Pesti Srácok

Csak hatalmas vita után döntötte el az MSZP, hogy Tóth Bertalan legyen a listavezető

Csak hatalmas vita után döntötte el az MSZP, hogy Tóth Bertalan legyen a listavezető

A váratlan események és fordulatok után kétórás csúszással, 19 órakor kezdődött meg az MSZP választmányi ülése pénteken. Bár eredetileg titkos szavazásra készültek, végül nyílt szavazáson bocsátották a választmány elé az elnökség által a kora délutáni órákban összeállított EP-listát. Informátorunk szerint a döntést a választmányban is hatalmas vita előzte meg. Abban ugyan egyetértés látszik, hogy Ujhelyi a botrányai miatt kompromittálható és veszélyes lehet a pártra, Tóth Bertalant viszont sokan nem tartják elég karakán és ismert politikusnak ahhoz, hogy listavezető legyen. A javaslatot végül mégis elfogadták. Az MSZP EP-listáját ennek értelmében Tóth Bertalan vezeti. A második helyre került Ujhelyi István, a harmadik Szanyi Tibor.

A szocialisták választmányi ülésén is kirajzolódott: tisztában vannak helyzetükkel és világosan látják, óriási bukta lesz a pártnak az európai parlamenti választás. Úgy számolnak, hogy nekik egy alacsonyabb részvétel kedvezne, ugyanakkor elismerik, hogy a Fidesz kiválóan mozgósít, így 50 százalék körüli részvételre számítanak, illetve arra, hogy legjobb esetben is két képviselőjük lehet majd az EP-ben, így Ujhelyi István jövője is kérdéses. Szanyi Tibor politikai karrierje pedig idén májusban várhatóan véget ér...

Ujhelyi István állítólag nem fogadta jól a döntést, de belátta, hogy személye negatív is lehet a pártra nézve, ezért vállalta a hátralépést. Először el is hagyta a kongresszus helyszínét, majd később, amikor visszatért az épületbe, akkor is a hátsó sorokban foglalt helyet. Informátorunk szerint Tóth Bertalan mindenképp csak május végéig, az EP-választásig lenne pártelnök; egy rossz választási eredmény után - ami borítékolható - lemondana. Ezáltal légüres térbe kerülne, tehát a brüsszeli pozíció több milliós fizetéssel a biztos előremenekülés.

Ahogy arról beszámoltunk, egy kellemetlen meglepetéssel is készült a Pest megyei elnök a választmányi ülésre. A pártból valaki kiszivárogtatta és elküldte portálunknak Fekete Zoltán tervezett interpellációjának írásos szövegét, ami olyan durva pénzügyi visszaélésekre mutat rá a pártban, hogy azért fel is függeszthetnék az MSZP állami támogatását. Fekete végül visszavonta az interpellációját, de csak két hétre, ezért a következő választmányi ülésen állítólag mindenképp el fog hangozni.

PestiSracok facebook image

A tegnapi maratoni tanácskozás után szombaton tartja a Magyar Szocialista Párt a kongresszusát: itt érdemi, új eseményre már nem számítanak, hiszen a fontos döntések a választmányi ülésen megszülettek. Jelen van azonban Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke, az európai baloldal meghatározó politikusa.

Szerettünk volna jelen lenni az eseményen, Nyakó István azonban kitiltotta stábunkat, mivel szerinte azon kérdésünkre adott válaszát, hogy "mit szól Ujhelyi lecseréléséhez", félreértettük.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.