A közmédia jogsértést elszenvedő munkatársai a büntetőfeljelentéseket ez alkalommal is meg fogják tenni, és megkérjük az érintett képviselőket, hogy miközben a jogszabályok betartását követelik, aközben maguk is tartsák be a jogszabályban foglaltakat – írták a közleményben.

A vezető videó az M1 Híradó tudósítása a székházukban jogsértő módon videózó és vadkempingező ellenzéki párosról.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.