Pesti Srácok

A Mal Zrt. privatizációs szerződésének felülvizsgálatát kezdeményezi a Mi Hazánk

null

Aránytalan, méltánytalan és igazságtalan a 2010. október 4-én történt vörösiszap-katasztrófa miatt indított per megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék által nyolc év négy hónap után meghozott elsőfokú ítélete, ezért a Mi Hazánk parlamenti képviselői csoportján keresztül kezdeményezem a Mal Zrt. privatizációs szerződésének felülvizsgálatát és a katasztrófa előidézésével összefüggő szakértői anyagok bekérését - írja portálunknak megküldött közeleményében a párt.

Ahogy arról beszámoltunk, a Győri Törvényszék a vörösiszap-per megismételt elsőfokú eljárásában hétfőn a Mal Zrt. a vádlottak padján helyet foglaló 15 timföldgyári vezetője, illetve felelős beosztású dolgozója közül tíznek a bűnösségét mondta ki. Bakonyi Zoltánt, a timföldgyár korábbi vezérigazgatóját 2 év 6 hónap, Deák József műszaki igazgatót pedig 2 év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. További hat vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, egyet pénzbüntetésre ítéltek, egyet pedig megrovásban részesítettek. Öt vádlottat részben bizonyítottság, részben bűncselekmény hiányában felmentettek. Az első fokú ítélet nem jogerős, hiszen a vád súlyosbításért, a vádlottak, illetve védőik pedig felmentésért jelentettek be fellebbezést. Így a 8 és fél éve húzódó büntetőeljárás még mindig nem ért véget.

Méltánytalan, aránytalan, igazságtalan, jogalkalmazási mélypont

Anno a Veszprémi Törvényszék felmentő ítéletét, amelyet később eljárási hibák miatt felülbírálatra alkalmatlannak minősített és hatályon kívül helyezett a Győri Ítélőtábla, közfelháborodás kísérte. A megismételt első fokú ítélet után elhangzott vélemények szerint a Győri Ítélőtábla bírói tanácsa már igazságosabb ítéletet hozott, hiszen kimondta, hogy a cég vezetői és felelős beosztású dolgozói igenis felelősek a katasztrófáért; számtalan olyan mulasztást, szabályszegést követtek el, amelyek következménye hozzájárult a gátszakadáshoz. Morvai Krisztina jogász, független európai parlamenti képviselő szerint a legfontosabb az, hogy az első eljárással szemben most kimondták a felelősők bünösségét, ugyanakkor az okozott tragédia súlyosságához képest a megismételt első fokú ítéletben kiszabott büntetés is enyhe. A Jobbik Veszprém megyei politikusa, Kepli Lajos sajtótájékoztatót tartott az ítéletet követően, melyben úgy fogalmazott, 10 ember élete, 200 személynek okozott súlyos sérülés és a több tízmilliárdos anyagi kár az nem az a kategória, amit a legenyhébb kétéves szabadságvesztéssel le lehetne tudni.A devecseri polgármester már sokkal keményebben fogalmazott. Ferenczi Gábor, a Mi Hazánk politikusa szerint méltánytalan, aránytalan és igazságtalan az új első fokú ítélet is. A Mi Hazánk kedden egy közleményt is kiadott, amiben azt írják, a megismételt eljárásban hozott első fokú ítélet ugyan előrelépés az "abszolút jogalkalmazási mélypontot jelentő, teljes körű felmentést tartalmazó ítélethez képest".

PestiSracok facebook image

- fogalmaznak. Megjegyzik, hogy méltánytalan az az eljárásmód, amely hazánk történetének legnagyobb ipari katasztrófáját övezte az elmúlt több, mint nyolc évben. Azt is felvetik - és szerintük ezen véleményükben a katasztrófát átélt károsultak is osztoznak -, hogy az eljárást, "a tragédia felelőseinek a megnevezését és az ítélethirdetést szándékosan késleltetik."Emlékeztetnek, hogy a 2012-es vádemelés után személycserére hivatkozva 2013-ban kétszer is újrakezdték a tárgyalássorozatot, majd 2017-ben - amúgy a minden szempontból vállalhatatlan felmentő ítélet után joggal - a teljes eljárást újraindították, mindezek a fejlemények azonban a magyar emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalmát alapjaiban rendítették meg, hiszen több, mint nyolc év után még mindig nem állt helyre a magyar társadalom igazságérzete. Szerintük aggályos az is, hogy miközben a 2012-es vádemelés során az ügyész a vádiratban valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte, és a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolt esetében a büntetési tétel öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés volt, addig a mostani ítélet a vádemeléshez képest is rendkívül aránytalan.

Személygépkocsi Kolontáron, miután a Baptista Szeretetszolgálat aktivistái három autót húztak ki a halastó partjáról. A járműveket az átszakadt tározóból kiömlő vörösiszap sodorta a tóba 2010. október 4-én. Fotó: MTI/Nagy Lajos

A Mal tulajdonosai néhány millió forintért jutottak hozzá a milliárdos vagyonhoz

- fogalmaz a Mi Hazánk közleményében Ferenczi Gábor devecseri polgármester. Szerinte ha Magyarország jogállam, akkor elvileg semmi akadálya nem lehet annak, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljon az egykori privatizációs szerződés a benne foglalt, a Mal Zrt.-t kötelező, milliárdos környezetvédelmi vállalásokkal.

- véli Ferenczi. Bejelentette, hogy pártjuk az igazság teljes feltárása, nyilvánosságra hozatala és az igazságszolgáltatás teljes körű megvalósulása érdekében parlamenti képviselői csoportján keresztül kezdeményezi a Mal Zrt. privatizációs szerződésének felülvizsgálatát, a katasztrófa előidézésével összefüggő szakértői anyagok bekérését. Bíznak abban, hogy végeredményben arányos és igazságos ítélet születhet majd az ügyben, mely helyreállíthatja a magyarságnak a jogállamiságba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.